Hírek

2010.05.22. 02:25

Az egyenlő esélyekért

Dunaújváros - Minden önkormányzatnak el kell készítenie saját Esélyegyenlőségi programját. Enélkül az átfogó program nélkül ugyanis nem lehet pályázni a hazai és az uniós forrásokra sem.

Szabó Betty

Ezt módosították 2010. május elsejével - mondta el Kecskés Rózsa, az egészségügyi és szociális bizottság elnöke, a Jószolgálati Otthon vezetője -, mégpedig úgy, hogy az önkormányzatoknak öt évre szóló, helyben kidolgozott esélyegyenlőségi programot kell elfogadniuk.

Ebben a programban szerepelnie kell egy elemzésnek a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok oktatási, foglalkoztatási, lakhatási, egészségügyi és szociális helyzetéről.

Arról is gondoskodni kell, hogy az elkészülő program összhangban legyen az önkormányzat egyéb fejlesztési terveivel, a közoktatást érintő esélyegyenlőségi tervekkel, koncepciókkal.

Azért is fontos, hogy a program mihamarabb elkészüljön - mondta el Kecskés Rózsa, aki most szerzi meg az esélyegyenlőségi szakértői végzettséget is -, mert anélkül a hazai és az európai uniós forrásokból, illetve a nemzetközi megállapodás alapján finanszírozott egyéb programokból származó, egyedi döntés alapján odaítélt pénzekből nem kaphat az önkormányzat.

A közgyűlés rendkívüli ülésén, e héten szerdán döntöttek a dunaújvárosi esélyegyenlőségi program kidolgozásáról, amit még az idei évben el kell készíteni a megbízott szakcégnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!