Telefonfüggőség

Ezt Győrben egy bevásárlóközpont egyik éttermének bejáratánál olvastam, és tetszett, sőt, mondhatnám: mindenhol, étteremben, sörözőben és bármilyen üzletben helye lenne ennek a – mondjuk úgy – felhívásnak.

Ugyanis mára már elviselhetetlen lett az emberek telefonfüggősége, és az, hogy milyen – fogalmazzunk finoman – udvariatlanul használják a mobilkészülékeket. (Érdekes, hogy a mobiltelefonok elterjedésének hajnalán is már bunkofonnak hívta a mobilt a nép.)

Arról ne is beszéljünk, hogy telefonálás közben ebédet rendelni modortalanság, zavarja a többi vendéget, zavarja a pincért, a pultost. Nem olyan régen történt meg velem, amikor egy hölgy az egyik ismert élelmiszerboltunkban félig telefonált, félig párizsit rendelt, és amikor ezért rászóltam, csak ennyit hallottam: „egy bunkó parasztkodik itt velem a sorban.” Na, ez a nagy baj, amikor az a bunkó, aki nem bunkó. (Hogy is volt ez A tanú című filmben: Virág elvtárs mondta Pelikán elvtársnak „az a gyanús, aki nem gyanús.”)

De említhetném azt is, amikor Budapestre autóbusszal utaztam, mellettem egy idősebb hölgy ült, nagy hangon mesélt – telefonba – az egész út alatt valakinek az unokája szépségéről, okosságáról és mindenféle jó tulajdonságáról.

Uraim és hölgyeim! Higgyék el, a telefonálás nem létszükséglet, időnként kapcsoljuk már ki, és tegyük be a zsebünkbe!

Vezető képünk illusztráció.