Hírek

2014.10.10. 18:25

Amikor még békében élhettek a zsidók...

Rácalmás - Egy teremben két kiállítást is megnyitottak péntek este a kúriában majd felavatták a holokauszt-emlékművet.

Pekarek János

Nagy érdeklődés mellett, zsúfolt teremben nyitották meg pénteken este a rácalmási Jankovich-kúriában a gondold.át arbeit macht frei című csoportos képzőművészeti kiállítást. Amely mellett egy helytörténeti tárlat is helyet kapott.

Mindezt ugyanis a kisváros Holokauszt-emlékművének avatása alkalmából szervezték. S nem csak a kettős tárlat miatt volt rendhagyó a rendezvény, hanem például Székelyhidi Hajnal operaénekes fellépése miatt is aki héber nyelven énekelte el annak a Szenes Hannának dalát, aki a magyar zsidóság egyik mártírja lett a II. világháborúban.

A rácalmási zsidóságról szóló kiállítás nagyrészt Mosonyi Mihály helytörténész anyagából állt össze és a gyűjtő (aki hangsúlyozta: rövid élete, mindössze 81 esztendeje alatt évekig élt együtt a helyi zsidókkal) visszaemlékezett azokra az időkre, amikor a rácalmási népek, nemzetiségek még egyetértésben élhettek együtt. Úgy is éltek, derült ki Misi bácsi emlékezéseiből.

Ezután Barna Katalin, a Symbol Art Galéria vezetője nyitotta meg azt a vándorkiállítást, amelyen húsz festőművésznek egy pályázatra alkotott képeit mutatják be. Köztük a fődíjas Vincze Dániel ugyancsak szokatlan, cím nélküli művét, amelyen semmi más nem látható, csak egymásra dobált bőröndök... De a többi alkotás is többnyire szokatlan jelképekkel érzékelteti az érzékeltethetetlent.

A pályázat és a kiállítás kurátorai Faludy Judit és Fitz Péter művészettörténészek voltak. Az alkotásokat eredetileg három helyen: Budapesten, Siófokon és Szécsényben mutatták volna be: Rácalmás úgymond menetrenden kívül, Schrick István polgármester kérésére került a kiállítóhelyek közé.

A tárlat október 24-ig tekinthető meg a Jankovich-kúria nagytermében.

Miután a közönség szemügyre vette a kiállított képeket és a Mosonyi-féle helytörténeti tárlat megejtően egyszerű darabjait (például egy falidíszként szolgáló cseréptányért, amelyet a gyűjtő egy gazdátlanul maradt zsidó otthonban talált összetörve, majd megragasztott, vagy egy menórát: hatágú gyertyatartót) újabb eseményre sétálhatott át a nagyérdemű. A rácalmási Deák-téren állították fel ugyanis Friedrich Ferenc Munkácsy-díjas szobrászművész Holokauszt-emlékművét. Az ugyancsak szokatlan szimbolikával ható (lásd külön cikkünket alább) emlékmű az ófalu egy olyan szögletében kapott helyet, ahol annakidején rendszeresen megfordultak a rácalmási zsidók, s többnyire üzleteik is ezen a környéken álltak egykoron.

A szépen rendbehozott tér közepére állított emlékoszlopon 57 név áll: azok nevei, akiket elvittek innen, Rácalmásról a végső megoldás jegyében és akik soha nem tértek vissza, sem ide, sem a Föld bármely más tájára.

Az avató ünnepségen Németh Miklósné képviselő mondott beszédet - emlékeztetve arra, hogy a kisváros megbecsült polgárait, s velük múltjának egy jelentős darabját vesztette el.






Ezek is érdekelhetik