Hírek

2012.02.20. 03:29

Energia és modellkísérlet

Dunaújváros - A pályázati lehetőségeket igyekszik kihasználni az önkormányzat, illetve annak intézményei is - derült ki a közgyűlésen.

Körmendi Erzsébet

Az Árpád-házi Szent Erzsébert Idősek Otthona két tenderben is érintett lesz, mivel a közgyűlés egyetértett azzal, hogy beadják pályázati támogatási igényüket. A szociális intézmény a Duna sor 15. alatti épület hőszigetelésre és nyílászárók cseréjére vállalkozna, ha nyerne az Új Széchenyi Terv nemrég megjelent kiírásán. Az elnyerhető forrás minimum egymillió, maximum 250 millió forint lehet. Az önkormányzat 38 millió forint önrészt biztosított a tervezett munkákhoz. Ugyanerre a pályázatra az önkormányzat is jelentkezik, mégpedig a városháza A , illetve B épületszárnyának energetikai korszerűsítését kívánja megvalósítani. Erre a feladatra szintén 38 millió forint önerőt szavazott meg a közgyűlés.

Az idősek otthona, valamint az Útkeresés Segítő Szolgálat jelentkezett a Modellkísérleti program pályázatra is, amelynek célja a szociális és gyermekjóléti alapellátások fejlesztése olyan szolgáltatásokkal, amelyek a lakosság problémáira nyújtanak megoldást. Az elnyerhető támogatás minimum 20, maximum 35 millió forint - önrészt nem igényel, tehát teljes mértékben vissza nem térítendő forrást jelent.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!