Kevesen ismerik úgy a nehézségeket, mint az orvos

Dr. Zseli József annyira sokoldalú, olyan nyitott, érdeklődő ember, akiből bármi lehetett volna az életben. Bármit magas szinten, mély alázattal és a feladat által megkövetelt alapossággal tudott volna csinálni. Orvos lett, mert abban a kis Vas megyei faluban, ahol született, a helyi körzeti orvos által szervezett elsősegélynyújtó szakkörben már gyerekként megtapasztalta, milyen nagyszerű érzés másokon segíteni.

Kevesen ismerik úgy az emberek nehézségeit, mint a körzeti orvosuk Fotó: Zsedrovits Enikő

Orvosként is sokféle karriert kínált neki az élet, a kutatástól a klinikai munkáig, de ő mégis a házi/körzeti/ családorvosi pálya mellett döntött. Annak idején még a drága emlékű Wittmann Karcsi bácsi közbenjárására került a térségbe. Dolgozott Dunaújvárosban, Pálhalmán, Mezőfalván, majd Nagyvenyimen találtak otthonra feleségével és két gyermekével. Lassan már harminc éve lesz ennek. Akkor még egy Babettával járta a településeket, és boldognak érezte magát, amikor szert tett egy Trabantra.

Sok küzdelem, nehézség van mögötte. Egészség, betegség, testi-lelki nyavalyák, sorsok iránti felelősség, és a halál is ott van az orvos munkájában: a csecsemőtől az aggastyánig, mindenki a látókörébe tartozik. Nagy szükség van a megérzésekre, az emberismeretre, az évek alatt összegyűlt tapasztalatra, és arra a kegyelemre, amit csak felülről" kaphatunk. Ezeket nem az iskolában, nem a könyvből tanulja az ember. Napjainkban sajnos, egyre kevesebben választják az orvosi hivatást, és azok sem a falusi körzeti munkáról álmodnak. Inkább a klinikai szakmák vagy a külföld felé kacsingatnak.

Gyakran már a végzés után elindulnak, mint Ábel, szerencsét próbálni, mert a munkát nehéznek, a keresetet alacsonynak tartják. Ma már elképzelhetetlen, hogy évekig gyűjtögetni kell egy autóra, nota bene! lakásra! A fiatalok elmennek pénzt keresni, aminek gyakran a hasznát sem tudják élvezni, mert közben a különélésre sajnos rámegy a családi boldogság.

De ezt akkor még nem veszik figyelembe. Mára már csak a megszállottak maradtak a pályán, akárcsak a papok esetében. Zseli doktor, ötvenhat évével a legfiatalabbak közé számít. Az orvos meg a pap a munkából hal ki, mert egyik pályán sincs a szükséges mennyiségnek megfelelő utánpótlás.

Már a negyedik ciklusban képviselő a venyimi önkormányzatban, a szociális, egészségügyi, oktatási bizottságot vezeti. Azt mondja, ebben a minőségében jól tudja hasznosítani az orvosként szerzett ismereteit, hiszen az emberek nem csak a testi bajaikról beszélnek a rendelésen a doktor úrnak. A megélhetéssel, családdal kapcsolatos dolgaikat, a helyi problémákat, az emberek közötti zavarokat is el-elbeszélik. Kevesen ismerik úgy a nehézségeiket, mint az orvos.

Talán csak a pap vagy a pedagógus. Ritkán gondolunk bele abba, milyen teher hárul rájuk, mekkora felelősséget rakunk a vállukra, mennyi energiát igényel tőlük a mások bajának meghallgatása! Eszébe jut ez valakinek, amikor bírálja, netán mások előtt meggondolatlanul ócsárolja a munkájukat? A doktor úr nem panaszkodik, bírja a nehézségeket: a betegek a főnökeim, mondja, és én szeretem a főnökeimet.

Amikor nem dolgozik, zenét hallgat, zenei esteket szervez a nyugdíjasoknak, fényképeket, valamint videofelvételeket készít, ha kicsit kimerültebbnek érzi magát, kapja a nordic walking botjait, és gyalogol egy pár kilométert. De porszívózni is szeret. Tagja a Magyar Csillagászati Egyesületnek, közlései szép számban jelentek már meg szaklapokban.

Az eget kémleli és fényképezi, mert Nagyvenyimen is gyönyörű az égbolt mondja, miközben elkápráztató fotóit mutatja - napfoltokról, a Holdról, a különböző csillagrendszerekről. Az univerzumot vizsgálgatva az ember megérzi azt a erőt, ami ezt az egészet létrehozta, és kicsit átértékeli a saját erejét, képességét, jelentőségét is. Nem minden rajtam múlik, nem én vagyok a kezdet és a vég, amit én nem tudok megoldani, azt más, nálam sokkal hatalmasabb erő kormányozza

Zseli doktort hallgatva, szellemiségéről egy gyönyörű szép Ady idézet jut az ember eszébe: És hogyha néha-néha győzök, Ő járt, az Isten járt előttem, Kivonta kardját, megelőzött."

Albert Schweitzer: A példamutatás nem a legfontosabb dolog, amivel másokat befolyásolhatunk - hanem az egyetlen.

Sorozatunkban olyan embereket, sorsokat mutatunk be, amelyek példaként szolgálhatnak kortársainknak.