futsal

2021.09.29. 21:07

A fölzárkózás majd ezután következhet

Nehéz feladattal kezdődött ez a hét a Dunaújváros Futsal csapata számára. Két jó gárdától elszenvedett kemény vereség után egy elfogadható eredmény elérésére indultak Sárvárra hétfőn este. Az NB II. Nyugati csoport 3. fordulójában lejátszott mérkőzés reményt keltő 0–0-s első félideje után a Sárvári Futsal 4–1-es győzelmével zárult.

Balogh Tamás

Fotó: LI

A vendégek rossz előjelekkel indultak útnak. A csak egy rövid kispadra elegendő csapat mindössze két mezőnyjátékos-cserével készülődhetett az összecsapásra. A kezdő sorból ismét Csányi lett eredményes, és góljával egy kis ideig a reményt csillantotta meg a csapata számára. Vésztartalékként ismét az egyébként mindig óriási futsaltűzben égő edzőjének, Facskó Józsefnek kellett csereként beállnia, akinek aznap nem mellesleg, további két másik pályán is bizonyítania kellett. Tőle ezt az összegzést hallottuk.

Csányi Dávid szerezte a vendégek találatát
Fotó: Laczkó Izabella/Dunaújvárosi Hírlap

– Azzal a reménnyel utaztunk el, talán majd most megszerezhetjük első pontjainkat. Még akkor is, ha foghíjas csapattal kellett Sárvárra utazni. A mérkőzés első félidejében úgy érzem, hogy talán több helyzetünk is volt, mint a házigazdáknak. Összességében ez némi bizakodásra adhat okot a számunkra. Voltak olyan dolgok, amikbe a folytatásban már lehet kapaszkodni – mondta.

– A második félidőben aztán kiderült, hogy a létszámunk miatt annyira lehettünk képesek, amit az elsőben elértünk. Bár a játékrész elején a játékban el is húztunk, de a bekapott két gól miatt át kellett értékelnünk a terveinket. Akkor viszont a Csányi-találat azt ígérte, hogy visszajöhetünk a meccs­be, de a sárváriak két következő találata eloszlatta a reményeinket. Látszott, hogy azon az estén nem tudjuk a terveinket megvalósítani. Kézben tarthattuk volna a mérkőzést, ha berúgtuk volna a helyzeteinket. Ezeknek a kihasználása még mindig nagyon gyenge. Azokban a döntő szituációkban, amikor oda kerülünk vagy kerülhetnénk, rendre rossz döntéseket hozunk. Alapvetően ez, illetve a létszámhiányunk okozta ezt a vereségünket – tette hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában