Tudják, három a magyar igazság

2022.03.24. 20:00

A LEN Kupa-döntő első meccsét itthon játssza a DFVE a görög Ethnikosz ellen

Krónikás könyvének újabb aranybetűs lapját készül megírni a DFVE női vízilabda-együttese. Mihók Attila csapata pénteken 19 órától hazai medencében kezdi meg a második számú európai sorozat, a LEN Kupa döntőjének párharcát a görög Ethnikosz Pireusz ellen.

Gallai Péter

Sajben Nikolett a szerda reggeli erősítő edzésen Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő / Dunaújvárosi Hírlap

Fotó: Zsedrovits Eniko

Nagy szívvel és lelkesedéssel lehetnek sikeresek

 

Az orosz együttesek kizárása miatt nem négyes döntőt, hanem oda-vissza vágós finálét rendeznek a sorozatban, az első találkozó a Fabó Éva Sportuszodában pénteken, míg a visszavágó március 30-án lesz Athénban. 
 

A hazai meccs előtt Mihók Attila vezetőedzővel beszélgettünk, aki azzal kezdte, tudomásul vették, hogy ilyen lesz a lebonyolítás. Tény, bejutottak Európa legjobb nyolc együttese közé, ami évek óta sikerül az újvárosi klub számára. 
 

– A kontinens topcsapatai között ebből a ciklusból „ennyi” jött ki, nyertünk egy LEN Kupát, egy európai szuperkupát, illetve egy Euroliga-döntőt játszottunk. Ez hosszú-hosszú évekre az egyik csúcsteljesítményünk marad, most pedig egy bizonyos ciklust lezárva, vagy annak vége felé közeledve esélyünk nyílik egy újabb nemzetközi trófeát elhódítani. Ebből a klub elmúlt huszonöt évéből kettő van, tehát ez egy újabb hatalmas lehetőség. Ami nem is most tűnik annak, hanem inkább az egyesület történelemkönyvében lehet egy gyönyörű eredmény. Ehhez azonban egy idegenlégiósokra épülő, összevásárolt sztárcsapatot kell legyőznünk – mondta. 
 

A vezetőedző hangsúlyozta, a két klub nem egy kategória, hiszen egészen más szakmai koncepció alapján épülnek fel és dolgoznak. A mezőny annyira megerősödött az idegenlégiósok által, amíg nem igazolnak három világsztárt, addig nem tudják azt a szintet képviselni, mint a riválisaik, de ez nem is az ő filozófiájuk. A szezonban játszottak a Mataróval, az Olympia­kosz Pireusszal és a Sabadellel, s aki nem lát bele a sportágba, ez a labdarúgásban három Real Madrid vagy Liverpool szintű csapat. Ezek nem nevelőegyesületek, mint a Dunaújváros, hanem a legjobbakat vásárolják össze a saját országukból, illetve leginkább az amerikai és holland válogatottakat. E két országban klubszinten nincs is kimagasló élcsapat. 
 

Ami pedig a pénteki találkozót illeti, megpróbálnak csapatként olyan teljesítményt nyújtani, hogy a visszavágó után ezt a kupát is zsebre tudják tenni. 
– Azért nehezíti a helyzetet, ezzel a gárdával soha nem játszottunk, nem tudom, mire lesznek képesek. Egy teljesen új, összevásárolt együttes, ahol mondjuk, az elmúlt két hétben az edzőt is leváltották. A játékosok neveit tudjuk, így biztos, két olimpiai bajnok amerikai mellett van egy kanadai, egy olasz és magyar légiós, utóbbi a válogatott Parkes. 
A legutóbbi győztes bajnoki rangadón, a Fradi ellen védekezésben és támadásban egyaránt remekelt a csapat. Most is azt várja Mihók Attila, nagy szívvel és lelkesedéssel, felismerve a célt és a lehetőséget, összezárva, egymás kezét fogva próbáljanak meg sikert elérni. Újra megjegyezte, azért egy sportoló életében ritkán adatik meg, kivéve az európai topcsapatokat, hogy a játékosok évente visszatérően nemzetközi kupadöntőben játszhassanak. 
– Velünk most így volt az elmúlt években, bravúrosan kettőt megnyertük, de tudjuk, három a magyar igazság! 
 

Óriási siker lenne

Mihók Attila rávilágított arra, a LEN Kupában „csak” az első hely ér dicsőséget azon túl, hogy Európa nyolc legjobbja közé jutott a csapat. – Nincs olyan súlya, ha második vagy, akkor jár egymillió euró, harmadikként meg hétszázezer. Nem kapsz semmit, de az arany­éremért sem, viszont utóbbiért legalább adnak egy trófeát, meg egy zászlót a többi mellé. Ez egy fura év, az Euroliga négyes döntőjében az a két csapat van, amelyik le tudott győzni minket, a másik kettő meg pont annyit tett érte, mint mi, csak az oroszok kizárása után azok kerültek be. A szerencse, nem szerencse így hozta, de nem lenne semmilyen szinten elégtétel, ha minket juttattak volna tovább az Euroligába. Az viszont, ha a LEN-t megnyernénk, megint világraszóló sikere lenne ennek a kis csapatnak. Harmadszor játszunk finá­lét, de egyszer sem volt esélyünk, hogy esetleg itthon ünnepelhessünk. Az Ethnikosz most indul először nemzetköziben, aztán kaptunk egy értesítést, náluk van a visszavágó, tehát sorsolás sem volt. Nem a mi kompetenciánk, miért így történt, egyszerűen forgatjuk a szemünket, és ökölbe szorítjuk a kezünket. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában