Semleges terület

2023.09.18. 16:39

Szijjártó: a világnak meg kellene ragadnia az ENSZ-közgyűlés adta lehetőséget a béketeremtésre (videó)

A világnak meg kellene ragadnia az ENSZ-közgyűlés adta lehetőséget az ukrajnai béketeremtésre, ehhez azonban párbeszédre van szükség a szembenálló felek között – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn New Yorkban az ENSZ 78. Közgyűlésére érkezve.

MW

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter

Forrás: MTI/KKM

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az ENSZ közgyűlésének alkalmából délutánra tervezett európai uniós külügyi tanácsüléssel kapcsolatban közölte, hogy kollégái nyilván óva fognak inteni mindenkit attól, hogy az orosz kormány képviselőivel találkozzanak és párbeszédet folytassanak velük.

„Én azt gondolom, hogy ez egy rossz irány. Itt vagyunk New Yorkban, itt vagyunk az ENSZ közgyűlésén. Az ENSZ-t nem azért hozták létre, hogy a hasonló gondolkodású emberek csoportosuljanak benne, arra vannak más szervezetek, például a NATO vagy az Európai Unió is ilyen” – jelentette ki.

„Az ENSZ-t azért hozták létre, hogy az egymással akár még háborús viszonyban lévő felek is legalább beszélni tudjanak egymással, mert akkor van remény arra, hogy valamiféle megoldás körvonalazódjon, vagy legalábbis a helyzet ne romoljon” – tette hozzá.

Itt most ezt az egy hetet meg kellene ragadnia a világnak arra, hogy békét teremtsünk Ukrajnában. Itt vannak az oroszok, itt vannak az ukránok, itt vannak az amerikaiak, a franciák, mindenki, és itt lenne lehetőség arra, hogy mindenki beszéljen egymással úgymond semleges területen

– vélekedett.

„Én magam fogok találkozni természetesen orosz külügyminiszter kollégámmal, a tervek szerint a hét második felében, és azt tartanám helyesnek, ha ezt minél több nyugat-európai kollégám is megtenné” – mondta.

Aláhúzta: 

minden egyes, háborúban töltött nap újabb emberek halálával, újabb pusztítással jár, a béke feltételei így folyamatosan egyre romlanak.

Továbbá üdvözölte, hogy a visegrádi csoport is egyeztetést tart a minél szorosabb együttműködésről. „Világos, hogy a béke tekintetében más álláspontot képviselünk és más megközelítést alkalmazunk, de emellett van százezer más ügy, amelyben viszont abszolút egyetértünk, és amely kérdésekben nemzeti érdek az együttműködés” – hangsúlyozta.

Szijjártó Péter részt vesz ma a Világgazdasági Fórum munkaülésén, amely kapcsán sajnálatát fejezte ki, hogy az ukrajnai invázió miatti háborús pszichózisból olyan politikai hangulat jött létre, amely a világ újbóli blokkosodásához vezethet. Szavai szerint a közép-európaiak, a magyarok pontosan tudják, hogy ez nagyon rossz hír.

„Mi azt szeretnénk, hogyha a világ következő évei a konnektivitásról, az összeköttetésekről szólnának” – szögezte le, hozzátéve, hogy szálanként vágták el az együttműködést Európa és Oroszország között, ezzel súlyos károkat okozva a kontinens versenyképességének.

És most törekvések vannak Nyugat-Európából sajnos arra nézvést is, hogy az európai-kínai gazdasági kapcsolatokat vágják szét, ami tragikus következményekkel járna

 – figyelmeztetett.

Ezzel összefüggésben érintette az autóipari forradalom ügyét is, emlékeztetve arra, hogy az elektromos átállás terén a nyugati gyártók súlyos függőségbe kerültek a keleti beszállítóiktól, Magyarország pedig sikeresen fontos találkozási ponttá vált a szektor beruházásai számára.

„Az lenne az érdekünk, hogy a világ blokkosodása helyett a kelet-nyugati együttműködés fejlesztésére, Kelet és Nyugat civilizált együttműködésére fókuszáljunk” – tudatta.

„Sajnos egyelőre azt látjuk, hogy a Kelet és Nyugat szétválasztására, a világ blokkosodására irányuló tendenciák erősebbek, mint az együttműködés kultúráját előtérbe helyezőknek a hangja. De őszintén remélem, hogy itt most a következő egy hétben azoknak a hangja kerekedik felül, akik Kelet és Nyugat civilizált együttműködésében látják a világ jövőjét” – mondta.

A miniszter végül arra is kitért, hogy az utóbbi évtizedekben most a legsúlyosabb a biztonsági helyzet, az emberiség talán épp napjainkban áll legközelebb a harmadik világháború kirobbanásához, miután 

a Földön ötven helyszínen dúl fegyveres konfliktus, és köztük sok magas veszélyeztetettségi fokkal jár.

Illetve rámutatott, hogy a közel-keleti instabilitás kihatással van Közép-Európára, már csak a migrációs nyomás vonatkozásában is, ezért is fontos lenne a régió békéje, aminek terén az utóbbi évtizedekben az Izrael és több arab ország kapcsolatát normalizáló Ábrahám-megállapodások tető alá hozása volt az első sikeres akció.

Hangsúlyozta, hogy elő kellene segíteni az egyezmények kiterjesztését, Magyarország kész ebben részt venni, különös tekintettel arra, hogy hazánk Izraelre stratégiai partnerként tekint, miközben jó viszonyt ápol számos arab országgal is.

Szijjártó: mindent meg kell tenni az Ábrahám-megállapodások kiterjesztése érdekében

A nemzetközi szervezeteknek mindent meg kell tenniük azért, hogy további államok csatlakozzanak az Izrael és több arab ország viszonyát normalizáló Ábrahám-megállapodásokhoz, amelyek évtizedek után elhozták a béke reményét a Közel-Keletre – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ENSZ közgyűlésén hétfőn New Yorkban. 

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a közel-keleti békefolyamattal kapcsolatos magas szintű ülésen arra figyelmeztett, hogy a térség helyzete közvetlen kihatással van Európa, és különösen Közép-Európa biztonságára.

„Ezért számunkra, magyarok számára rendkívül fontos a béke és a nyugalom a Közel-Keleten” – emelte ki.

Majd rámutatott, hogy a régió instabilitása rendre a migrációs nyomás erősödésével jár, ráadásul most, az ukrajnai háború idején Európa nem lenne képes egy újabb súlyos biztonsági válság kezelésére.

Szijjártó Péter a fegyveres konfliktusok résztvevőit tárgyalásokra, a kommunikáció csatornáinak nyitva tartására szólította fel. Illetve hangsúlyozta, hogy a nemzetközi szervezeteknek kerülniük kellene az egyoldalúnak, elfogultnak tekinthető lépéseket és határozatokat, amelyek kizárólag az egyik félre hárítanák a felelősséget. Emlékeztetett rá, hogy az utóbbi évtizedek során számos kísérletet tettek különböző szereplők a közel-keleti béke megteremtésére, ezek azonban mind kudarcot vallottak, s ezen időszak alatt emberek ezrei estek áldozatául a konfliktusnak.

A miniszter úgy vélekedett, hogy az Ábrahám-megállapodások képében eljött a béke reménye, ugyanis ez valós és jelentős pozitív eredményekkel járt: nagykövetségek nyitásával, közvetlen légi járatokkal, a gazdasági-kereskedelmi kapcsolatok élénkülésével.

A miniszter ezért leszögezte, hogy az egyezményeket ki kell terjeszteni, ennek érdekében a nemzetközi szervezeteknek is mindent meg kellene tenniük.

Végül pedig Donald Trump előző amerikai elnököt méltatta, amiért sikerült tető alá hoznia az Ábrahám-megállapodásokat, továbbá az abban részes országokat, Izraelt, Bahreint, az Egyesült Arab Emírségeket és Marokkót. 

„Reméljük, hogy ezen országok listája a jövőben bővülni fog” – fogalmazott.

Szijjártó: érdekeltek vagyunk a visegrádi együttműködés fenntartásában

A cseh elnökség alatti első külügyminiszteri V4-es ülésen mindenki világossá tette, hogy érdekeltek vagyunk a visegrádi együttműködés fenntartásában – közölte a külgazdasági és külügyminiszter hétfő este a Facebook-oldalán.

Az világos, hogy az Ukrajnában zajló háború kapcsán különböző megközelítéseket alkalmazunk, de az is, hogy a nemzetközi politikában számos olyan ügy van, amelyben a közös álláspont kialakítása és képviselete mindannyiunk nemzeti érdekét szolgálja. Ezért abban maradtunk, hogy továbbra is aktív lesz a visegrádi csoport miniszteri együttműködése és rendszeresen találkozunk folytatva a munkát

– írta Szijjártó Péter.

Hozzátette,

megvitatták az Ukrajnából érkező gabonaimport tilalmát és az érintett országok álláspontjai itt is egybevágtak, az ülésen „többen sem leplezték csalódottságukat az Európai Bizottság eljárása kapcsán”.

„A Bizottságnak kötelessége lenne a tagállamok érdekeinek képviselete, de ebben a Bizottság most kudarcot vallott. Én megerősítettem, hogy Magyarország tartja magát az eredeti megállapodáshoz, vagyis elősegítjük az ukrán gabona tranzitját Magyarországon keresztül, hogy az különböző tengeri kikötőkön át eljusson azokba az afrikai országokba, ahol nagy szükség van rá, ugyanakkor nem fogjuk engedni, hogy az ukrán gabonával tönkretegyék a magyar gazdákat” – jelentette ki a magyar külügyminiszter.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában