hamarosan becsengetnek

2019.08.31. 09:00

Bevonultak a gólyák a Lorántffy termeibe is

Pénteken tartotta gólyanapját a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Lorántffy Zsuzsanna Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma a négy osztálynyi 9. évfolyamos diákok fogadására.

Balla Tibor

Fotó: LI

Az első ismerkedős osztályfőnöki óra keretében mindenki megkapta a lóris egyenpólót. Az újonnan érkező diákok játékos, szórakoztató feladatok keretében ismerkedtek meg egymással, az iskolával, és annak dolgozóival. A gyakorlatban ezt úgy kell elképzelni, hogy csoportokra osztva olyan feladatokat kapnak, mint hogy menjen el a titkárságra, és kérjen Zsákos Frodó névre egy iskolalátogatási igazolást. Ennek során valamelyest megismerik az épületet és találkoznak a dolgozókkal.

A gólyanapon már a tanműhelyekbe is ellátogattak
Fotó: Laczkó Izabella/Dunaújvárosi Hírlap

 

Leendő tanáraikat is ilyen játékos formában ismerhették meg. Kaptak fényképet, információkat róluk, amelyek alapján be kellett azonosítaniuk, és a megfelelő tantárggyal párosítaniuk. Tableten kvízt töltöttek ki, amelyben még olyan kérdés is szerepelt, hogy hány lépcső vezet az igazgatói irodába. Különleges pillanat volt, amikor az általuk kitalált formába összeálltak a tornateremben, és az alakzatról felülről készült egy fénykép. A tanműhely-látogatás után közös ebéd zárta a napot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában