Kovács Adél: mindenben stílusosnak lenni

Adélt gyerekkora óta nagyon érdekelte, milyen tárgyak vannak körülötte, hogy vannak elhelyezve, és milyen ruhában jár. Biztos volt benne, hogy valami kreatív dologgal akar foglalkozni. A testvére építész lett, ő pedig az Iparművészeti Egyetem textil szakirányát választotta, mert nagyon érdekelte a stylist szakma.

Elsőre felvették. Akkor még nem volt igazi divatmegszállott, de az lett. Nagyon erősen kezdte érdekelni a divat - ami nem csoda, édesanyja Kovács Irén jelmeztervezőként vált ismertté a városban , sikeresen lediplomázott, és munkát talált a NUBU-nál, A márkával nemrég nyitottak üzletet Budapesten, az Andrássy úton.

Kovács Adélnak divattervezőnek még nagyon sok terve van, amit szeretne valóra váltani (Fotó: Ady Géza)

- Az, hogy hogy nézek ki, mindig központi kérdés volt. Nem szeretek rajzolni, sokkal inkább anyagokban, stílusban gondolkodom. A felkészülés a rajz részét kifejezetten utáltam, abban nem vagyok annyira jó, mint a tervezésben. Fontos a környezetem, akkor van béke bennem, ha minden a helyén van, ha kevés, letisztult dolog vesz körül. Ez a lakásomon is látszik, a munkahelyemen is. Mindenben próbálok stílusos maradni.

- A divattervező olyan ruhákat tervez, amit megmutatnak a kifutón, de élő ember nem veszi fel?

- Nem. Mi kifejezetten hétköznapi ruhákat tervezünk. Azért gondolják az emberek, hogy a couture a divat, mert a márkák ezzel tudják eladni magát, ezekről írnak. A hétköznapi ruhákról pedig nem cikkezne senki. Ez figyelemfelkeltés, de minden cég az eladható ruhákból tartja fenn magát.

- London fontos hely a divat világában?

- Igen. Az Erasmus ösztöndíjjal egy évfolyamból egy ember kerülhetett ki. Én a London College of Fashion-be mentem férfi ruha szakra egy félévre, ez az iskola a világ öt legjobb divatiskolájának egyike. Valamilyen szakmai tapasztalattal szerettem volna hazajönni. Összeraktam egy önéletrajzot, egy szép portfóliót, és körbeküldtem olyan tervezőirodákba, stúdiókba, amik nekem az álmot jelentették. Érdekelt, hogyan áll össze egy profi kollekció a London Fashion Weekre. Felvettek egy top designerhez, Marios Schwabhoz. Füllentettem, hogy ott fogok maradni egy évig, de nem tudtam, csak pár hónapot maradni. Így viszont beleírhattam az önéletrajzomba, hogy ott dolgoztam. Hazajöttem, lediplomáztam, de London még mindig izgatott, nagyon jól éreztem magam ott. Elküldtem a portfóliómat egyik kedvenc designeremnek, és a válasz az volt: Gyere! Fél évet dolgoztam Eudon Choinál, akinek a tervezői munkásságát több szezon óta követtem. Stúdiómenedzser voltam, a designer alatti beosztott. Ráláttam, hogyan működik a divat, mint üzlet. Célunk, hogy ezt a tudást egyre tökéletesebben integráljuk a NUBU működésébe.

- A szerencse és a bátorság jellemző a karrieredre?

- Azért nagyon meg kell dolgozni, hogy a szerencse jöjjön. Nagyon jó dolgot hoztam otthonról, az anyukámtól. Rengeteget voltam vele a színházban, láttam ruhákat elkészülni, láttam őt zsebeket varrni, anyagokat venni. Ez nagyon nagy előny volt nekem. Az egyetemen kapásból tudtam, hogy abból az anyagból az a ruha nem lesz jó.

- A bátorság azért helytálló?

- Igen. Elmentem kétszer Londonba teljesen egyedül, úgy, hogy azt sem tudtam, mi lesz. Az, hogy elsőre felvettek az egyetemre, önbizalmat adott. A gimiben ezt az önbizalmat nem kaptam meg, úgy érzetem, sosem leszek elég jó. Azt, hogy mégis helytálltam, azt hiszem, Rohonczi ROHO Istvánnak, gimnáziumi tanáromnak köszönhetem. Ő tanította azt a hozzáállást, hogy amit csinálok, az nem rossz, mindig mellé kell állni, mindig szívvel kell csinálni, a gondolatot mögé kell tenni. A felvételire úgy mentem, hogy bár van még itt több száz ember, de miért ne lehetnék én jobb? Én nagyon szeretném ezt csinálni, és nem biztos, hogy mindenki ennyire szeretné ezt. Ez most is bennem van. Meg kell próbálni. Lehet, hogy kétszázan meg sem próbálják.

- Kiknek készülnek a hordható ruhák?

- Szerintem bárki hordhatja a NUBU-t, de olyan az árkategória, ami meghatározza, hogy ki tudja megvásárolni. Magyarországon nehéz magyar gyártással, magyar munkaerővel olyan minőségi terméket előállítani, ami árban elérhető. Sőt nem lehet. Azt gondolom, olyanok választják a NUBU-t, akik intellektuálisan állnak a divathoz. Nem feltűnősködni akarnak vele, nem menőzni, nem státuszként akarják mutogatni. Szerintem intellektualitás kell hozzá, a művészet iránti fogékonyság. Egy csomó színész, művész vásárol nálunk. Az elsődleges piacunk Magyarország mellett, az ázsiai, jó néhány ázsiai országban van viszonteladónk. Ott mások az emberek. Alacsonyabbak, vékonyabbak. Egy jó tervező úgy tervez, hogy többféle alkatú ember is találjon ruhát a kollekciójában.

- Hová lehet eljutni ebben a szakmában?

- A csúcs? Inkább lépcsők vannak. Az egyik tervezőként fent lenni a Style.com adatbázisában, illetve olyan áruházakba - Harrods, Selfridges, Laffaiette, Harvey Nichols -bekerülni, ami mindenki fejében benne van, és olyan márkaismertséget elérni, hogy aki nyitott a divatra, tudja hova tenni a márkát.

- Messze van még?

- Elég messze. Ebben is benne van a szerencse. Kérdés az is, hogy ezt el lehet-e Magyarországról érni. Ebben nem vagyok biztos.

- Sok a dunaújvárosi a szakmában?

- A divatban? Hűha! Szerintem nincsen.

- Honnan öltözködsz?

- Csak NUBU-t hordok. Azért van egy-két kedvenc márkám. Egyébként nincs sok ruhám, cipőm, nincs vásárlási kényszerem. Szezononként elajándékozom a ruháimat. Kifejezetten gyűlölök vásárolni.

- Nagyon ritkán szólsz bele testvéred (Kovács Zoltán - a szerk. ) zenekarának öltözködésébe.

- Nagyon ritkán kérdeznek meg. Lenne hozzá kedvem. Velük nagyon jó dolgozni.

- Ha jól látom, nagyon elégedett ember vagy.

- Azért van még sok tervem, amit szeretnék valóra váltani. Úgy gondolom, hogy amire érdemes költeni, az az utazás, és a kultúra. Másrészt nagyon érdekel a tipográfia, a kiadványszerkesztés, most ezt hajtom. Emellett szeretem a kortárs táncot.