Hírek

2016.01.20. 17:12

Nem zárják be az MMK-t

Dunaújváros – Felújítják az MMK-t, méghozzá úgy, hogy a látogatók ebből a lehető legkevesebbet vegyék észre!

Pekarek János

Ezentúl csillogóbb látvány tárulhat majd a szemünk elé, ha kinézünk a Munkásművelődési Központ (MMK) ablakain. A már elkezdődött és várhatóan március végéig tartó felújítás során ugyanis kicserélik az intézmény sokat látott ablakainak nagy részét is. A munkálatok szükségességéről sokat elmond, hogy az ablakok túlnyomó többségét még a több mint negyven évvel ezelőtti építés során helyezték el az épületben...

Bór József az új parketták lerakása közben az MMK egyik, felújított termében

Kováts Rózsa, az MMK igazgatója lapunknak elmondta: harmincnégy új ablakot építenek be a munkások. Emellett minden helyiségben új parkettákat raknak le, és az összes folyosó új járólapokat kap majd. Érintésvédelmi szempontból felújítják még az elektromos hálózatot is.Az erősen elhasználódott épületben (igaz, más szempontból ez dicséret: hiszen mi más mutathatná, hogy egy kultúrház jól végzi a dolgát, mint az, hogy a közönség használja?) minden egyes új részletre szükség van. A felújítás ezért is örvendetes. Valamint azért is, mert annak költségeit nem a művelődési háznak kell(ene) kigazdálkodnia: a munkákhoz szükséges 21 millió forintot a városi önkormányzat szavazta meg. Az ablakcserével már elkészültek a DVG Zrt. dolgozói. Jelenleg a parkettázás zajlik, mégpedig annak figyelembe vételével, hogy ned kelljen elhalasztani egyetlen rendezvényt sem. Legfeljebb áthelyezni egy másik, hasonló befogadóképességű terembe, amíg a munka tart. A három hétig tartó parkettázás után következik majd a folyosók járólapozása, hasonló szempontok alapján. Vagyis: szombaton és vasárnap dolgoznak majd a szakemberek az MMK-ban, hogy ne zavarják a művelődni vágyókat és az előadókat. Így valószínűleg március végére fejeződnek majd be a felújítási műveletek. Kováts Rózsa hozzátette: a korszerűsítésen dolgozó munkások meglepték, mivel gyorsan, pontosan, megbízhatóan – és főleg: rendkívül tisztán végzik munkájukat, mindenki megelégedésére!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!