Az író és a pizza...

Ezzel a névvel meglehetősen nehéz pizzát rendelni Dunaújvárosban... - mondja Barsi Dénes, akinek a neve elé, sajnos, soha nem kellett kitenni az ifjabb jelzőt.

Mire ő megszületett ugyanis 1970-ben, irodalmi és közéleti körökben méltán híres nagyapja: Barsi Dénes író, költő, újságíró, lapalapító  és  szerkesztő már két éve halott volt.

A pizzarendelés nehézségei (megtörtént eset) pedig abból adódnak, hogy az ismeretlenül is szeretett, tisztelt nagypapáról utca van elnevezve a városban.  Ráadásul messze, nagyon messze attól a helytől, ahol az unoka lakik. "Itt állok a Barsi 7. előtt, de senki nem nyit ajtót!", panaszkodott a pizzafutár, és elég sokáig tartott megmagyarázni neki, hogy a Barsi ezúttal nem az utcanevet jelenti, hanem a megrendelőt, aki egy másik utca 7. száma alatt lakik...

Amiből két dolog is következik egyszerre, egy jó meg egy rossz. Jó, hogy a népi írók Szabó Pál és Sinka István (Barsi jó barátai) mellett talán legmarkánsabb alakjának, említett két társával a Kelet Népe folyóirat alapítójának (felesége hozományából fizette)  utcája van abban a városban, ahol életét befejezte. (Szobra is áll a könyvtár előtt.) Rossz, hogy a legújabb nemzedékek (lásd: pizzafutár) számára semmit nem mond ez a név egy utcán kívül. Meg sem fordul senkinek a fejében, hogy az utca névadója, valamint leszármazottai rengeteg szállal kötődnek Dunaújvároshoz.

A dinasztia alapítói, Barsi Dénes és felesége, Cirmóka Rózsika két fiúkkal 1960-ban költöztek az első szocialista városba. Méghozzá a városi tanács és annak elnöke, Tapolczai Jenő személyes meghívására!

Pozsonytól Brassóig végiglaktam a régi Magyarországot, emlékezett egyik írásában az 1905-ben a Komárom megyei Jókán, szegény paraszt családban született, pusztai református kántortanítóként, újságíróként, lapszerkesztőként, kubikosként, üzemi raktárosként, mezei munkásként, végül íróként annyi mindenen átment Barsi Dénes. Az idősebb.

Szeretném ezt a merőben újszerű emberkohót mélyen átélni és művekben is ábrázolni, írta később.

Ehhez túl kevés idő adatott neki, és az irodalomtörténet  sem beszél lelkesen pályafutásáról. De nekem és kortársaimnak örök élmény marad mondjuk a Dunaújvárosban született, hiteles alakokkal és helyszíneken játszódó  Ne reszkess, apafej! című regényének hihetetlenül élénk és fanyar humora, mély emberszeretete.

Barsi Dénes és nagyapja, az író Barsi Dénes

Az ifjabb Barsi Dénes, az író Ete mérnök fiának gyereke (a másik fiú, Tomaj, a városi gimnáziumban volt legendás irodalomtanár) nem irodalmár: műszaki technológiafejlesztéssel   foglalkozik. Ám írt verseket (most került elő a kéziratköteg egy szekrényből), és nagyapai örökségének tartja, hogy a város utcáin sétálva kész élettörténeteket képes látni az arcok mögé.

Ezzel a névvel nem szabad belekontárkodni az irodalomba! - szögezi le a horgászatot imádó Barsi-unoka. S megjegyzi, hogy a családban amúgy is sok a zseni, nincs szükség az ő irodalmi szárnypróbálgatásaira.

- A húgom két év alatt végezte el az angol szakot az egyetemen, és gyakorlatilag a buszon tanul franciául, mivel kint él: neki ennyi is elég. A nővérem reál tárgyakban nagyon erős, de fantasztikusan rajzol, és ő valóban jó verseket ír! De az én életemet is nagyon meghatározza az a sok minden, amit nagyapámról hallottam. Főként nagyanyámtól, de apámtól és nagybátyámtól is. Talán rám is ragadt valami abból az ironikus humorból, ami a családi történetek szerint nagyapámat annyira jellemezte. Most már egyre kevesebb ember él a városban, aki ismerte őt, lassacskán kihalt a Barsi Dénes Baráti Kör is. Ami még továbbvitte jellegzetes koccintását is, az alföldies kiejtéssel: "Bíküljünk ki!" Mert a Kossuth utcai lakásán rendszeresek voltak a baráti összejövetelek, amik  sokszor heves vitákba torkolltak...