„A magyarok jó emberek”

A magyar- osztrák határon a vasfüggönyt 1989. május 2-án kezdték el bontani. Június 27-én Alois Mock (balról) osztrák és Horn Gyula magyar külügyminiszter jelképesen is átvágták a drótkerítést. November 9-én azután a berlini fal is leomlott
(Fotó: www.transindex.ro)

Ekkorra már az NDK-ban olyan volt az elégedetlenség a szocialista rendszerrel szemben, hogy nem lehetett az országban tartani azokat, akik mindenképpen távozni akartak Honecker rezsimjéből. A keletnémeteknek nem is annyira a Stasi terrorjával és az életszínvonallal voltak igazán problémáik, hanem azzal, hogy Nyugatra nem utazhattak. Ez azért volt számukra nagyon fájdalmas, mivel a berlini fal kettéosztotta Németországot a kapitalista NSZK-ra és a szocialista NDK-ra. Ezzel családok sokasága is kettészakadt, rengetegen voltak, akik már évtizedek óta nem látták szüleiket, testvéreiket, rokonaikat.

Az NDK-állampolgárok számára egy kiút létezett ekkor, Magyarországra jönni, ide ugyanis kaptak útlevelet és megpróbálni a magyar -osztrák zöldhatáron Ausztriába átszökni a demokralizálódó Magyarországról. Ennek a demokratizálódásnak volt az eredménye az is, hogy a magyar szervek a Magyarországon menekült státuszt kérő keletnémeteket nem toloncolták ki, nem küldte vissza az NDK-ba. Ennek hamar híre ment és augusztus végére már százezerre volt tehető a menekültek száma. Ez a létszám már kezelhetetlen volt a magyar kormány számára, és mivel a két Németország az ügyben nem tudott megállapodni, így Magyarországnak kellett megtalálnia a megoldást. Végül a kormány úgy döntött, megnyitja nyugati határait és kiengedi Ausztriába az NSZK-ba tartó keletnémeteket. Még két lehetősége lett volna a magyar kormánynak: vagy visszatoloncolják az NDK-sokat, vagy menekültstátuszt adnak nekik. Végül egyik sem került szóba, a visszatoloncolást humanitárius okokból vetette el a vezetés, a menekültstátuszt pedig valószínűleg azért, mert Magyarország akkor gyakorlatilag a gazdasági összeomlás szélén állt. Százezer menekültet nem tudott volna eltartani. Már csak egy kérdés volt hátra: mit szól mindehhez a Szovjetunió? Végül a szovjetek, ha hallgatólagosan is, de a magyarokra bízták a döntést. Vagyis a kormány szabad kezet kapott.

Németország budapesti nagykövetségének Danke Ungarn (Köszönjük Magyarország) feliratú plakátja a budapesti nagykövetség előtt a határnyitás huszonötödik évfordulóján. A németek nem felejtik el a magyarok bátor lépést
(Fotó: MTI/Soós Lajos)

A szocialista tábor többi országának persze nem tetszett ez a lépés, a román pártfőtitkár, Ceausescu a Varsói Szerződés akkoriban lezajlott ülésén szinte követelte, hogy Magyarországon katonailag avatkozzanak be, és állítsák vissza a demokráciát.

Szeptember 11-én a magyar kormány ígéretéhez híven megnyitotta nyugati határait, és NDK-s útlevéllel mindenkit kiengedtek Ausztriába. Becslések szerint az első napokban hatvanezer kelet-német állampolgár hagyta el Magyarországot. (A határnyitás dicsőségét több magyar politikusnak, elsősorban Horn Gyulának tudta be a közvélemény, de a hosszú hónapokig tartó háttértárgyalások résztvevői egyértelműen Németh Miklósnak tulajdonítják a legfőbb szerepet. Horn egyébként az augusztus 17-i kormányülésen még ellenezte a határ megnyitását.)

Az NSZK vezetése az utolsó pillanatig kétkedve fogadta, hogy a magyarok tényleg megnyitják a határt. Helmut Kohl, akkori NSZK kancellár Németh Miklós miniszterelnököt meg is kérdezte, mit kérnek ezért cserébe. Horváth István akkori bonni nagykövet visszaemlékezése szerint Németh Miklós csak annyit mondott: Magyarország nem folytat emberkereskedelmet. Utalva arra, hogy a románok az erdélyi szászokat fejkvóta megfizetése mellett engedték ki az NSZK-ba. Ugyancsak Horváth István szerint Németh Miklós válasza után Kohl szeme megtelt könnyel. De Kohl még ekkor sem volt nyugodt, és a magyarok kimondott kérése ellenére felvette Gorbacsovval a kapcsolatot. Kohl az orosz pártfőtitkárnak szegezte a kérdést: mit szólna hozzá, ha a magyarok megnyitnák nyugati határaikat? Kohl visszaemlékezései szerint Gorbacsov csak annyit mondott: A magyarok jó emberek. A német kancellár ekkor már tudta, semmi akadálya nem lesz a határnyitásnak.

A határnyitás után Kohl kifejezte, sohasem lehetnek elég hálásak a magyaroknak és hozzátette, a magyar kormány nem kérhet olyat a némettől, amelyben ők nem segítenének. Kohl elsőként rögtön felajánlotta, hogy a magyar államadósság felét majd rendezik.

Hogy ebből végül nem lett semmi, az már egy másik történet.