Hírek

2011.09.15. 02:29

Létesítményi tűzoltók napja

Dunaújváros - Közel négyszáz résztvevőt várnak szombaton az alsó Duna-partra, ekkor rendezik meg a XV. Flórián Kupa országos létesítményi tűzoltóversenyt.

Gallai Péter

- Harminchét létesítményi tűzoltóság alkotja jelenleg a létszámot, a tagság már dupla annyi, mint amikor kiváltunk a LÖTOSZ (Létesítményi és Önkéntes Tűzoltóságok Országos Szövetsége) szervezetéből. Az alapító tagok engem választottak, illetve kértek fel az elnöki tisztségre - kezdte a vezető, majd rátértünk az előttünk álló versenyre:


- Ötleteltünk, hogy idén hol legyen a verseny, amikor a Dunaferrnél dolgozó kolléga felvetette: legyen nálunk, még úgysem rendeztünk. A helyszín, az alsó-Duna-part adott is volt, a lemezalakító bázisán és a mellette lévő területen ideális helyszínre találtunk. S persze ha már én vagyok az elnök, kicsit magunk felé is hajlott a kezem. A versenyre az ország minden pontjáról huszonhét csapat, köztük két női érkezik, a nevezők kétszáznál is többen vannak. De a vendégekkel, családtagokkal, az országos, megyei és helyi meghívott kollégákkal, valamint a baracsi és mezőfalvi önkéntesekkel együtt jó négyszázan leszünk szombaton. A verseny és az egész rendezvény bárki számára nyitott: a létesítményi tűzoltókat talán nem is ismerik annyira az emberek, hiszen mi házon belül , azaz különböző vállalatok telephelyein szolgálunk. Tagjaink ugyanolyan képességekkel, tudással és felszereléssel rendelkeznek, mint bármely hivatásos tűzoltó.

A megnyitó szombaton 9 órakor lesz, a verseny 9.30-kor kezdődik. A résztvevők három számban mérik össze tudásukat: kismotorfecskendő-szerelés, ügyességi akadálypálya teljes felszerelésben, füstsátoron keresztül, fali tűzcsapszerelés és sérült kolléga kimentése.

- Igyekeztünk életszerű feladatokat összeállítani, éppen ezért nincsen például futóstaféta. De lesznek színpadi programok, különböző kiállítások is az egész napos program során - tette hozzá a dunaújvárosi elnök.A rendezény nyitott, meg lehet ismerni a házon belül dolgozó lánglovagokat is

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!