DFVE

2021.12.02. 20:00

Lelkileg jobban fájt, de semmi nincs veszve, sűrű év vége jön

Ugyan a női vízilabdázók bajnoki idényének vége, még bőven várnak feladatok a dunaújvárosi együttesre idén. Elsőként pénteken és szombaton a Magyar Kupa-negyeddöntő párharca a III. Kerületi TVE ellen. Nem lehet kérdés, hogy a DFVE számára kötelező a négyes döntőbe lépni.

Gallai Péter

Horváth Brigitta (b) miután visszatért ápolása után, kettőzött erővel harcolt szombaton a Ferencváros ellen

Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő / Dunaújvárosi Hírlap

A Ferencváros ellen szombaton egy góllal elveszített bajnoki rangadón sokakban megdöbbenést keltett, hogy a Horváth Brigitta elleni súlyos szabálytalanság – vérző fejjel hagyta el a medencét – semmiféle következménnyel nem járt.

Miután összeragasztották a sebét, visszatért, és kiválóan játszott. A nagy csata nyomait azonban nemcsak fején, hanem a nyakán számos karmolás formájában is magán viselte, de azok teljesen megszokott „motívumok”.

Amikor belefolyt a szemébe, akkor jött rá, ő vérzik

– Kaptam egy könyököst, majd rúgást, de senki nem tudja, a játékvezetők miért nem láttak ebből semmit. Aztán mentem tovább, csak annyit éreztem, hogy fáj, majd a többiek üvöltöztek, hogy vérzik. Először néztem körbe, hogy ki, aztán belefolyt a szemembe, és már narancssárgán láttam, akkor jöttem rá, én vagyok. Azt hittem, ott vége a meccsemnek, el is keseredtem. Ám aztán mondta a doki, hogy visszamehetek, gyorsan összeragasztotta – elevenítette fel a történteket.

Horváth hozzátette, benne egy másodpercre sem merült fel, hogy ne folytatná, csak a szakember válaszára várt, visszaengedi-e a medencébe. Ott aztán csapata egyik legjobbja lett, nagy gólokat lőtt, blokkolt, szerelt, mondhatjuk, kettőzött erővel játszott.

– Valóban mély nyomot hagyott bennem a történet, és feldühített, hogy bemegyek a medencébe, aztán már ki is ütnek. Ez hajtott végig, meg persze, hogy a seb ne szakadjon fel – tette hozzá.

Megjegyeztük, sajnos ez a teljesítmény, illetve a csapaté is kevés volt a győzelemhez. Szerinte a hátrányok védekezésében lehetett volna jobban teljesíteni, bár nem akar bírózni, de az utolsó másodpercekben Fradinak befújt, labda nélküli kiállítás igencsak tudott segíteni nekik. Aztán abból a fórból lőtt góllal nyertek is, ami inkább lelkileg fájt neki, mert sokat készültek a találkozóra. Ám semmi nincs veszve, hiszen a szezon elején vannak és a lényegi kérdések nem most dőlnek el.

Ráadásul máris jönnek még az idei feladatok. Pénteken 19 órakor idegenben, szombaton 11-kor pedig itthon játszanak a III. Kerülettel Magyar Kupa- negyeddöntőt. Természetesen csak a továbbjutás lehet a cél. Aztán jövő héten az Euroliga csoportköre jön, utána a hazai kupasorozat négyes döntője.

Horváth Brigitta (b) miután visszatért ápolása után, kettőzött erővel harcolt szombaton a Ferencváros ellen
Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő / Dunaújvárosi Hírlap

A magyar kerettel edzett „Zsuzsi”

Hétfőn és kedden rapid összetartása volt a válogatottnak Budapesten. Az olimpia utáni első edzéseken Bíró Attila szövetségi kapitány sok újoncnak és fiatalnak adott lehetőséget. Olyanoknak, akik nem tudtak bekerülni a tokiói csapatba, de a jövő szempontjából a következő ciklust ­nézve van bennük potenciál. Most hatan voltak keretben az ötkarikás bronzérmesek közül. A dunaújvárosi klubot szintén hatan képviselték, az olimpiai dobogós Garda Krisztina, Guri­satti Gréta és Szilágyi Dorottya trión felül kapusunk, Maczkó Lilla és Horváth Brigitta. Valamint ott volt Geraldine „Zsuzsi” Mahieu is, aki 2017 óta játszik Dunaújvárosban és hamarosan a magyar állampolgárságot is megkapja. A kapi­tány pedig közelről is szerette volna látni a ­teljesítményét, aztán majd kiderül, a ­januári első tétmeccsen már ott lesz-e, ott lehet-e a válogatottban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában