Árverés

2018.04.27. 09:58

Han Solo legendás sugárpisztolyára licitálhatunk

A Star Wars-történet egyik legendás fegyverére, Han Solo kézifegyverére lehet licitálni egy júliusi árverésen, amelynek szervezői szerint a mozis relikvia akár 500 ezer dollárt (130 millió forintot) is érhet.

A Star Wars-rajongók jól ismerik a pisztolyt, amely a német Mauser C96 mintájára készült, és DL-44-esként híresült el. Az árverésre bocsátott kellékből két példány készült a forgatásra. A másik pisztoly hollétéről azonban nem tud az árverést szervező Julien's Aukciósház.

" />

A fegyvert James L. Schoppe, a film díszlettervezője készítette, a forgatás után pedig neki ajándékozták sok más kellékkel együtt, amelyet 35 éven át őrzött magángyűjteményében.

A sugárpisztolyt Las Vegasban árverezik el június 23-án a Juliensauction.com portálon. Az előzetes becslés alapján 300-500 ezer dollárt (78-130 millió forintot) várnak érte.

" />

A Star Wars-relikviák keresettek a popkultúra-rajongók körében. Luke Skywalker eredeti fénykardja tavaly 450 ezer dollárt (116 millió forintot) ért egy licitálónak, R2-D2 pedig 2,7 millió dollárért (700 millió forintért) kelt el.

Borítókép: COLLECTION CHRISTOPHEL / RnB © Lucasfilm / Twentieth Century Fox Film Corporation

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában