Külföld

2011.01.12. 12:38

Lengyel légikatasztrófa: Kaczynski repülőgépén nem volt robbanás

Nem volt sem tűz, sem robbanás Lech Kaczynski néhai lengyel államfő repülőgépén, amely tavaly április 10-én járt szerencsétlenül Szmolenszk mellett, és a Tu-154-es nem hibásodott meg - jelentette be szerdai moszkvai sajtóértekezletén Tatyjana Anogyina, az Államközi Repülésügyi Bizottság (MAK), a FÁK-államok légügyi hatóságának elnöke.

MTI

A katasztrófa közvetlen oka a bizottság jelentése szerint az volt, hogy a személyzet nem tett eleget az orosz földi irányítás ajánlásának, és nem a javasolt tartalék repülőtéren szállt le.
   
A szerencsétlenség okait vizsgáló műszaki bizottság megállapította: a gépet az indulás előtt Varsóban karbantartották, sem hajtóművei, sem egyes rendszerei nem mondták fel a szolgálatot repülés közben, nem volt sem tűz, sem robbanás, a gépet nem érte kár a levegőben, és nem ütközött semmilyen tárgyba.
   
Anogyina egyben azt is közölte, hogy a vizsgálat eredményéről szóló jelentést szerdán átadták a lengyel félnek, miután annak tervezetét már tavaly kézbesítették. A dokumentáció 60 kötetet tesz ki.
   
Kifejtette: a repülőgép előkészítése, valamint a személyzet felkészítése sok kívánnivalót hagyott maga után, s a katasztrófa rendszerszintű okát a személyzet elégtelen felkészültsége és a repülések szervezésének nem megfelelő volta alkotta.
   
Mint mondta, a válsághelyzet akkor következett be a fedélzeten, amikor a személyzet úgy döntött, hogy nem tér ki a javasolt tartalék repülőtérre. A repülés során ugyanis többször is kapott a lengyel pilóta értesítést arról, hogy az eredetileg kijelölt, Szmolenszk melletti Szevernij katonai repülőtér körzetében nem megfelelőek az időjárási viszonyok, de nem döntött az útvonal-módosítás mellett. Anogyina azt is elmondta, hogy konkrét hibákat is követett el a legénység. 
   
Kijelentette: a leszállásról hozott döntést orosz és lengyel szakértők szerint befolyásolhatta a lengyel légierő főparancsnokának jelenléte a pilótafülkében egészen a földbe csapódásig, amennyiben az nyomást gyakorolhatott a pilótára a leszállás folytatása mellett. A főparancsnok vérében egyébként 0,6 ezrelék etilalkoholt találtak - tette hozzá.
   
A MAK vizsgálata ezzel befejeződött, s a gép eredeti fekete dobozait átadják az orosz legfőbb ügyészség mellett működő nyomozati bizottságnak, és a vizsgálat megállapításait közzé fogják tenni. 

A Kaczynskit szállító lengyel kormánygép április 10-én, leszállás kísérlete közben zuhant le a sűrű ködben, s a gépen tartózkodó mind a 96 személy életét vesztette. A lengyel államfő magas rangú kísérettel a Szmolenszk közelében fekvő Katinyba (Katyn) tartott, ahol a második világháború idején legyilkolt több ezer lengyel hadifoglyot temettek el. Az ott kialakított emlékhelyen a lengyel elnök részvételével emlékünnepséget akartak tartani a tömegmészárlás 70. évfordulója alkalmából.

Oroszország átadta a szerencsétlenségről készült jelentést

Kilenc hónappal Lech Kaczynski néhai lengyel elnök repülőgépének oroszországi szerencsétlensége után Oroszország szerdán átadta a vizsgálóbizottság végleges jelentését Lengyelországnak - közölte az úgynevezett Államközi Repülésügyi Bizottság (MAK).

A bizottság közép-európai idő szerint tíz órakor kezdődött moszkvai sajtóértekezletén ismerteti jelentésének megállapításait.
   
Közvetlenül a Kaczynskit és 95 főnyi kíséretét szállító repülőgép szmolenszki lezuhanása után orosz szakértők a pilótákat tették felelőssé, amiért a Tu-154-es típusú különgépet többszöri figyelmeztetés ellenére sűrű ködben próbálták meg letenni a nyugat-oroszországi város repülőterén.
   
A 2010. április 10-i szerencsétlenséget senki sem élte túl. A számos magas rangú tisztségviselőből álló lengyel küldöttség Katinyba (Katyn) utazott volna egy évfordulós megemlékezésre, amelyet a Sztálin utasítására lemészárolt több mint húszezer lengyel katonatiszt, határőr, rendőr és civil emlékére rendeztek volna.
   
Lengyelország élesen bírálta a balesettel kapcsolatos orosz vizsgálatot. Donald Tusk miniszterelnök a vizsgálat tavaly októberben nyilvánosságra hozott előzetes eredményeit december közepén elfogadhatatlannak és hibáktól hemzsegőnek nevezte.



Ezek is érdekelhetik