2009.10.24. 02:25
Gyorsjavítás a függőfolyosón
Dunaújváros - A veszélyessé vált elemeket távolították el csütörtökön délelőtt a kis Vasmű út feletti átkötő folyosóról. A munkálatok miatt egy időre közlekedni sem lehetett alatta.
A gyanútlan járókelők először azt hihették: a közel ötven éves, roppant lerobbant állapotú függőfolyosó bontása, avagy felújítása kezdődött meg végre. Ugyanis azzal nem lehet vitatkozni, hogy a kis Vasmű út két épületét összekötő átkelő mára életveszélyessé vált. Lapunk is többször foglalkozott már azzal, hogy mi lesz a sorsa a folysónak, amelynek lebontása jelentős költség, amire nincsen forrás.
Csütörtökön azért mégis történt érdemi előrelépés az ügyben. Ugyanis lezárták a híd alatti útszakaszt, majd a munkások a függőfolyosót alaposan szemrevételezték. Ahol olyan elemeket, darabokat találtak, amelyek könnyen leeshetnek, vagy balesetveszélyes azokat leverték az építményről. A munkával pár óra alatt végeztek, ami után a megszokott forgalmi rend is helyreállt.