2016.01.24. 19:04
Az Írisz Versszínpad Pro Cultura díjas
Dunaújváros - A magyar kultúra napján a szokásoknak megfelelően ünnepi műsor közepette adták át az idei Pro Cultura Intercisae díjat a Bartók nagytermében.
Az ünnepi esten Pálfi-Németh Tünde, az önkormányzat sajtóreferense idézte fel, hogy a magyar kultúra napját azért ünnepeljük január 22-én, mert ezen a napon tisztázta le Kölcsey Ferenc a Himnusz kéziratát. Az ünnepi koncertet ebben az esztendőben a Trio a lá Kodály elnevezésű formáció adta, amelynek vezetője, a Junior Prima-díjas zongoraművész, Oláh Dezső a Dunaújvárosi Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskola tanáraként terjeszti a kultúra, a zene szeretetét. A koncert félidejénél Gombos István humán ügyekért felelős alpolgármester kezéből vehette át az idei díjazott, az MMK Írisz Versszínpadának négy tagja (Bardocz Éva, Barna József, Ifj. Pálfalvi János, Kollárné Jánoki Anna) az Intercisában fellelt a bronz kocsidísz másolatát, a Pro Cultura Intercisae díjat. Az elismerés adományozható a kimagasló teljesítményt nyújtó alkotó- és előadóművészeknek, alkotó- és előadó-művészeti közösségeknek, és mindazon személyeknek és közösségeknek, akik vagy amelyek a város kultúrájáért hazai, vagy nemzetközi elismertségéért maradandót alkottak, vagy tettek. Különös örömet jelent, hogy ezúttal egy civil közösség kaphatta a város legnagyobb kulturális elismerését.
A boldog díjazottak büszkén mutatják az elismerést: Ifj. Pálfalvi János, Kollárné Jánoki Anna, Barna József, Bardocz Éva
Fotó: Ady Géza
A lelkiismeretes és magas színvonalú kulturális és hagyományőrző tevékenység elismeréseként a közgyűlés az MMK Írisz Versszínpadának adományozta a Pro Cultura Intercisae díjat a 2016-os évben.
A Munkásművelődési Központ Írisz Versszínpada hat éve magas színvonalú irodalmi estjeivel, havi rendszerességgel megtartott verses teadélutánjaival hozzájárult a városi kulturális élet színesítéséhez és mélyítéséhez. A versszínpad vezetője, Bardocz Éva szervezi a közösség előadásait, szabadidejében állítja össze az aktuális havi műsort. A versszínpad tagjai: Barna József, Ifj. Pálfalvi János, Kollárné Jánoki Anna. Egy új program részeként, 2009 novemberében az MMK felkérte a versszeretőket, hogy egy karácsonyi hangulatú, adventi teadélutánra készítsenek irodalmi összeállítást. Ettől a naptól kezdve minden hónap utolsó hétfőjén rendszeresen tartják verses délutánjaikat az MMK színháztermében.
Az Írisz Versszínpad havonta frissíti műsorát
Fotó: Zsedrovits Enikő
Az előadásokon igyekeznek megemlékezni jeles ünnepeinkről, dunaújvárosi költők verseit mutatják be, így az irodalmi műveken keresztül közvetítik kulturális örökségeinket a városlakóknak, természetesen díjmentesen. Évente 14 előadást tartanak, ahol alkalmanként közel 100 résztvevő élvezi verses műsoraikat, ezzel is színesítve az MMK programkínálatát. Több önálló műsort adtak Dunaújvárosban és a környékbeli településeken, állandó résztvevői a városi nagyrendezvényeknek, jótékonysági programoknak. Két önálló verses lemezt, hangoskönyvet készítettek „Táltos évek csoda álmok” címmel, ahol dunaújvárosi költők verseiből, mellyel a vakok és gyengén látó emberekhez juttatták el városunk kulturális értékeit.
Havonta ellátogatnak a környékbeli idősek otthonaiba, a Jószolgálati Otthon lakóihoz, színesítve az otthonokban élők mindennapjait. A klub az eltelt évek alatt szinte már családdá vált, ahová szívesen mennek az emberek, barátokkal találkoznak, öregbítik a vers és versmondás szeretetét, hagyományát.