Hírek

2014.02.14. 18:45

Két középiskolánkban is ünnepelték pénteken a végzősöket

Dunaújváros - Folytatódnak a szalagavatóm bálok a középiskolákban: erre a hétvégére két szép darab is jutott!

Pekarek János

Beismerem, elfogult vagyok, amikor azt mondom, hogy az éppen zajló báli szezon legszebb rendezvényei a középiskolák szalagavató báljai.

Aligha lehetne megcáfolni ebben, amikor azt hozom fel érvként, hogy e szépség alapvető okai és tényezői maguk a fiatalok, akik hol irulva-pirulva, hol büszkén és dacosan fogadják azt a kis kék szalagot, amiért már eddig is majdnem négy kemény esztendőn át dolgoztak!

Fiatalságuk ráadásul nem csak széppé, hanem hitelessé is teszi őket: nekik még nincsenek bűneik (hacsak nem egy-két elbliccelt óra...), nincs mit szégyellniük, s legfeljebb azt bánhatják, hogy ebből vagy abból a tantárgyból nem figyeltek eléggé...

A Rosti Pál Gimnázium, Általános és Szakközépiskola végzőseinek szalagavató bálját pénteken délután öt órakor a Dózsa Mozi Centrumban rendezték meg.

A Himnusz után Gaálné Benedek Gyöngyi, az intézmény igazgatója mondott ünnepi beszédet felidézve azokat a minden diáknak emlékezetes perceket, amikor az első napokat töltötték az iskolában. Emlékeztetett ugyanakkor azoknak az ünnepi pillanatoknak a fontosságára is, amelyeket átélnek, s még átélnek majd az érettségiig vezető nehéz hónapok után.

Az igazgató után egy végzős osztály főnöke, Salamon Attila mondott rövid beszédet amelyet részben jellemzett a bevezető Rejtő Jenőtől: Olyan a jó ünnepi beszéd, mint a nyári ruha mellénye: rövid és céltalan. Ez a beszéd nem volt céltalan...

A szalagtűzésen kívül a végzősök műsora is emlékezetessé tette az estét: hip-hop táncokkal, keringővel lepték meg lelkes közönségüket.

A Rosti Pál iskolában négy végzős hatvannyolc diákjára tűzték fel a nevezetes kis kék szalagokat.

Az ADU Csepel Vállalkozói és Szakiskola hagyományos színhelyén, a Duna Étteremben rendezte meg kilenc (!) végzős osztályában kétszáz diákjának az idei szalagavató bált is.

Az ünnepséget a szervező tanár, Séfer Judit nyitotta meg, emlékeztetve a szalagavató bálok XIX. századból származó hagyományaira.

A nyitó táncot, egy keringőt az iskola végzőseiből válogatott, rendkívül elegáns csoport adta elő: Jákob Romola és Jámbor Norbert, Szabó Renáta és Kecser Florentin, Poroszkai Kitty és Csizmadia Kristóf, Stadler Virág és Cseke Lázár táncoltak nagyszerűen.

Az egybegyűlteket, köztük a végzős diákok rokonait és barátait, előbb Sepsi Zsigmond, az ADU-val Európába Alapítvány kuratóriumi elnöke, majd Nyáry Gyula igazgató köszöntötte újabb táncprodukciók előtt.

Ezeket Szegedi Nikolett és Szenti Dávid, illetve Hegedűs Sándor moderntánc csoportja adta elő.

Az est fénypontja azonban itt is a szalagocskák kitűzése jelentette. A szalagé, amely egyszerre szimbolizálja a diákok együvé tartozását, az iskolájukhoz való kötődésüket, és azt a célt, amelyet kitűztek maguk elé: a tudást!





Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!