Masszőr, mennyben és pokolban

Persze nem a játékvezetők kritizálása a legfontosabb feladata. Bába Mihály, a női kézilabdacsapat masszőre régi bútordarab. Huszonöt éve gyúrja, ápolja, gyógyítja a játékosokat a dunaújvárosi együttesnél. Előtte a birkózókat, majd fél évig a futballistákat, később egy esztendeig a jégkorongozókat masszírozta. De hogyan került Bába Mihály a sporttal barátságba?

- Iskolás voltam, amikor Komóczi Gábor kiválasztott, és elcsalt birkózni kilencszázhatvankilencben. Magyar bajnoki dobogós, azaz második hellyel is büszkélkedhetem. A katonaságnál, a Szondiban még birkóztam, de ott tanultam ki a masszőri tudományokat. Egyből megszerettem, és döntöttem: ha befejezem a birkózást, akkor gyúró leszek, és így nem kerülök messze a sporttól. Jól döntöttem.

- Ahogy kivülről figyeljük, szívvel-lélekkel végzett szakszerű munkája mintha nem is lenne számára megterhelő, pedig ezt a tevékenységet fizikailag is bírni kell...

- Hát ez igaz. De szerencsére még mindig bírom, hála a sportmúltamnak. Örülök annak, ha látszik, hogy a legnagyobb hobbim az, amit nagy szeretettel végzek, hisz ez a munkám. Számomra mindent jelent a sport.

- Egyéb kikapcsolódás...?

- Úszni járok, kocogok, hogy azért túl sok súlyfelesleg ne legyen rajtam. De imádok focizni is. Huszonöt évig játszottam a városi kispályás bajnokságban. Csapataimmal többszörös bajnok lettem. A tévében is inkább a sportadásokat nézem, de Steven Seagal filmjeit is szeretem. A nejemmel pedig sorozatfalók vagyunk. Kikapcsol a Barátok közt, meg a Jóban, rosszban.

Misi dunaújvárosi születésű, minden ehhez a városhoz köti. Hűséges típus, aki szereti a várost, itt vannak a haverok, ide köti a munkája. - Hát hova mennék én? - teszi fel a kérdést, amire felesleges a választ keresni. Gyerekei is itt élnek. Rájuk nagyon büszke, hiszen Zoli és Edina sem kerülte ki a testmozgást.

- Zoli tizenkét évig jégkorongozott. Kercsó-tanítvány és négyszeres utánpótlás-bajnok volt. Edina pedig a a Dunaferr ifiből kiöregedve átment a DAC-ba, ahol Árva Csaba gárdájában kézilabdázik, nagyon jól.

No, de térjünk vissza a saját csapatához!

- Megjártam a mennyeket és a poklot is. Az első évben - de régen volt! - óriási eredménynek számított, hogy hatodik lett a csapat az első osztályban. Később már egy hatodik hely kudarcot jelentett. Burainé, Varga Zsuzsa, az edző Kajcsa András időszaka volt ez. Ám visszagondolva, azért jóval több volt a siker, mind a szomorúság. KEK-győzelem, BL-siker, Szuper Kupa megnyerése, bajnoki aranyak, Magyar Kupa első helyek... egyformán kedvesek a számomra.

- A poklot, gondolom, a tavalyi évben élte át...

- És kitartottam. Iszonyú nehéz volt, mert már a családom megélhetése került veszélybe. Bevallom, sokszor gondoltam rá: meddig lehet ezt még csinálni? Szerencsére voltak, akik segítettek anyagilag is ezekben a borzasztó napokban. És akkor jött a Pécs elleni győztes mérkőzés, a bennmaradás, ami nekem is óriási erőt adott.

Most kiegyensúlyozott, és rendületlenül szolgálja a csapatot. Szórja a poénokat, a vicceket. De dühöngeni, szidni is tud, ha valaki azt megérdemli. Ám a legfontosabb: mindig meghallgatja a játékosok problémáit. Sokszor ő ad hitet a bizonytalankodóknak. Viszont valami még mindig nagyon bántja.

- Öt évet lehúztam a válogatottnál. Négy világversenyen dolgozhattam a csapat mellett. És most már nem kellek, bár Mátéfi szerette volna, a szövetség mást küldött ki a vébére. Igaz, már a pekingi olimpiáról is lemaradtam. Ez, nem tagadom, valóban fáj. De jelenleg számomra az a legnagyobb öröm, hogy Bokival, Dettivel, Bébével ismét egy csapatban dolgozhatom, s nemcsak a régi emlékeken kell mélázgatnom. Itt vannak megint, és ez fantasztikus. S ha majd egyszer valahol dobogóra lépünk, már most megígérem, ahogy annak idején a Volgába, fogadásból a legközelebbi folyóba ismét beleugrom, legyen az akár télen is. Legfeljebb előtte feltöröm a jeget.

Persze nem a játékvezetők kritizálása a legfontosabb feladata. Bába Mihály, a női kézilabdacsapat masszőre régi bútordarab. Huszonöt éve gyúrja, ápolja, gyógyítja a játékosokat a dunaújvárosi együttesnél. Előtte a birkózókat, majd fél évig a futballistákat, később egy esztendeig a jégkorongozókat masszírozta. De hogyan került Bába Mihály a sporttal barátságba?

- Iskolás voltam, amikor Komóczi Gábor kiválasztott, és elcsalt birkózni kilencszázhatvankilencben. Magyar bajnoki dobogós, azaz második hellyel is büszkélkedhetem. A katonaságnál, a Szondiban még birkóztam, de ott tanultam ki a masszőri tudományokat. Egyből megszerettem, és döntöttem: ha befejezem a birkózást, akkor gyúró leszek, és így nem kerülök messze a sporttól. Jól döntöttem.

- Ahogy kivülről figyeljük, szívvel-lélekkel végzett szakszerű munkája mintha nem is lenne számára megterhelő, pedig ezt a tevékenységet fizikailag is bírni kell...

- Hát ez igaz. De szerencsére még mindig bírom, hála a sportmúltamnak. Örülök annak, ha látszik, hogy a legnagyobb hobbim az, amit nagy szeretettel végzek, hisz ez a munkám. Számomra mindent jelent a sport.

- Egyéb kikapcsolódás...?

- Úszni járok, kocogok, hogy azért túl sok súlyfelesleg ne legyen rajtam. De imádok focizni is. Huszonöt évig játszottam a városi kispályás bajnokságban. Csapataimmal többszörös bajnok lettem. A tévében is inkább a sportadásokat nézem, de Steven Seagal filmjeit is szeretem. A nejemmel pedig sorozatfalók vagyunk. Kikapcsol a Barátok közt, meg a Jóban, rosszban.

Misi dunaújvárosi születésű, minden ehhez a városhoz köti. Hűséges típus, aki szereti a várost, itt vannak a haverok, ide köti a munkája. - Hát hova mennék én? - teszi fel a kérdést, amire felesleges a választ keresni. Gyerekei is itt élnek. Rájuk nagyon büszke, hiszen Zoli és Edina sem kerülte ki a testmozgást.

- Zoli tizenkét évig jégkorongozott. Kercsó-tanítvány és négyszeres utánpótlás-bajnok volt. Edina pedig a a Dunaferr ifiből kiöregedve átment a DAC-ba, ahol Árva Csaba gárdájában kézilabdázik, nagyon jól.

No, de térjünk vissza a saját csapatához!

- Megjártam a mennyeket és a poklot is. Az első évben - de régen volt! - óriási eredménynek számított, hogy hatodik lett a csapat az első osztályban. Később már egy hatodik hely kudarcot jelentett. Burainé, Varga Zsuzsa, az edző Kajcsa András időszaka volt ez. Ám visszagondolva, azért jóval több volt a siker, mind a szomorúság. KEK-győzelem, BL-siker, Szuper Kupa megnyerése, bajnoki aranyak, Magyar Kupa első helyek... egyformán kedvesek a számomra.

- A poklot, gondolom, a tavalyi évben élte át...

- És kitartottam. Iszonyú nehéz volt, mert már a családom megélhetése került veszélybe. Bevallom, sokszor gondoltam rá: meddig lehet ezt még csinálni? Szerencsére voltak, akik segítettek anyagilag is ezekben a borzasztó napokban. És akkor jött a Pécs elleni győztes mérkőzés, a bennmaradás, ami nekem is óriási erőt adott.

Most kiegyensúlyozott, és rendületlenül szolgálja a csapatot. Szórja a poénokat, a vicceket. De dühöngeni, szidni is tud, ha valaki azt megérdemli. Ám a legfontosabb: mindig meghallgatja a játékosok problémáit. Sokszor ő ad hitet a bizonytalankodóknak. Viszont valami még mindig nagyon bántja.

- Öt évet lehúztam a válogatottnál. Négy világversenyen dolgozhattam a csapat mellett. És most már nem kellek, bár Mátéfi szerette volna, a szövetség mást küldött ki a vébére. Igaz, már a pekingi olimpiáról is lemaradtam. Ez, nem tagadom, valóban fáj. De jelenleg számomra az a legnagyobb öröm, hogy Bokival, Dettivel, Bébével ismét egy csapatban dolgozhatom, s nemcsak a régi emlékeken kell mélázgatnom. Itt vannak megint, és ez fantasztikus. S ha majd egyszer valahol dobogóra lépünk, már most megígérem, ahogy annak idején a Volgába, fogadásból a legközelebbi folyóba ismét beleugrom, legyen az akár télen is. Legfeljebb előtte feltöröm a jeget.

- Iskolás voltam, amikor Komóczi Gábor kiválasztott, és elcsalt birkózni kilencszázhatvankilencben. Magyar bajnoki dobogós, azaz második hellyel is büszkélkedhetem. A katonaságnál, a Szondiban még birkóztam, de ott tanultam ki a masszőri tudományokat. Egyből megszerettem, és döntöttem: ha befejezem a birkózást, akkor gyúró leszek, és így nem kerülök messze a sporttól. Jól döntöttem.

- Ahogy kivülről figyeljük, szívvel-lélekkel végzett szakszerű munkája mintha nem is lenne számára megterhelő, pedig ezt a tevékenységet fizikailag is bírni kell...

- Hát ez igaz. De szerencsére még mindig bírom, hála a sportmúltamnak. Örülök annak, ha látszik, hogy a legnagyobb hobbim az, amit nagy szeretettel végzek, hisz ez a munkám. Számomra mindent jelent a sport.

- Egyéb kikapcsolódás...?

- Úszni járok, kocogok, hogy azért túl sok súlyfelesleg ne legyen rajtam. De imádok focizni is. Huszonöt évig játszottam a városi kispályás bajnokságban. Csapataimmal többszörös bajnok lettem. A tévében is inkább a sportadásokat nézem, de Steven Seagal filmjeit is szeretem. A nejemmel pedig sorozatfalók vagyunk. Kikapcsol a Barátok közt, meg a Jóban, rosszban.

Misi dunaújvárosi születésű, minden ehhez a városhoz köti. Hűséges típus, aki szereti a várost, itt vannak a haverok, ide köti a munkája. - Hát hova mennék én? - teszi fel a kérdést, amire felesleges a választ keresni. Gyerekei is itt élnek. Rájuk nagyon büszke, hiszen Zoli és Edina sem kerülte ki a testmozgást.

- Zoli tizenkét évig jégkorongozott. Kercsó-tanítvány és négyszeres utánpótlás-bajnok volt. Edina pedig a a Dunaferr ifiből kiöregedve átment a DAC-ba, ahol Árva Csaba gárdájában kézilabdázik, nagyon jól.

No, de térjünk vissza a saját csapatához!

- Megjártam a mennyeket és a poklot is. Az első évben - de régen volt! - óriási eredménynek számított, hogy hatodik lett a csapat az első osztályban. Később már egy hatodik hely kudarcot jelentett. Burainé, Varga Zsuzsa, az edző Kajcsa András időszaka volt ez. Ám visszagondolva, azért jóval több volt a siker, mind a szomorúság. KEK-győzelem, BL-siker, Szuper Kupa megnyerése, bajnoki aranyak, Magyar Kupa első helyek... egyformán kedvesek a számomra.

- A poklot, gondolom, a tavalyi évben élte át...

- És kitartottam. Iszonyú nehéz volt, mert már a családom megélhetése került veszélybe. Bevallom, sokszor gondoltam rá: meddig lehet ezt még csinálni? Szerencsére voltak, akik segítettek anyagilag is ezekben a borzasztó napokban. És akkor jött a Pécs elleni győztes mérkőzés, a bennmaradás, ami nekem is óriási erőt adott.

Most kiegyensúlyozott, és rendületlenül szolgálja a csapatot. Szórja a poénokat, a vicceket. De dühöngeni, szidni is tud, ha valaki azt megérdemli. Ám a legfontosabb: mindig meghallgatja a játékosok problémáit. Sokszor ő ad hitet a bizonytalankodóknak. Viszont valami még mindig nagyon bántja.

- Öt évet lehúztam a válogatottnál. Négy világversenyen dolgozhattam a csapat mellett. És most már nem kellek, bár Mátéfi szerette volna, a szövetség mást küldött ki a vébére. Igaz, már a pekingi olimpiáról is lemaradtam. Ez, nem tagadom, valóban fáj. De jelenleg számomra az a legnagyobb öröm, hogy Bokival, Dettivel, Bébével ismét egy csapatban dolgozhatom, s nemcsak a régi emlékeken kell mélázgatnom. Itt vannak megint, és ez fantasztikus. S ha majd egyszer valahol dobogóra lépünk, már most megígérem, ahogy annak idején a Volgába, fogadásból a legközelebbi folyóba ismét beleugrom, legyen az akár télen is. Legfeljebb előtte feltöröm a jeget.

- Iskolás voltam, amikor Komóczi Gábor kiválasztott, és elcsalt birkózni kilencszázhatvankilencben. Magyar bajnoki dobogós, azaz második hellyel is büszkélkedhetem. A katonaságnál, a Szondiban még birkóztam, de ott tanultam ki a masszőri tudományokat. Egyből megszerettem, és döntöttem: ha befejezem a birkózást, akkor gyúró leszek, és így nem kerülök messze a sporttól. Jól döntöttem.

- Ahogy kivülről figyeljük, szívvel-lélekkel végzett szakszerű munkája mintha nem is lenne számára megterhelő, pedig ezt a tevékenységet fizikailag is bírni kell...

- Hát ez igaz. De szerencsére még mindig bírom, hála a sportmúltamnak. Örülök annak, ha látszik, hogy a legnagyobb hobbim az, amit nagy szeretettel végzek, hisz ez a munkám. Számomra mindent jelent a sport.

- Egyéb kikapcsolódás...?

- Úszni járok, kocogok, hogy azért túl sok súlyfelesleg ne legyen rajtam. De imádok focizni is. Huszonöt évig játszottam a városi kispályás bajnokságban. Csapataimmal többszörös bajnok lettem. A tévében is inkább a sportadásokat nézem, de Steven Seagal filmjeit is szeretem. A nejemmel pedig sorozatfalók vagyunk. Kikapcsol a Barátok közt, meg a Jóban, rosszban.

Misi dunaújvárosi születésű, minden ehhez a városhoz köti. Hűséges típus, aki szereti a várost, itt vannak a haverok, ide köti a munkája. - Hát hova mennék én? - teszi fel a kérdést, amire felesleges a választ keresni. Gyerekei is itt élnek. Rájuk nagyon büszke, hiszen Zoli és Edina sem kerülte ki a testmozgást.

- Zoli tizenkét évig jégkorongozott. Kercsó-tanítvány és négyszeres utánpótlás-bajnok volt. Edina pedig a a Dunaferr ifiből kiöregedve átment a DAC-ba, ahol Árva Csaba gárdájában kézilabdázik, nagyon jól.

No, de térjünk vissza a saját csapatához!

- Megjártam a mennyeket és a poklot is. Az első évben - de régen volt! - óriási eredménynek számított, hogy hatodik lett a csapat az első osztályban. Később már egy hatodik hely kudarcot jelentett. Burainé, Varga Zsuzsa, az edző Kajcsa András időszaka volt ez. Ám visszagondolva, azért jóval több volt a siker, mind a szomorúság. KEK-győzelem, BL-siker, Szuper Kupa megnyerése, bajnoki aranyak, Magyar Kupa első helyek... egyformán kedvesek a számomra.

- A poklot, gondolom, a tavalyi évben élte át...

- És kitartottam. Iszonyú nehéz volt, mert már a családom megélhetése került veszélybe. Bevallom, sokszor gondoltam rá: meddig lehet ezt még csinálni? Szerencsére voltak, akik segítettek anyagilag is ezekben a borzasztó napokban. És akkor jött a Pécs elleni győztes mérkőzés, a bennmaradás, ami nekem is óriási erőt adott.

Most kiegyensúlyozott, és rendületlenül szolgálja a csapatot. Szórja a poénokat, a vicceket. De dühöngeni, szidni is tud, ha valaki azt megérdemli. Ám a legfontosabb: mindig meghallgatja a játékosok problémáit. Sokszor ő ad hitet a bizonytalankodóknak. Viszont valami még mindig nagyon bántja.

- Öt évet lehúztam a válogatottnál. Négy világversenyen dolgozhattam a csapat mellett. És most már nem kellek, bár Mátéfi szerette volna, a szövetség mást küldött ki a vébére. Igaz, már a pekingi olimpiáról is lemaradtam. Ez, nem tagadom, valóban fáj. De jelenleg számomra az a legnagyobb öröm, hogy Bokival, Dettivel, Bébével ismét egy csapatban dolgozhatom, s nemcsak a régi emlékeken kell mélázgatnom. Itt vannak megint, és ez fantasztikus. S ha majd egyszer valahol dobogóra lépünk, már most megígérem, ahogy annak idején a Volgába, fogadásból a legközelebbi folyóba ismét beleugrom, legyen az akár télen is. Legfeljebb előtte feltöröm a jeget.

- Ahogy kivülről figyeljük, szívvel-lélekkel végzett szakszerű munkája mintha nem is lenne számára megterhelő, pedig ezt a tevékenységet fizikailag is bírni kell...

- Hát ez igaz. De szerencsére még mindig bírom, hála a sportmúltamnak. Örülök annak, ha látszik, hogy a legnagyobb hobbim az, amit nagy szeretettel végzek, hisz ez a munkám. Számomra mindent jelent a sport.

- Egyéb kikapcsolódás...?

- Úszni járok, kocogok, hogy azért túl sok súlyfelesleg ne legyen rajtam. De imádok focizni is. Huszonöt évig játszottam a városi kispályás bajnokságban. Csapataimmal többszörös bajnok lettem. A tévében is inkább a sportadásokat nézem, de Steven Seagal filmjeit is szeretem. A nejemmel pedig sorozatfalók vagyunk. Kikapcsol a Barátok közt, meg a Jóban, rosszban.

Misi dunaújvárosi születésű, minden ehhez a városhoz köti. Hűséges típus, aki szereti a várost, itt vannak a haverok, ide köti a munkája. - Hát hova mennék én? - teszi fel a kérdést, amire felesleges a választ keresni. Gyerekei is itt élnek. Rájuk nagyon büszke, hiszen Zoli és Edina sem kerülte ki a testmozgást.

- Zoli tizenkét évig jégkorongozott. Kercsó-tanítvány és négyszeres utánpótlás-bajnok volt. Edina pedig a a Dunaferr ifiből kiöregedve átment a DAC-ba, ahol Árva Csaba gárdájában kézilabdázik, nagyon jól.

No, de térjünk vissza a saját csapatához!

- Megjártam a mennyeket és a poklot is. Az első évben - de régen volt! - óriási eredménynek számított, hogy hatodik lett a csapat az első osztályban. Később már egy hatodik hely kudarcot jelentett. Burainé, Varga Zsuzsa, az edző Kajcsa András időszaka volt ez. Ám visszagondolva, azért jóval több volt a siker, mind a szomorúság. KEK-győzelem, BL-siker, Szuper Kupa megnyerése, bajnoki aranyak, Magyar Kupa első helyek... egyformán kedvesek a számomra.

- A poklot, gondolom, a tavalyi évben élte át...

- És kitartottam. Iszonyú nehéz volt, mert már a családom megélhetése került veszélybe. Bevallom, sokszor gondoltam rá: meddig lehet ezt még csinálni? Szerencsére voltak, akik segítettek anyagilag is ezekben a borzasztó napokban. És akkor jött a Pécs elleni győztes mérkőzés, a bennmaradás, ami nekem is óriási erőt adott.

Most kiegyensúlyozott, és rendületlenül szolgálja a csapatot. Szórja a poénokat, a vicceket. De dühöngeni, szidni is tud, ha valaki azt megérdemli. Ám a legfontosabb: mindig meghallgatja a játékosok problémáit. Sokszor ő ad hitet a bizonytalankodóknak. Viszont valami még mindig nagyon bántja.

- Öt évet lehúztam a válogatottnál. Négy világversenyen dolgozhattam a csapat mellett. És most már nem kellek, bár Mátéfi szerette volna, a szövetség mást küldött ki a vébére. Igaz, már a pekingi olimpiáról is lemaradtam. Ez, nem tagadom, valóban fáj. De jelenleg számomra az a legnagyobb öröm, hogy Bokival, Dettivel, Bébével ismét egy csapatban dolgozhatom, s nemcsak a régi emlékeken kell mélázgatnom. Itt vannak megint, és ez fantasztikus. S ha majd egyszer valahol dobogóra lépünk, már most megígérem, ahogy annak idején a Volgába, fogadásból a legközelebbi folyóba ismét beleugrom, legyen az akár télen is. Legfeljebb előtte feltöröm a jeget.

- Ahogy kivülről figyeljük, szívvel-lélekkel végzett szakszerű munkája mintha nem is lenne számára megterhelő, pedig ezt a tevékenységet fizikailag is bírni kell...

- Hát ez igaz. De szerencsére még mindig bírom, hála a sportmúltamnak. Örülök annak, ha látszik, hogy a legnagyobb hobbim az, amit nagy szeretettel végzek, hisz ez a munkám. Számomra mindent jelent a sport.

- Egyéb kikapcsolódás...?

- Úszni járok, kocogok, hogy azért túl sok súlyfelesleg ne legyen rajtam. De imádok focizni is. Huszonöt évig játszottam a városi kispályás bajnokságban. Csapataimmal többszörös bajnok lettem. A tévében is inkább a sportadásokat nézem, de Steven Seagal filmjeit is szeretem. A nejemmel pedig sorozatfalók vagyunk. Kikapcsol a Barátok közt, meg a Jóban, rosszban.

Misi dunaújvárosi születésű, minden ehhez a városhoz köti. Hűséges típus, aki szereti a várost, itt vannak a haverok, ide köti a munkája. - Hát hova mennék én? - teszi fel a kérdést, amire felesleges a választ keresni. Gyerekei is itt élnek. Rájuk nagyon büszke, hiszen Zoli és Edina sem kerülte ki a testmozgást.

- Zoli tizenkét évig jégkorongozott. Kercsó-tanítvány és négyszeres utánpótlás-bajnok volt. Edina pedig a a Dunaferr ifiből kiöregedve átment a DAC-ba, ahol Árva Csaba gárdájában kézilabdázik, nagyon jól.

No, de térjünk vissza a saját csapatához!

- Megjártam a mennyeket és a poklot is. Az első évben - de régen volt! - óriási eredménynek számított, hogy hatodik lett a csapat az első osztályban. Később már egy hatodik hely kudarcot jelentett. Burainé, Varga Zsuzsa, az edző Kajcsa Andrá