Győzelem

2023.11.14. 13:57

Holtversenyben élre állt a Dunaújváros Futsal

Komoly várakozás előzte meg a férfi futsal NB II nyugati csoport 9. fordulójában a Dunaújváros Futsal vendégjátékát a Mad Dogs csapata ellen, amit hétfőn este rendeztek meg.

Balogh Tamás

Kiss Patrikék magabiztos sikert arattak idegenben

Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő

Minden mérkőzésre alaposan fel kell készülni, amennyiben a résztvevőknek komoly céljaik vannak. A dunaújvárosi csapat pedig ilyen és, ha itt, ott hiba is csúszott a számításaikba, azt az idei őszi sorozat tanulságai szerint legközelebb igyekeztek mielőbb alaposabb munkával elkerülni. A másik örök tanulság: az összes ellenfelet illik nagyon komolyan venni, mert különben kellemetlen meglepetés érheti az elbizakodottakat. Erre a találkozóra a dunaújvárosiak minden szempontból alaposan felkészültek.

Tóth Árpád a csapat edzője erre az összecsapásra hangolódva elmondta: – Nyilvánvalóan szép játékot szeretnénk bemutatni, de a legfontosabb az eredményesség, amire nagy szükségünk lesz a Mad Dogs ellen.

Mad Dogs-Viadukt SE – Dunaújváros Futsal 2–5 (1–3)
DF: Cseresnyés – Ivacs, Szili, Németh, Kiss. Csere: Váradi, Fekete, Puskás, Varga, Kuti, Vincze. Edző: Tóth Árpád.
A dunaújvárosiak legszebb álmai szerint, Németh első percben lőtt góljával kezdődött a mérkőzés. Aztán Ivacs sem váratott sokat magára, és három perc múlva ő is bevette az ellenfél kapuját.
Ezek a fejlemények nyilván nem ízlettek a hazaiaknak, akik Fischer révén szépítettek. Mielőtt nagyon belendültek volna, Varga érkezett és 1–3-ra alakította az állást, így aztán a csapata nyugodtan mehetett a pihenőre.

A második félidőben bár a hazaiak becsülettel beleálltak a fordítás nehéz programjába, de Fekete és Ivacs alaposan elrontotta a kedvüket. A hajrában még egy gólt lőttek a hazaiak.

Váradi Kornél az utóbbi fordulókban jó szériában játszott: – Nagyon igyekeztem ezeken a meccseken, és nincs más út, továbbra is azt teszem, hogy eredményesebb legyek a jövőben.

Kiss Patrik így értékelt: – Legutóbb magabiztosan nyertünk hazai pályán, elégedettek lehettünk azzal az eredménnyel. Nekem külön örömöm, hogy két góllal járultam hozzá a győzelmünkhöz, de azt mondjuk ki, hogy ehhez a csapat teljesítményére is szükség volt. Igyekezni fogok a jövőben is minél többet lőni, hogy azzal is segítsek a céljaink elérésében. A Mad Dogs ellen? Győzni szeretnénk! Az történt!
Sikerével a csapat holtversenyben az Újpesttel és a TFSE-vel az első helyre állt, igaz utóbbiak egy meccsel kevesebbet játszottak. A forduló további eredményei: TFSE - ELTE-BEAC 6-0, Nagykanizsa - Haladás II. 5-4, Tihany - Érd-SZISE 4-1, UTE - Asterix Érd 15-3.

H. CsapatM.Gy.D.V.LG.KG.GK.P.
1UTEUTE952254332117
2DUNAÚJVÁROS FUTSALDUNAÚJVÁROS FUTSAL952242251717
3TFSE-11TEAMSPORTSTFSE-11TEAMSPORTS852133171617
4ELTE-BEACELTE-BEAC95133435-116
5HALADÁS VSE II.HALADÁS VSE II.85033327615
6NAGYKANIZSAI FUTSAL CLUBNAGYKANIZSAI FC84132728-113
7MAD DOGS-VIADUKT SEMAD DOGS-VIADUKT SE83052429-59
8ASTERIX SC ÉRDASTERIX SC ÉRD72142037-177
9TIHANYI FCTIHANYI FC92072444-206
10WPC MEISTER-ÉRD-SZISEWPC MEISTER-ÉRD-SZISE91172339-164

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában