Mások szórakozni járnak, míg Kudranyik Krisztinának a szentmise jelent felöltődést!

Cecei származású, de családja gyökerei máshonnan erednek. Ott nőtt fel, ott járta ki az általános iskolát, végig kitűnő eredménnyel. Vonzotta a hitéleti pálya, ezért jelentkezett a székesfehérvári Ciszterci Szent István Gimnáziumba, ahol leérettségizett. Továbbra is hittudományi téren szerette volna folytatni a tanulást, hitoktató akart lenni. Fel is vették a Hittudományi Főiskolára, amit abba kellett hagynia, hogy mielőbb önálló kenyérkereső foglalkozása legyen.

Többféle szakképesítést szerzett, és gazdasági területen sikerült elhelyezkednie. Ezt is megszerette, szívesen végzi a munkáját, de az elhivatottságát nem adta fel. Megkereste azt a lehetőséget, amiben a hitélet közelében maradhat. Az ember így is elérheti, hogy szolgálja azt az ügyet, ami mellé elköteleződött!

De hogyan kerül ma egy fiatal teremtés ilyen elszakíthatatlan kötelékbe a vallással, az egyházzal, amikor annyi más, ennél vonzóbb dolog is van a világon? A rendszeres templomba járás, a hittanóra, vagy a ministrálás nem igazán divat a fiatalok körében. Ha gyermekként részt is vesznek benne, legfeljebb csak a kamaszkor végéig tartanak ki, aztán a legtöbben elhagyják, vagy passzív résztvevői maradnak a vallási közösségnek.

Kriszta nem hagyta el, pedig ő is úgy indult, ahogy a legtöbb hozzá hasonló korú gyerek. A családja nem volt mélyen vallásos. Beíratták hittanra, járt a templomba, elsőáldozó lett. Az iskolában volt néhány nagyobb gyerek, akiken azt látta, hogy valahogy mások, mint a többiek. Elkezdett velük barátkozni, ők hívták magukkal a közösségükbe.

Akkor még élt az a kedves öreg pap, Horváth Laci bácsi, aki ezt a kölyökcsapatot vezette, szervezte, tanította. Már jó tíz éve meghalt, de a ceceiek ma is nagy tisztelettel és szeretettel emlékeznek rá. Ott lakott a szomszédjukban. Kriszta rendszeresen átjárt hozzá, megismerte az életét, a felfogását. Sok évtizedet töltött a cecei közösségben (pontosabban 48 évet), hiszen még Kriszta édesanyját is tanította hittanra. Szeretettel teli, kedves, barátságos ember volt. Mindenkihez volt egy kedves szava, nem nézte, hogy milyen vallású, vagy jár-e a templomba. Az ő szemében mindenki egyformán ember volt, bárki fordulhatott hozzá, segítség nélkül senki sem távozott tőle. Mély lelkisége és hivatástudata máig példaként áll Kriszta, és valószínűleg sok más cecei előtt is. Laci bácsi mellett kezdett el ministrálni, tőle kapta a szertartás során végzendő egyre fontosabb feladatokat, a hitbeli megerősödéséhez szükséges útmutatásokat.

Ma ő a dunaújvárosi plébánia ministránsainak vezetője. Ő osztja be a gyerekeket a szolgálatra, megmutatja nekik, hogy azon a szentmisén mi lesz a feladatuk. Különböző szertartások vannak, amit ismerniük kell, és előírás szerint kell a szolgálatukat végezni. Ha új gyerek jön, megmutatja, hová álljon, hogy közlekedjen az oltár előtt, mikor kell térdelni… Nagy öröm, amikor látja, hogy megtanulták és jól végzik a szolgálatukat. Ez már hasonlatos ahhoz a hitoktatói munkához, amire valamikor vágyott.

Minden szombaton ott van a templomban, sajnos, előfordul az is, hogy egyedül végzi a ministránsok teendőit, mert a segítőinek más programja van. Ő sohasem hiányzik! Mások szórakozni, vagy edzőterembe mennek kikapcsolódni, neki a szentmisén végzett szolgálat, az imádság jelenti a feltöltődést.

Férjét is ebben a közösségben ismerte meg. Egy éve házasodtak össze, most tervezik a családalapítást. Közben elkezdte a világi lelkipásztori kisegítők egyéves képzését, ami további szolgálatok ellátására is feljogosítja majd. Tarthat később igeliturgiát áldoztatással, ha nincs jelen pap. Az egyre nagyobb paphiányban ezek az áldozatkész világi emberek sokat tudnak segíteni abban, hogy a hívek ne szenvedjenek hiányt Isten Igéjében és az egyházközségi élet zökkenőmentes legyen.

Egy nemrég készült felmérés eredményei szerint a kiképzetteket legfőképpen az emberismeret, a szervezőkészség, a közösségteremtő képesség, az önismeret, a kommunikációs készség és az önállóság teszi alkalmassá a feladatuk ellátására. Kriszta mindezekkel az adottságokkal rendelkezik, és jól hasznosítja a Laci bácsitól tanultakat is. Boldog, kiegyensúlyozott ember.

„A jó ember az ő szívének jó kincséből hoz elő jót.”