Külföld

2009.06.30. 13:43

Romániában hétezer vasutast küldenek kényszerszabadságra

Hétezer dolgozót küld kényszerszabadságra a román állami vasutak teherszállító részlege (CFR Marfa) július elsejétől, jelentették be kedden Bukarestben.

duol.hu

Calin Gratian, a CFR Marfa igazgatója szerint a 17 500 dolgozót foglalkoztató állami vállalat a megrendelések csökkenése miatt egyelőre három hónapig küldi kényszerpihenőre a dolgozókat, akik ez idő alatt megkapják fizetésüknek a 75 százalékát.
Az intézkedés a vállalat alkalmazottainak 40 százalékát érinti. Az igazgató nem zárta ki azt a lehetőséget, hogy a három hónapos kényszerszabadságot meghosszabbítják majd. Erről csak később születik döntés annak függvényében, hogy miként alakulnak a megrendelések.
Radu Berceanu közlekedési miniszter szintén kedden bejelentette, hogy a román állami vasutak veszteségeinek csökkentése érdekében javasolni fogja a CFR Marfa dolgozóinak érdekeit képviselő szakszervezeteknek a négy napos munkaprogram bevezetését. 
A tárcavezető javasolni fogja még, hogy az állami vállalatnál vezető beosztásban dolgozó személyek fizetését is csökkentsék. A bérlevágás azokra vonatkozik, akik adózás után 4 ezer lejnél (950 eurónál) többet keresnek. Berceanu nem közölte, hogy hány személyt érintene ez az intézkedés.
A CFR vezetősége májusban jelentette be, hogy idén elbocsátják az államvasutak 3700 dolgozóját, főként azokat, akik közel járnak a nyugdíjhoz. A román államvasutak összesen 75 ezer embert foglalkoztat, és kormányzati bírálatok szerint a vállalat hatékonysága fele az EU-átlagnak.

MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!