Kultúra

2014.04.15. 19:30

Laci bácsi elment

Váratlanul ért bennünket a hír hétfőn: 83 éves korában elhunyt Czuczor László, a szalkszentmártoni volt vőfély, amatőr színész, aki komoly szerepet kapott az Indul a bakterház című népszerű hazai filmben is. Ő volt a paraszt, aki elnáspángolta Bendegúzt, amikor az a tilosban legeltetett.

Czuczor Lászlóról a Dunaújvárosi Hírlapban tavaly októberben olvashattak, amikor felelevenítettük a több mint 30 évvel ezelőtti filmforgatást. Mindenki tudta, hogy nagy beteg, már az őszi interjú is nehezen indult, de ahogy kezdett belemelegedni a beszélgetésbe, ahogyan jöttek az emlékek, Laci bátyánk úgy elevenedett meg. Szinte percről percre felelevenítette a csabonyi forgatást, barátságát Olvasztó Imrével, a Bendegúzt játszó gyerekszínésszel, akivel a későbbiekben is tartotta a kapcsolatot, csak úgy, mint Koltai Róberttel, a bakterrel is.

Czuczor László 83 éves volt (Fotó: F. L.)

Szalkszentmárton talán egyik legnépszerűbb lakosát gyászolja, Laci bácsit, aki már az égi forgatásokon kergeti Bendegúzt, aki a maga 83 évével meghatározó személyisége volt nemcsak a Bács-Kiskun megyei Szalkszentmártonnak,hanem az egész Felső-Kiskunságnak is.Temetése a mai nap 14 órakor lesz a szalkszentmártoni temetőben.

Laci bátyánk, nyugodj békében!

Farkas Lajos

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!