Támadás érte a futsalcsapatot

A harmadik fogadta a tizediket. Normál esetben ez egy fix egyes lehetett volna, de a futsal másodosztályában érdekesebben zajlanak a dolgok. Mindenképpen figyelemre méltó, hogy a ragyogó arénájukban a helyiek szerint nyolcszáz ihletett hazai szurkoló foglalt helyet, s ha már ott voltak, a futball- és futsalpályákról ismert összes, nyomdafestéket nem tűrő rigmussal kezelték a vendégcsapat idegeit. 

Nagykanizsa – Dunaújváros Futsal 6–6 (4–1) 

DF: Cseresnyés – Kovács, Lajos, Csányi, Németh. Csere: Bán, Dobrovitz, Béni, Szili, Perjési, Boldizsár, Facskó. 

Az első félidőben a hazai gólgyártást Budai Lajos kezdte, majd a kiváló napot kifogó Millei Bálint mesterhármasára Boldizsár Csaba válaszolt, így alakult ki a félidei eredmény. A szünet után, mint már annyiszor, az újvárosiak a pihenőben stílust és tempót váltottak. Most a szerencsésebb irányt vették föl. Az utolsó tizenkét perc alatt ötöt vágtak a hazaiaknak. Csányi találatára Csavari válaszolt, de a lendületbe jött piros mezesek nem ismertek kegyelmet. Szili Szabolcs duplája után ismét Csányi érkezett, és egyenlített, 5–5 lett az állás. Akkor már nagyon szűkében álltak az idővel, de a hazai Takács újból megszerezte a vezetést, ám örömük nem tartott sokáig, hiszen fél perc múlva Kovács meglőtte az újvárosiaknak is a hatodikat, amivel beállította a végeredményt. 

Az élményt fokozta, hogy a pompás találatnak érthető módon örvendező Boldizsárt a kispadról állították ki, túlzott ünnepléssel indokolva. A végére is maradt még egy „show-elem”. A túlfűtött hangulatban a hazaiaktól Boros, az újvárosiaktól Perjési kapta meg az újabb piros lapokat. 

Ám itt még nem volt vége a történetnek, szomorú, méltatlan események következtek. 

Először Facskó József, a csapat edzője a mérkőzésről tájékoztatott. – Fordulatos mérkőzésen, gólzáporos csatában értük el ezt az eredményt. A pályán tisztességes csata zajlott, igazságos lett a döntetlen. Az első játékrészben, ahogy az már nem egyszer előfordult, a játékosaim fittyet hánytak a kihirdetett taktikára, és a kezükbe vették a dolgokat. A 4–1 erről is mesél. Nem szeretném a kanizsaiak teljesítményét rontani vele, de a sorozatos butaságaink miatt három találattal mi ajándékoztuk meg őket. A szünetben javasoltam, hogy térjünk vissza az eredeti terveinkhez, s mivel most szót fogadtak a fiúk, azt a fél­időt meg is nyertük. Kimondhatjuk, hogy ismét elszórtunk két pontot. 

Aztán a nem pályára és annak környékre való eseményekre tért, ugyanis hazai huligánok megtámadták a dunaújvárosi játékosokat. 

– Egy remek csarnokban, a legszörnyűbb módon biztató hangoskodók rabolták el az élményünket. A hazai félidei vezetés dacára a mocskolódás, dobálás és italokkal való öntözés jutott a részünkre. Vajon mi lett volna, ha mi vezetünk? – tette föl a költői kérdést az edző. – Boldizsár Csaba máskor is eléri, hogy mindenki, így a sporik is felfigyeljenek rá. Ezúttal sem láttunk tőle súlyos szabálytalanságot, de mégis kiállították. A mérkőzést követően 21.30 után járt az idő, a parkoló melletti sötét utcából az elszánt hazai kemény mag megrohamozott bennünket. Visszaszaladtam a biztonsági szolgálathoz, de ők azt mondták, lejárt a munkaidejük, így nem segítenek nekünk. Ezért a játékvezetőket kértem, hogy hívjanak rendőri segítséget. Időben érkeztek, mert a vérszomjas, túl­erőben lévő bajcsinálók addigra föltépték a kocsink ajtaját, és meg akarták támadni a fiainkat. A saját kocsijával utazó Boldizsár ajtaját is föltépték, aki erre érthetően elrohant, de üldözőbe vették. Személygépkocsival is el akarták ütni. Szerencsére, „csak” kézzel és lábbal bántalmazták – elevenítette fel az elképesztő történetet Facskó József. 

Az incidens után körülbelül hajnali fél négyig tartott a sértettek kihallgatása és a jegyzőkönyvek fölvétele. – A történtek ellenére a csapat hangulata jó irányba billent. Onnantól olyan lett az esténk, mint egy különleges csapat­építő tréningen. Reggel fél hatra már itthon is voltunk, az izgalmakat túléltük, végül mindenki egészségesen jött ki a „pótmérkőzésből” – mondta Facskó József.