Sikeresen jótékonykodtak

2024.05.18. 20:00

Több mint kétmillióért futott Dunaújváros - képgalériával

Nagyszerű volt, igazi családi délelőtt. Így is összegezhetnénk a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség (DLSZ) Jót, Szívből – Dunaújvárosért! akciócsoportjának szombati rendezvényét, a „Jót, Fut a Város – Dunaújváros!” elnevezésű tömegsport-eseményt.

Agárdy Csaba

Fotó: Laczkó Izabella

A tét nem volt kicsi! A jótékonykodásnak mindig vannak kedvezményezettjei. A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség ezúttal a Móra Ferenc Általános Iskola, Fejlesztő Nevelés-Oktatást Végző Iskolát támogatták a jótékonysági futás bevételével.
Az esemény előtt Petrás Gábor, a DLSZ főtitkára és egyben az akciócsoport vezetője, elmondta, a támogatói jegyekből 1 257 500 forint gyűlt össze, és megcélozzák a kétmillió forintot. Az újabb bevételt a rajtszámok eladásából várták, vagyis, aki számmal a hátán szeretett volna futni, azt ezer forintért megtehette. De ahogy a főtitkár fogalmazott, az összeg határa a csillagos ég.

Fotó: LI


Nos, az első bevételre nem kellett sokat várni, mert 

az ovi futás után már ötvenötezer forint ott volt jelképesen a Móra iskola számláján.

 Az MK-TEC Corporation Kft. ugyanis minden egyes ovis futó után ötszáz forintot ajánlott fel. A hivatalos megnyitó, és a négy kilométeres futás rajtja előtt Szabó András, a cég ügyvezetője át is adta a jelképes csekket Alpekné Major Valériának, a Móra iskola intézményvezetőjének.
A pedagógus elmondta, nagy öröm nekik, hogy ők a bevétel kedvezményezettjei, és a pénzt egy kommunikációt segítő szoftvertre, a hozzátartozó nyomtatókra, laminálókra, fóliákra, az autisták számára nagyon fontos időmérőeszközökre költik.
Alpekné Major Valéria a színpadról is szólt a résztvevőkhöz:

Fotó: LI

– Fantasztikus látni ezt a tömeget. Két fontos célja van  ennek a rendezvénynek, a futás és a jótékonykodás. Mindenkinek köszönöm a részvételt, és a segítőkészségét.


A Városháza tér kilenc órára, az ovisok futásának kezdésére teljesen megtelt. A DFVE vízilabdázói – leszámítva  a párizsi olimpiára készülő játékosokat – teljes létszámmal képviseltették magukat, ugyanúgy, mint a DKSE röplabdázói.
A négy kilométeres futás indításáig  

827 rajtszám talált gazdára, de ennél többen futottak,

 ezerre saccolhatjuk a teljes létszámot. Ha a mezőnyre ránéztünk, azt láthattuk, hogy Dunaújvárosban ismert,  és kevésbé ismert emberek, sportosak, kevésbé sportosak, vékonyak és kövérek, fiatalok és idősebbek is ott voltak a startnál.

Fotó: LI


A futás után következett a várva várt tombolahúzás Szárszó Lajos moderátor vezetésével. Annyit mondhatunk, a gyerekek körében hatalmas sikere volt a tombolahúzásnak, amely úgy zajlott le, hogy a mindig a nyertes húzott egy újabb számot. Ezért fordulhatott elő, hogy egy kisfiú, amikor kihúzta a következő nyertes számát, boldogan  felkiáltott, „Ez is mi vagyunk!”
A tombola egyébként a nézősereg részéről igen szigorúan zajlott. Aki nem jelentkezett a nyereményért – minden csomag legalább húszezer forintot ért a támogatók jóvoltából –, azt villámgyorsan kizárták, az „először, másodszor, harmadszor” felkiáltással és, aki harmadszorra sem jelentkezett, az bánhatta ezúttal a balsorsát.
A végére maradt a legfontosabb, a teljes bevétel összegének a bejelentése. Ezt a szervezők annyira titokban tartották, hogy az ismertetés előtt a Móra iskola képviselői sem  tudták, mekkora összegnek örülhetnek majd.
Tehát minden szem Petrás Gáborra szegeződött, és sokak  fejében ott motoszkált, összejött e a kétmillió forint, avagy sem.

 Összejött: 2 221 900 forint lett a Móra iskolának felajánlható összeg.

Az esemény sikerességéről mindent elmond az, amikor nyilvános lett a támogatás mértéke, Alpekné Major Valéria kereste, de nem találta a szavakat, és igencsak könnybe lábadt a szeme...
 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában