Hírek

2010.06.16. 02:29

Tizenöt új kamera figyel

Dunaújváros - Tizenöt új kamerával bővült a térfigyelő rendszer, így mostantól összesen huszonöt kamera pásztázza a város közterületeit. A fejlesztés 13,5 millióba került.

Szigeti Sándor

A fejlesztésről tegnap tartottak prezentációt a rendőrkapitányságon.

Budavári Árpád elmondta: többek között az öt városi bekötőúthoz, a Béke városrészbe, a Bartók színház előtti térre, a Technikum városrészbe, a Szalki-szigeti bekötőúthoz telepítettek kamerákat. További kamerákat helyeztek el a Római városrészbe is, így mostantól a városrészt nem lehet úgy megközelíteni vagy elhagyni, hogy valamelyik kamera ne látná a mozgást.

Dunaújváros rendőrkapitánya hozzátette: tavaly kaptak felkérést a közgyűléstől, hogy dolgozzák ki a rendszer bővítésének következő fázisát. A beruházást az önkormányzat finanszírozta:

- A rendszer 2008 óta huszonhat baleset körülményeinek tisztázásban volt segítségünkre. A felvételek összesen háromszáznegyvenhét bűncselekmény vagy szabálysértés gyanúját alapozták meg. Maga a rendőrség háromszázhetvenkét alkalommal kért ki képanyagot. Ebből százhatvannégy esetben szolgáltak bizonyítékként a kamerák által készített felvételek - szolgált részletes adatokkal a kapitány.

Mint kiderült, a rendszer a legszigorúbb adatvédelmi szabályoknak is megfelel, amit az adatvédelmi biztos a helyi rendszer nyilvántartásba vételével ismert el.

A felvételek megőrzési, tárolási ideje öt nap. A megfogalmazás szerint a rendőri intézkedéssel érintett felvételeket harminc napon keresztül kell tárolni. A szakemberek szerint ez azért is hasznos, mert a rögzített rendőri intézkedések visszakereshetők, jogszabályszerűségük íly módon ellenőrizhető.

Ahogyan a korábbi tíz, a jelenlegi huszonöt kamera által küldött képeket is két diszpécser követi figyelemmel a rendőrkapitányságon - tizenkét órás váltásban. Orgovány Zoltán, a rendszer bővítését végző Multialarm Kft. képviselője lapunk kérdésére elmondta: nincs kötelező norma, csupán egy ajánlás létezik azzal kapcsolatban, hogy egy ember hány kamera képét tudja tartósan figyelemmel kísérni. Ez az ajánlás pedig tizenkét és húsz közötti kameraképet nevesít. Dunaújvárosban a diszpécserek egy-egy monitoron tizenkettő, illetve tizenhárom képet látnak majd. Orgovány Zoltán azt is elmondta: a bővítés 13,5 millió forintba került.

A kibővített rendszer üzemeltetése ősztől várhatóan mintegy havi két-, két és fél millió forintjába kerül az önkormányzatnak. Ez az összeg a diszpécserek bérét fedezi, akik nettó hatszáz forintot kapnak óránként. A karbantartás további pénzbe kerül.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!