kosárlabda

2020.11.29. 15:30

Három csapat, három különböző állapotban a DUE DSE-nél

Legutóbb júliusban írtunk a DUE DSE kosárlabdacsapatáról, amely akkor éppen csak elkezdte a felkészülést a következő szezon megmérettetéseire. Azóta sok minden történt, és nem kizárólag pozitív változásokról tudunk beszámolni.

Morva Dávid

Júliusi írásunk a „Célok nélkül pattogtatnak a kosarasok” – címmel jelent meg, ugyanis a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ) az elsők között volt a hazai szakszövetségek közül, amely idén márciusban a koronavírus magyarországi megjelenését követően szinte azonnal mindennemű sporttevékenységet beszüntetett, és nem is hirdetett győztest a különböző kiírásokban, meg nem történtté téve gyakorlatilag a szezon addigi részét.

Az anyag megszületésének idején a szervezet részéről még semmilyen előkészület nem történt a bajnokságok őszi rajtját illetően. A Covid-járvány pedig nemhogy nem tűnt el, hanem ősszel soha nem látott méreteket öltve robbant be a második hullám.

Hajnal előtt a legnagyobb a sötétség

Az előjelek nem sok jóval kecsegtettek a kosárlabdázóknak, azonban szigorú biztonsági intézkedések közepette mégiscsak elindították a bajnokságokat. A DUE DSE szakosztálya a Pest megyei felnőtt férfi – U20 bajnokságban érdekelt, amelyet idén létszámproblémák miatt összevontak a felnőttek mezőnyével.

„Az U20-as bajnokság elrajtolt, két mérkőzést játszottunk le, az egyiket egy felnőttcsapat ellen elveszítettük, a másikat viszont megnyertük.”

Ekképpen értékelt Nagy Roland, a „Villámok” vezetőedzője. A többi csapat esetében azonban nem ilyen rózsás a helyzet. Korábban már beszámoltunk, hogy a szakvezető a vírushelyzetet megelőzően, egy, a 2008-2009-es születésű fiatalokból álló csapat létrehozásán fáradozott. Az „üzembiztos” működéshez, még négy-öt fiatalra szükség lenne, azonban a toborzás lehetetlenné vált.

„Az előkészítős csapat vegyesen edz az U-20-as csapattal, de a toborzás lehetetlenné vált. Még 4-5 játékosra szükség lenne, akik azonban itt vannak, lelkesek, jól dolgoznak.”

 

Eltörtött a „Fakéz”(?)

A vírus miatt csökkenteni kellett az edzések számát. A heti ötszöri, egyenként másfél órás tréning helyett, jelenleg heti három, egyórás alkalom biztosított a csapatok számára, mindez úgy, hogy mindhárom gárda egyszerre van a parketten, így kissé tömegsportjelleget ölt a tréning, ez pedig hatással van a csapatokra is.

A szakosztály női csapata, a DUE DSE Fakéz tagjai úgy döntöttek, hogy kihagyják az idei esztendőt, nem indulnak a bajnokságban, és szeptembertől csak az edzéseket látogatják, azonban idővel innen is „kikoptak”, joggal merül fel a kérdés: tiszavirág életű volt a 2018-ban újjáalakult csapat?

A vezetőedző optimista, de a válasz távolról sem egyértelmű. A gárda 2018-as alapítása után nyomban harmadik helyen végzett. A következő szezon alapvetően késve kezdődött, a megszokott őszi nyitást a szövetség eltolta, így 2019 utolsó harmada helyett végül 2020 januárjában indult a liga, márciusban pedig jött a Covid.

„Biztos vagyok abban, hogy ez a szervezés sokaknál kiverte a biztosítékot. Természetesen a vírushelyzet, az életkori sajátosságok is közrejátszhattak sokaknál. Ők kérték, hogy ezt a szezont engedjük el. Meglátjuk, mi lesz utána.”

A másik két csapat esetében azonban biztató(bb) a helyzet. A kicsiknél a cél, hogy januárban már be tudjanak csatlakozni a jelenleg zajló bajnokságba. Az ő esetükben az lenne a lényeges, hogy úgymond téthelyzetben is szerepeljenek, és ne csak egymás között játszanak.

A nagyoknál a régiós bajnokság megnyerése a cél, valamint a Pest megyei felnőtt férfi – U20-as összevont bajnokság középmezőnyében végezni – tájékoztatott a szakember.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában