2018.05.27. 16:00
Ismét gyermekké válni
Lolita az esztergomi tárlaton elfogultsággal nézegette Picasso vázlatait, miközben a közönség soraiban megütötte a fülét a szokásos szöveg: „ilyet én is tudok rajzolni”.
Megvető pillantással fordult a hang irányába, de nem állt le védőbeszédet tartani a kilencvenegy évet megélt termékeny alkotó mellett.
Mióta többet tud az emberi lélek, a világ bonyolultságáról, még inkább értékeli Picasso művészeti korszakait. Előjegyezte naptárába Antonio Banderas-szal a címszerepben a NatGeo csatorna tízrészes sorozatát, amelynek jelentős részét hazánkban forgatták. Szentendre szűk utcácskáin, a Vajdahunyad várában, a Füvészkertben, a Duna Palotában, a Petőfi Irodalmi Múzeumban, a Nyugati pályaudvaron és a Centrál Kávéházban.
Pablo Picasso a 19. századi Spanyolországban született, amely magyarázatul szolgál sok mindenre – nyilatkozta Banderas, aki igyekezett megfejteni az általa formált művészt: – Ő kipróbálta magát. Impresszionizmus, kubizmus és szürrealizmus…, mindent kipróbált, ami értékes volt.
Szerintem élete vége felé megtalálta a kulcsot, amit keresett, a gyermeket, akivé válni akart. Végül tényleg úgy is festett, mint egy gyermek: egyszerű formákkal, alakokkal, színekkel. Ez igazán rendkívüli, hisz 14-16 éves korában már úgy festett, mint Velazquez.
Lolita a középiskolából emlékszik a pusztulás és gyötrelem megrázó mementójára, a mindenkori emberi szenvedés kifejezőjére, Picasso Guernicájára.
Egykori osztálytársa, Kinga meghívására volt szerencséje Madridban a Reina Sofia Múzeumban megtekinteni a drámai alkotást. Algíri nők című műve 179,4 millió dollárért kelt el, sokáig a világ legdrágábban árverezett festményének számított – meséli Kinga, aki szüleivel évekig Algírban élt.
Az ezerarcú művész már csaknem fél évszázada nincs az élők sorában, mégis a mai napig zavarba ejti, csábítja és provokálja a nézőt. Darabokra tördelt arcaival, szimultán perspektíváival pályafutása kezdete óta tótágast állítja a módot, ahogyan a világra tekintünk. Lázas hévvel alkotott, új meg új stílusokkal próbálkozott – kék, rózsaszín, afrikai, kubista és szürrealista korszaka is volt –, szobrok, rajzok, rézkarcok, kerámiák, festmények ezreit hagyta az utókorra – írja róla Claudia Kalb. A felsorolást kiegészítve: ékszert is készített, jelmezeket és balettdíszletet is tervezett.
Eric Kandel agykutató és műgyűjtő (két Picasso-rézkarc birtokosa) szerint a nehezen befogadható műalkotások, így Picasso képei is bevonják a nézőt az alkotófolyamatba. Agyunk a részinformációkból is képes egységes képet formálni, pompás érzékünk van a hiányzó részletek kitöltésére.
Más kutatók ezt kiegészítik azzal, hogy a nehezen befogadható, értelmezhető alkotások agyi feldolgozása során saját tapasztalatainkat, emlékképeinket hívjuk segítségül. „Ha a kép elkészül, tovább változik annak a lelkiállapota szerint, aki nézi. Él, mint valami élőlény, alakítják a változások, amelyeken mi magunk megyünk keresztül mindennapi életünkben – vallotta Picasso.
Életrajzírója, Richardson szerint nők sora áldozta föl magát érte, és váltak művészetének ihletőjévé: örökké megújuló témáit és stílusjegyeit nők hosszú sora és művésztársai ihlették.