Rácalmás

2021.09.16. 07:00

A veteránok között taroltak a dunaújvárosi „öreg” birkózók

Már beszámoltunk róla, hogy hét végén ünnepelt a dunaújvárosi birkózás, amely a várossal egyidős, vagyis pontosan hetven­éves. Az eseményekhez kötötték a Magyar Birkózó Szövetség százéves évfordulóját.

Agárdy Csaba

Sikeresen zajlott le a Dunaújvárosi KSE 70 Jubileumi Kupa sorozat a Rácalmási Sportcsarnokban. Szeptember 11-én a veterán országos birkózóbajnokságot rendezte meg DKSE. Pintér Attila szakosztályelnök köszöntötte a megjelenteket, röviden elmondta, az egyesület és a birkózó-szakosztály milyen problémákkal küzdött az elmúlt másfél évben, majd megköszönte Magyarország Kormányának, a Dunaújváros mindenkori vezetésének, a sportolóknak, edzőknek, támogatóknak, szülőknek a kitartását, a bizalmát és erkölcsi, anyagi támogatását egyaránt.

Ezután Motyovszki Mátyás, Dunaújváros ifjúsági, sport- és turisztikai bizottságának elnöke, majd Bacsa Péter, az MBSZ ügyvezető alelnöke köszöntötte a megjelenteket. Először a kötött, majd a szabadfogású küzdelmeket láthatta a közönség, több súlycsoportban is komoly küzdelmeket vívtak a birkózók. A verseny erőpróbának is kiváló volt az október közepén megrendezésre kerülő veterán birkózó-világbajnokság előtt. A DKSE versenyzői kitettek magukért, hiszen az egyéni eredmények alapján a megszerzett pontok összesítését követően magabiztosan nyerték meg a kötött- és szabadfogású csapatversenyt is.

Eredmények,

A kategória

78 kg: Pelsőczi Gábor kötöttfogás 2., szabadfogás 2.

100 kg: Nagy Norbert kötöttfogás 2., szabadfogás 2.

+130 kg: Kukucska Péter kötöttfogás 1., szabadfogás 1.

B kategória.

130 kg: Kemény Norbert kötöttfogás 1., szabadfogás 1.

C kategória.

62 kg: Kiss Károly kötöttfogás 1., szabadfogás 1.

88 kg: Angyal László kötöttfogás 2., szabadfogás 4.

88 kg: Pukánszky Tibor: kötöttfogás 3., szabadfogás 3.

88 kg: Sipos Zsolt kötöttfogás 4., szabadfogás 1. 130 kg: Barna Zoltán: kötöttfogás 1., szabadfogás 1.

130 kg: Papp Gyula: kötöttfogás 2., szabadfogás 2.

+130 kg: Pupp János: kötöttfogás 1., szabadfogás 1.

D kategória.

70 kg: Mátyás Gábor kötöttfogás 1., szabadfogás 2.

Csapatversenyben kötött- és szabadfogásban is azonos sorrend alakult ki, első helyen a DKSE, 2. helyen a Tatabányai SC, 3. helyen a Szegedi VSE végzett. A legjobb dunaújvárosinak járó díjat Kiss Károly érdemelte ki. Vasárnap a nyugat-magyarországi területi diák I-II. szabadfogású diákolimpia DKSE 70 Jubileumi Kupára felsorakozó 144 fiatal birkózópalánta mutathatta meg tudását. A rendezvényt Mátyás Gábor, a DKSE ügyvezető elnöke nyitotta meg, megköszönve mindenkinek a segítségét, akik bármilyen formában hozzájárultak ahhoz, hogy az egyesület és a birkózó-szakosztály működőképes maradt. Majd a Magyar Birkózó Szövetség képviseletében Komáromi Tibor háromszoros világbajnok, olimpiai ezüst­érmes birkózó, az MBSZ elnökségének tagja mondott rövid köszöntőt.

A Dunaújvárosi KSE igen eredményes utánpótláskorú birkózóinak csoportja. Ezúttal a diákolimpián bizonyítottak
Fotó: DKSE

A küzdelmeket a komoly létszám miatt a Magyar Birkózó Szövetség szabályai szerint három versenyszőnyegen bonyolították. A tét az országos döntőbe jutás volt, amelynek megfelelően kemény és színvonalas, akciódús mérkőzéseket láthattunk mindkét korosztályban. A feljutás feltételeit a birkózószövetség a későbbiekben az egyes korcsoportokban és súlycsoportokban indulók létszáma alapján az elért helyezést figyelembe véve határozza meg. A DKSE és utánpótlás-nevelő rendszerének szerves részét képező Gurics György BDSE és Enying VSE kis birkózói is kiválóan helytálltak, számos érmes helyezést szereztek.

26 kg: 5. Rafael Krisztián (EVSE). 29 kg: 1. Tombor Benedek (Gurics), 5. Kaszala Máté (Gurics). 35 kg: 5. Erdősi Zalán (EVSE). 38 kg: 5. Pap Áron (EVSE). 46 kg: 5. Pogonyi Alexander (EVSE). 50 kg: 3. Pribitek Ármin (Gurics). 54 kg: 1. Fekete Csaba (Gurics), 5. Parádi László (Gurics). 58 kg: 1. Fierpasz András (Gurics). 63 kg: 1. Zámbó Gergő (Gurics), 2. Krepsz Zalán (Gurics), 3. Éva Balázs (Gurics). 69 kg: 1. Androvics Márk (Gurics), 3. Pudelka Viktor (EVSE), 4. Bocskai Botond (EVSE).

Diák I.

35 kg: 3. Garbacz Bence (DKSE). 46 kg: 3. Csőregi Zalán (Gurics), 4. 54 kg: 4. Tomas Zoltán (Gurics). 63 kg: 2. Nagy Botond (Gurics). 85 kg: 3. Veréb Dávid (EVSE). 85+ kg: 2. Éva Bence (Gurics), 4. Pupp Bence (DKSE).

A képzések teljes összegét vállalja a szövetség

Az idén is lehetőség nyílik birkózóedzői képesítést nyújtó képzések támogatására. Ugyanis a Magyar Testnevelési Egyetem birkózó edzői, sportmenedzseri képzést indít szeptembertől megfelelő számú jelentkező esetén. Az ide jelentkezők tanfolyamának teljes költségeit az MBSZ átvállalja a rendelkezésre álló keretösszeg erejéig. A Testnevelési Egyetem honlapján www.tf.hu rövidesen megtalálhatók a tájékoztatók, és a jelentkezési lapok. A további edzőképzési igényeket ötven százalékban támogatja az MBSZ a támogatási keret erejéig. A támogatási időszak 2021. 12. 31-ig terjed. A támogatás az ebben az időszakban felmerülő képzési, illetve vizsgadíjakra fordítható. A megítélt összeg, az egyesületnek a 2021-es évre kötött KSF szerződés plusztámogatásaként utófinanszírozással vehető igénybe.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában