Elfogytak a jelzők

2023.02.26. 06:30

Szenzáció: Bajnokok Ligája négyes döntőben a DFVE! - FRISSÍTVE

A kinti, négygólos siker után zsúfolásig telt ház előtt, taktikus játékkal hazai medencében is nyert a BL-negyeddöntő szombat esti visszavágóján a a spanyol Mediterrani ellen a dunaújvárosi női vízilabda együttes, ezzel kettős győzelemmel jutott be Európa legjobb négy csapata közé!

Gallai Péter

Fotó: LI

Frissítés, 02.26 - Örömittas szavak:

Koszi Ferenc klubelnök a tőle szokott higgadtsággal várta a mérkőzést – legalábbis kívülről -, majd a lefújás után is így váltottunk vele pár szót. Szóval, aki azt várta, hogy fel és le szaladgál, meg kiabál örömében az tévedett, de nevetve megnyugtatott, természetes, hogy nagyon boldog e siker után. Miután megjegyeztük, nagyon nem találunk már jelzőket a lányok teljesítményére, azt felelte: - Hajrá, lányok! Nincs mit mondani, én sem tudok! – jelentette ki.

Egyébként az a baj, egy idő után elvárás, hogy ez így legyen, persze nem részemről. Megint az volt a csúcs a lányok teljesítményében, hogy csapatként tudtak együtt dolgozni, a tizenhat évestől a válogatott játékosokig. Nagyon örülök ennek a sikernek, nyilván már az van a fejemben, miként tovább és mi lesz a négyes döntőben, ahonnan például kiesett az Olympiakosz, az egyik favorit.  Büszke vagyok az együttesre, de már úgy harminc éve. Időről időre új csapatot kell építenünk, az elején akkor rendre elkezdik temetni, mondván, mert elmentek a legjobbak, meg a gólszerzők, és itt maradunk a fiatalokkal. Ennek ellenére mindig sikerül felállnunk és ilyen nagyszerű pillanatokat szeretni önmagunknak, az értünk szorítóknak és a magyar vízilabdának

- tette hozzá.

Sokan aggódtak Garda Krisztina csapatkapitányért a meccs előtt, ugyanis Egerben „kiütötték” a szerdai bajnokin. Ám nagy valószínűséggel, ha négykézláb kellett volna eljönnie az uszodába, akkor is itt lett volna és játékra jelentkezik.

Enyhe agyrázkódást kaptam csak, csütörtökön még kóválygott a fejem, de úgy voltam vele, nagyon így kellett volna lennie, hogy szombaton ne játsszak – mondta.

Neki is felvetettük, a gyönyörű és választékos magyar nyelv ellenére, nagyon már nem találunk jelzőket erre az újabb, óriási bravúrra. Sok nagy sikert megélt csapat és válogatott szinten, ezt a sikert hova helyezi? 

– Mindenképpen magasra azon a képzeletbeli polcon, főleg, hogy nem biztos, mi Európa legjobb négy klubja közé tartozunk, amennyiben a kereteket nézzük, sőt, akár a nyolcaddöntő mezőnyére is igaz lehet ez. Éppen ezért elképesztően büszke vagyok egytől egyig mindenkire, azokra is, akik most kevesebbet játszottak, vagy éppen nem kerültek be a keretbe. Nyilván, ha valaki szezon elején ezt mondja nekem, most a BL négyes döntőbe jutást ünnepeljük, akkor megmosolyogtam volna, pedig hiszek a csodákban és mi már nem egyet bemutattunk. Ennek ellenére, hogy ide jutunk, semmi realitása nem volt. Úgy jöttem szombaton az uszodába, hogy azt mondtam a lányoknak: mindenképpen egy jó meccset játsszunk, védekezésről támadásra építsük fel a találkozót és fordítva

 - emelte ki.  

Fotó: Laczkó Izabella/DH

Szavai szerint iszonyat nagy küzdelem volt, fizikálisan és mentálisan is. Kétgólos hátránnyal kezdtek, de nem omlott össze ettől a társaság, többször megbeszélték a szezonban, hogy ne az eredménnyel foglalkozzanak. 

– Most jó úton jár a csapat, de ezzel nem lehet megelégedni –

 hangsúlyozta. Erre gyorsan rávágtuk, akkor ez azt jelenti, hogy cél a BL-győzelem, amire Garda nagyot nevetett. Hozzátette, ő tíz éve erősíti a Dunaújvárost, ezen idő alatt ez lesz a második final fourja, míg a fiatalok közül sokan egyből első felnőtt szezonjukban döntőt vívhatnak, szóval azt szeretné, hogy felszabadult örömjátékot mutassanak be.

Amennyiben negyedikek leszünk, akkor annak, ha érmet szerzünk, akkor meg hatványozottan annak kell örülni, hisz’ már az is egy elképesztő nagy csoda, hogy ide eljutottunk

 – közölte a csapatkapitány, akitől a diadal utáni buliról is érdeklődtünk. 

 – Biztosan lesz, azt gondolom, aki nem áll meg egy pillanatra és nem ünnepel meg egy ilyen sikert, annak nem biztos, hogy minden rendben van odafent

 – zárta mondadóját újfent nevetve.

A DFVE egyik új játékosa, a húszéves Dobi Dorina két góllal vette ki részét a diadalból. Ő így értékelt röviden. 

– Nagyon büszke vagyok a csapatra, ez hatalmas siker a számunkra. Mindenki óriási küzdött az utolsó pillanatig, mindent kiadtunk magunkból. A szurkolóknak is köszönettel tartozunk, hihetetlen hangulatot teremtettek, szeretnénk, hogy a továbbiakban is ilyen sokan járjanak ki a mérkőzéseinkre.

 A mérkőzés rangját és fontosságát jelezte, hogy megtisztelte jelenlétével a Magyar Vízilabda Szövetség vezetése, az új elnök, Madaras Norbert és Gór-Nagy Miklós sportszakmai vezető is eljött, előbbi a meccs előtt röviden nyilatkozott. 

Mindig azt szoktam mondani, a fő cél a továbbjutás, szinte mindegy, miként. A dunaújvárosiak négy gólos előnye az a határ, ami, ha magabiztosan kezdik a meccset, akkor elég lehet a továbbjutáshoz. A DFVE csodát csinált azzal is, hogy idáig eljutott, sokszor elviszik a legjobbjaikat, mégis rendre ilyen eredményekre képesek. Ez az itteni szakmai munkát dicséri, valamit tudnak

 – mondta. 

Fotós: LI

Miközben az elnökkel szót váltottunk, közel negyedórával a meccs előtt, már nagyon nem volt hely az uszodában, a klub utánpótlásának egy része például a medence végén, a rajtköveknél kapott helyett mindenféle zajkeltő eszközökkel felszerelkezve. Garda Krisztina pedig a DFVE keretében, ami azért volt nagyon örömteli, ugyanis játéka kérdéses volt a szerdai sérülése után, amikor az Eger ellen agyrázkódás gyanújával kiszállt a meccsből. Az ő hiánya nagy érvágás lett volna, hiszen nem győzzük hangsúlyozni, a keret fele ebben a szezonban játssza első OB I-es mérkőzéseit. Egyrészt ez jelzi, micsoda óriási teljesítmény, hogy eddig eljutott az együttes, másrészt, a rutin nagyon kell a fiatalok mellé. 

DFVE-Mediterrani 9-8 (1-2, 4-2, 1-2, 3-2) 

DFVE: Aarts – Horváth 2, Garda 3, Szabó 1, Mahieu 1, Dobi 2, Sümegi. Csere: Maczkó (kapus), Jonkl, Mucsy, Kardos D., Pál, Sajben N. Vezetőedző: Mihók Attila. 

Mediterrani: Palm – Lizotte, Crespi 3, Crevier 3, Espar L. 1, Munoz 1. Csere: Costa (kapus), Marcos, Bakoc, Viladot, Dalmases, Prats, Moreno. Vezetőedző: Marian Diaz. 

Gól emberelőnyből: 

Gól ötméteresből: 3/3, illetve 1/1. 

Fotós: LI

Elképesztő hangulatban kezdődött a találkozó, Mihók Attila arra számított, hogy a spanyolok őrült tempót fognak diktálni, nos, ötméteresből, majd akcióból gyorsan elléptek két góllal, bezzeg a Dunaújvárossal nem volt a saját kapufája, aztán a 4. percben Horváth ejtésével megszületett végre a hazai gól, az első hangrobbanást okozva. A negyed hátralévő részében a védelmek jeleskedtek, illetve a kapufa továbbra sem volt velünk. A második nyolc percet megint egy spanyol találat vezette fel Munoz révén, Dobi telibe lőtte a kapufát, s megint a negyed feléig kellett várni az újabb az újvárosi gólra, bár az csodásra sikeredett, Mahieu parádésan csavart a kapuba. Aztán pedig kiharcolt egy ötöst, amit Garda vágott be, így elfogyott a Mediterrani előnye, 3-3. Crespi ugyan bepattintott egy újabb vendég találatot, de a tizenhat éves Kardos Dominika is kibrusztolt egy büntetőt, Garda pedig menetrendszerűen bevágta. S miután kivédekeztünk egy emberhátrányt, mi kaptunk egy fórt, Mihók Attila időt kért, Szabó pedig egy másodperccel a negyed vége előtt tiszta helyzetből lőtt nagy gólt, már nálunk volt az előny, 5-4. 

A térfélcsere után is négy percet kellett várni az első gólra, azt a spanyolok szerezték előnyből, de villant Dobi és megint a Dunaújváros vezetett. Komoly csata folyt a medencében, de nagyon jó volt látni a lányok összeszedett és remek csapatmunkáját, az ember kezdte úgy érezni, itt ma egyszerűen nem eshet ki ez a csapat. Aarts parádésan védett a kapuban, amikor kellett a védekezés volt hősies, a negyed vége előtt éppen holland kapusunkat állították ki, a spanyolok egyből a hálóba húzták a labdát, azonban előtte trénerük éppen megnyomta az időkérést jelző gombot, is kisebb tanácskozás után nem adták meg  gólt. Három hazai játékos állt be a kapuba blokkolni, de Crevier csak utat talált a kezek között, 6-6. 

Fotós: LI

Már csak nyolc perce maradt az ellenfélnek, hogy valahogy esélyt szerezzen a mínusz négy ledolgozására, így minden mindegy alapon estek neki a DFVE-nek, Crevier gyorsan visszavette a vezetést, a Mahieu – akinek kezét többször jegelni kellett a meccs során – által szállított emberelőnyből Horváth egy kapufás bombával jelezte, itt nemhogy a továbbjutásról, de még a győzelemről se nagyon álmodozzanak a spanyolok. Sorra védekezte ki a csapat az ellenfél rohamait, centerben elképesztő hatékonyan semlegesítették az akciókat, támadásban pedig értelemszerűen nem rohantak, kezdtek az idővel is játszani. Egy újabb kivédekezett helyzet után Sümegi megúszott, büntetőt érően tudták csak megállítani, Garda megint hibázott, így négy perccel a vége előtt eksztázisban ünnepelhetett a közönség, a lányok pedig így teljesítettek továbbra is. Szabó akkorát blokkolt, mint az uszoda, a spanyol kiállítást pedig Dobi büntette góllal, Mihók Attila ekkor égnek emelve kezeit ünnepelt, hiszen már ő is tudta, már megvan az újabb hatalmas bravúr csapata részéről, sőt, a kettős győzelem is összejött. A lefújás után állva tapsolta a publikum a lányokat, akiknek teljesítményére már lassan nem találni jelzőket! 2006 és 2021 után ismét van a Dunaújváros a kontinens négy legjobbja között! 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában