„A maximumot fogom kiadni a sikerért, azért, hogy gólt szerezzek”

2019.09.22. 20:42

Három magas hőfokú meccs vár a válogatottra

Mától a magyar futsal A válogatott a hagyományos, Visegrádi Négy Nemzet Tornáján szerepel a dél-lengyelországi Krosnóban. A nemzeti csapatban helyet kapott az újvárosiak kitűnősége, Pál Patrik is. A mieink ma Csehországgal kezdik a tornát.

Balogh Tamás

Fotó: MLSZ

A magyarok számára ez a három mérkőzés lesz az októberi, olaszországi vb-selejtező előtti utolsó, egyfajta főpróba. Az ellenfelük a házigazda lengyel, a szlovák és a cseh válogatott lesz. A seregszemlére egy dunaújvárosi játékost hívott meg a szövetségi kapitány.

Pál Patrikkal még az elutazás előtt beszélgettünk:

– Gratulálunk, hogy ismét a válogatottal tarthatsz!

– Pénteken indultunk Lengyelországba, hogy részt vegyünk a tornán. Boldog vagyok a kerettagságom miatt, és ez egy plusz erőt ad nekem a hétköznapokra is. Minden tőlem telhetőt megteszek a sikerünk érdekében. A maximumot fogom kiadni azért, hogy gólt szerezzek, vagy passzokkal segítsem hozzá a társaimat.

– Milyen találkozókra számítasz Krosnóban?

– Egyik sem lesz egy könnyű mérkőzés. A lengyelektől például a legutóbbi kvalifikációs meccsünkön vereséget szenvedtünk. A másik két csapat is várhatóan komoly erőpróba elé állít bennünket. Remélem, hogy ha betartjuk a kapitány utasításait, akkor nagyon szoros mérkőzéseket játszva, győztesen tudjuk elhagyni a pályát. Nyilván bármilyen mérkőzésen, bajnokságban, vagy egy tornán vagy kupasorozaton győzni szeretnék, ez most is így van – nyilatkozta lapunknak a klubjában remek formát mutató játékos.

A magyar válogatott mérkőzéseinek menetrendje:

Hétfőn 16 órakor: Csehország – Magyarország, kedden 18:30 órakor: Lengyelország – Magyarország, szerdán 16 órakor: Magyarország – Szlovákia.

Az első osztályú férfifutsal bajnokság küzdelmei szeptember 30-án folytatódnak. Az ötödik fordulóban Fehér Zsolt gárdája a Ferencvároshoz látogat majd.

Cseh, szlovák, lengyel: előttünk a világranglistán

Turzó József szövetségi kapitány szerint:

– A világranglista alapján a mi válogatottunk a legalacsonyabban rangsorolt a lengyelországi torna mezőnyében, de bízom abban, hogy játékban és eredményességben is fel tudunk nőni ellenfeleinkhez. Örülök, hogy három erős csapat ellen léphetünk pályára, mert az októberi vb-selejtezős riválisok közül az olaszok és a fehéroroszok is jóval előttünk állnak a világranglistán, és ellenük erős csapatok ellen, magas hőfokú meccsekkel tudunk a legjobban felkészülni. Ahogy Olaszországban,

úgy ezúttal is bravúrokra lesz szükségünk! – nyilatkozta a szakvezető az mlsz.hu-nak.

A jelenlegi világranglistán a csehek az előkelő 16., a lengyelek a 23., a szlovákok pedig a 26. helyet foglalják el.

A magyar válogatottat jelenleg a 33. pozícióban jegyzi a nemzetközi szövetség.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában