2016.07.17. 18:25
A csillagos ég alatt - Kitelepült egy napra Alapra az MMK Írisz Versszínpada
Alap - Harmadik alkalommal települt ki az Írisz Versszínpad egy egész napra az Alapi Alkotóházba pénteken.
Természetesen a házigazda szerepe nem a Munkásművelődési Központ Írisz Versszínpadának tagjaié, Bardocz Éváé, Kollárné Jánoki Annáé, Barna Józsefé és ifj. Pálfalvi Jánosé volt. Az igazi házigazda Szente Tünde és férje Hirczi József, no meg két fia volt. Az Alapi Alkotóház története ugyanis akkor kezdődött, amikor a település szélén álló parasztházat apai nagyanyjától megörökölte a család, és Tünde férjével úgy határozott, nem adják át az enyészetnek. Felújították, és alkotóházat alakítottak ki benne. Az eredmény olyan jól sikerült, hogy az irodalmi piknik egyik biztos, és hosszan tartó napirendje megcsodálni a megmentett parasztbútorokat, a nyárikonyha kékfestőit, kerámiaedényeit, és a házi áldásokat.
Együtt a teljes résztvevő társaság: Bardocz Éva, Kollárné Jánoki Anna, Szente Tünde (első sor), Hirczi József, ifj. Pálfalvi János, Barna József (hátsó sor)
A kislányt játszó Kollárné Jánoki Anna és a rigorózus nénit játszó Bardocz Éva a klasszikus kabaréjelenetben Fotó: a szerző
A versszínpad tagjai az előző két esztendőben arra használták ki a világ zajától jó messzire elbújva, a száz évnél is idősebb, vert falú ház udvarát, hogy tovább csiszolják előadásmódjukat, gyakorolják a helyes légzés- és hangképzési technikát. Mindemellett az előző években legújabb műsoruk összeállításán is munkálkodtak itt. Most sem volt ez másként, a nóvumot az adta, hogy ezúttal nem versekkel lepték meg a házigazdákat és a meghívott vendégeket, hanem két kabaréjelenetet állítottak össze a nap folyamán. Az önfeledt kacagás után a kerti asztalra kerültek a fatányérra valók, hogy megalapozzanak a szalonnasütés eredményének.