Sport

2009.11.03. 03:29

Bodnár: Nemzetközi sikerre vár

A svédek elleni vb-selejtezőt szörnyű lelkiállapota miatt kihagyta, majd az egygólos vereséget hozó mérkőzés után visszatért. A csapat egyik legjobbja volt az utolsó két válogatott összecsapáson.

nincs nev

Klubja soros bajnoki mérkőzését, valamint a nemzeti együttes aktuális, Svédország elleni vb-selejtezőjét kihagyta, ám a portugálok ellen már újra számított rá Erwin Koeman szakvezető. A Loki Liverpool elleni meccsén a mezőny egyik legjobbja volt, az aktuális BL-játéknap álomcsapatába is beválasztották. A válogatott utolsó két vb-selejtezőjén és a Debrecen Bajnokok Ligája-összecsapásain is nagyszerűen futballozott.

- Az utolsó négy vb-selejtező előtt azt mondta, feltétlenül bízik a világbajnoki szereplésben. Nem sikerült.

- A kicsiket megvertük a csoportban, s reméltem, hogy a nagyok ellen is szerzünk pontokat. Úgy készültünk a szeptemberi és októberi összecsapásokra, hogy legalább a csoport második, pótselejtezőt érő helyét megszerezzük. Az ugyanis várható volt, hogy a dánok megszerzik az első helyet.

- Az utolsó, dániai meccsre nem a legjobb hangulatban készültek, Gera Zoltán elhagyta a csapatot. Mi a véleménye az esetről?

- Semmi. Zoli felnőtt ember, ezt a döntést hozta. Késett a megbeszélésről, emiatt nem ülhetett a padra, hanem a kapitány a lelátóra küldte. Én soha nem mondanám le a válogatottságot, a szeptemberi hiányzásom speciális eset volt, jobb, hogy távol maradtam. A baleset után a média kizárólag velem foglalkozott volna az edzőtáborban, ilyen körülmények között a csapat nem tud nyugodtan készülni.

- Döntő érdemeket szerzett abban, hogy a DVSC bejutott a BL-be. Jobb szereplést várt együttesétől?

- Azt tudtuk, hogy a Liverpool, a Lyon és a Fiorentina ellen minden pont bravúrnak számít. Ezek a gárdák előttünk járnak, az is nagy dolog, hogy ott vagyunk közöttük. Az első gólunkat a csoportban a Fiorentina ellen, Czvitkovics Peti révén megszereztük, bízom abban, hogy rövidesen pontunk is lesz. Amikor hazatértem Salzburgból, szempontot jelentett, hogy a Lokival a BL-ben szerepelhetek. Van már rutinom ebben, a Dinamo Kijevvel éveken át ott voltunk a főtáblán.

- Amikor augusztus 28-án este a baleset bekövetkezett Nyírbátorban, nem gondolt arra, hogy inkább külföldön kellett volna maradnia? Akkor nincs a tragédia.

- Az idő kerekét nem lehet visszaforgatni. A nyáron több ajánlatom volt, marasztalt a Salzburg, igaz, a korábbinál jóval rosszabb feltételekkel, hívott másik osztrák csapat, s volt ajánlatom Törökországból és Angliából. Ám egyik sem volt konkrét, tovább már nem akartam várni, le kellett adni a nevezést a BL-re. Amikor a baleset megtörtént, nem gondolkodtam semmin, sokkos állapotba kerültem. Napokkal később fogtam fel, ami történt. Relatív gyorshajtást állapítottak meg, én úgy éreztem, nem, de a vizsgálatok szerint a megengedettnél valamivel gyorsabban haladtam. Az eset egy életen át végigkísér. Az elhunyt férfi családjával, a nővérével tartom a kapcsolatot. Mondtam, amiben tudom, segítem őket.

- A szerződése jövő nyárig szól, ám van benne egy pont: ha a télen kifizetik a megszabott, nem horribilis összeget, külföldre távozhat. Talán célszerű lenne, ezzel megelőzné a lelátói bekiabálásokat.

- A szurkolók megjegyzéseire fel vagyok készülve. Ha véget ér a BL-szereplésünk, a tavasszal már nem az ország csapata leszünk, hanem a Hajdúságé. Biztosan akadnak, akik szitkozódnak, a balesetet fogják majd felemlegetni. Eddig nem bántott senki, sőt, mindenki biztat, szurkol nekem. Szeretnék még külföldön, komoly bajnokság erős csapatában futballozni. Ha a télen nem is, nagyon remélem, jövő nyáron összejön.

Címkék#DVSC#loki

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!