Kultúra

2012.05.21. 05:36

Oszlopok között, a kötélen

Székesfehérvár - Befejeződött a 13. Kortárs Művészeti Fesztivál, noha hétfőre még ígérnek egy színházi előadást és a kiállítások is látogathatók. Voltak sikeres és kevésbé jól sikerült programok.

Szabó Zoltán

Az előre meghirdetett pályázatok közül  például kettő meglehetős  érdektelenségbe fulladt. Annak ellenére, hogy  jó ötlet   volt mindegyik, megmozgathatta volna a képzelőerőt,  tehetséget.   Ám a "Kortárs-e  vagy?"    film- és  animációsfilm versenyre nem küldtek be pályamunkát  és a Kortárs két keréken című  pályázatra is csak egy bicikli-művet vittek, noha többen is jelentkeztek. Aztán visszamondták.  Kár, mert a  kezdeményezés többet érdemelt volna.   Az állandó  látványosságok közül   nem maradt el idén sem a  Jam-Bory-Vár.  Lehettek volna   többen is, ráadásul     kevés olyan  program  van közel és távol, amely annyira kellemes  környezettel  várja a látogatókat, mint a Bory-vár.  A forgatókönyv   a szokásos volt: előbb a  gyerekeknek mutatta be a Babtársulat a Matyi, a Ludast, aztán    a Bory család képviseletében  Kovács Andrásné  megnyitotta  a  Jam-Boryt.  Az elmaradhatatlan bólézáshoz meglepetés is dukált, ahogy azt Szepesi Imre, alias Zöld  előre megígérte.  Azt hiszem,  slackline-nak   hívják azt az eszközt, sportot, szórakozást, amely  távolról a kötéltáncra hasonlít, de egészen más.     A 100 oszlopos udvarban   feszítették ki   a különleges kötelet,  amelyen néhány fiatal bemutathatta  ügyességét, egyensúly érzékét.    A teljesség igénye nélkül  a várban fellépett a Soultech   és Sena, és a Vagamundo   tűztáncosok, zsonglőrök  látványossága  is szerepelt az esti programban.

Szintén nem a teljesség igényével: a hétvégén nyitották meg   Győrffy László   képzőművész retrospektív kiállítását  a Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében. Augusztus 26-áig látogatható. Húsz éves a Székesfehérvári Művészek Társasága.    Az alkotók Kérdések című tárlata a Pelikán Galériában  nyílt meg,  és június 15-éig várja  az érdeklődőket.      Május  27-éig megtekinthető Tiszaváry Fanni  tárlata  a Köfém művelődési házban, Hegedűs 2 László és Hegedűs Hanna Léna  kiállítása június 7-éig tart nyitva A Szabadművelődés Házában,  Orosz Péter  és Huber István  fagrafikái pedig június 1-jéig láthatók  az Aranybulla Könyvtárban.

A Néptáncszínházat vasárnap  délután mutatta be öt  tánccsoport a Pelikán  Kamaraszínházban.  Ugyancsak vasárnap szerepelt  a  Prospero Színkör a Szabadművelődés Házában a Tükörképpel,   de  a hétfő és a műsorfüzet is ígér egy Prospero-előadást. A kopasz énekesnő  19 órakor látható.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!