Külföld

2014.08.14. 15:38

Egyiptomban két ember életét vesztette a tavaly augusztusi véres események évfordulóját kísérő tüntetéseken

Egyiptom szerte kisebb zavargások kísérték a tavaly nyári tüntetések több száz halálos áldozatot követelő feloszlatásának első évfordulóját; az összecsapásokban két ember vesztette életét.

Máté Bence

A Mohamed Murszi iszlamista elnök elmozdítása elleni mozgalom jelképévé vált kairói Rábaa al-Adavíja teret a tiltakozók tavaly közel másfél hónapig tartották megszállva, mielőtt a biztonsági erők buldózerek és lőfegyverek segítségével felszámolták a tüntetést. Az egyiptomi egészségügyi minisztérium adatai szerint közel hatszáz demonstráló és negyvenhárom biztonsági vesztette életét a több mint tíz órán át tartó akcióban.

A csütörtök reggeli órákban több száz ember gyűlt össze, akik több kairói és gízai autópályára égő gumiabroncsokat hajítottak, mindkét irányban blokkolva ezáltal a forgalmat. A főváros több pontjáról és az ország egyéb részeiről is érkeztek hírek egy-kétszáz fős tiltakozóakciókról, amelyeknek azonban a rendvédelmi erők gyorsan véget vetettek. A rendőrség- és hadseregellenes szlogeneket kántáló tüntetők közül többet őrizetbe vettek.

Ismeretlen tettesek agyonlőttek egy rendőrőrmestert Kairó egyik elővárosában. Egyelőre nem világos, hogy a bűncselekmény összefügg-e az évfordulóval. A támadásban megsérült további két ember is. A fokozott biztonsági készenlét miatt lezárták a főváros több csomópontját, s a Kairó körül felállított ellenőrzőpontokon rendvédelmisek igazoltatták az áthaladó autókban ülőket.

Előzőleg a Nemzeti Szövetség a Jogszerűség Támogatásáért nevű, iszlamista csoportokból álló mozgalom Murszi híveit arra szólította fel, hogy az évforduló alkalmából minél nagyobb számban vonuljanak a tavalyi tiltakozóakciók helyszíneire. A szövetség ugyan hangsúlyozta, hogy békés tüntetésről van szó, felhívásában bosszúról beszélt és a "puccsista vezetők" felelősségre vonását követelte.

A tavalyi véres eseményekről a Human Rights Watch (HRW) néhány napja kiadott egy jelentést, amelyben a nemzetközi emberi jogi szervezet 817 azonosított áldozatról ír. Az HRW ügyvezető igazgatója, Kenneth Roth szerint összesen több mint ezer ember vesztette aznap életét, és a "mészárlás" módszeres végrehajtása miatt valószínűnek tartja, hogy az emberiség ellen elkövetett bűntettről van szó.

Rothtól az egyiptomi hatóságok biztonsági okokra hivatkozva hétfőn megtagadták a belépést az országba. A Foreign Policy amerikai külpolitikai folyóirat internetes oldalán csütörtökön megjelent írásában Roth bírálta, hogy a tavalyi eseményekkel kapcsolatban Kairó nem indított hiteles bírósági vizsgálatot, a biztonsági erőket minden fajta felelőség alól felmentette, s ehelyett inkább egy emlékművet állított a Rábaa al-Adavíja tér közepén a rendőrség és a hadsereg tiszteletére.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!