Külföld

2015.11.07. 18:58

Légi katasztrófa - Egyiptommal nem osztottak meg terrortámadásra utaló értesüléseket a külügyminiszter szerint

Nem osztották meg Egyiptommal azokat a hírszerzői értesüléseket, amelyek arra utalnának, hogy az egy hete történt légi katasztrófát terrortámadás okozta volna - mondta szombaton Számeh Sukri egyiptomi külügyminiszter magyar kollégájával, Szijjártó Péterrel közös kairói sajtótájékoztatóján.

Máté Bence, az MTI tudósítója jelenti:

"Hallottunk ilyen információkról, de az egyiptomi biztonsági szolgálatokkal nem osztották meg ezeket, ami komoly kérdéseket vet fel, hiszen mi vagyunk az üggyel legszorosabb kapcsolatban álló fél" - mondta Sukri.

"Abból indultunk ki, hogy értesítenek minket a rendelkezésükre álló műszaki részletekről, ahelyett, hogy a sajtóban jelentetik meg őket" - tette hozzá, és hangsúlyozta, hogy a szerencsétlenség körülményeire vonatkozó vizsgálatok mindeddig nem vetettek fényt a Sarm-es-Sejkből Szentpétervárra tartó gépet érő tragédiát kiváltó okra.

Több nyugati kormány is azt valószínűsítette biztonsági értesülésekre hivatkozva, hogy merénylet okozta a tragédiát, amelynek során 224 ember vesztette életét. Számos ország ezért felfüggesztette a Sarm-es-Sejkbe irányuló légi forgalmát, ami kényesen érinti az idegenforgalomtól jelentősen függő egyiptomi gazdaságot.

Egyiptom megérti az orosz gépet ért szerencsétlenség körülményeivel kapcsolatos aggodalmakat - mondta Sukri, és hangsúlyozta, hogy Kairó szorosan együttműködik az érintett országokkal a katasztrófa hátterének felderítésében. A nyilvánosságot afelől biztosította, hogy országa mindent megtesz a szóban forgó országok megnyugtatásáért. "Egyiptom biztonságos ország" - jelentette ki.

A tárcavezető ugyanakkor nemtetszésének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy - mint mondta - a nyugati kormányok nem segítik Kairót kellőképpen terrorellenes harcában. A radikálisok jelentette veszélyre utalva Sukri megjegyezte: mindig is arra ösztönöztük szövetségeseinket, hogy lépjenek fel nagyobb határozottsággal a szélsőségesekkel szemben. A tárcavezető arra emlékeztetett, hogy országa egyike a dzsihadistákkal szembeni harc frontvonalán lévő országoknak.

Hírügynökségi források szerint az egyiptomi fegyveres erők ezenközben átvették a kiutazó turisták regisztrációját a Vörös-tenger parti Sarm-es-Sejk repülőterén. 

Becslések szerint 80 ezer orosz turista tartózkodik az észak-afrikai országban, közülük legtöbben a Vörös-tenger parti Sarm-as-Sejkben és Hurgadában.

Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken elrendelte az Egyiptomba tartó összes orosz légi járat felfüggesztését, és utasította a kormányt, hogy dolgozza ki az ott tartózkodó orosz állampolgárok hazahozatalának mechanizmusát. Megfigyelők ezt annak jeleként értelmezték, hogy mostantól Moszkva is úgy látja: a merényletet sejtető elméletek több hitelt érdemelnek.

A vizsgálatot vezető nemzetközi szakértői csoport vezetője, Ajman en-Nahíb egy szombat esti kairói sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a pilótafülke hangrögzítő berendezésén (Cockpit Voice Recorder, CVR) az utolsó pillanatban egy hang hallatszik. További részletekbe nem bocsátkozott, mondván, a következőkben speciális laborokban elvégzett elemzésre van szükség a hang természetének meghatározásához.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!