jön a válogatóversenyek második része

2019.05.29. 20:00

Kiss Balázsék fontos sikert értek el Szolnokon

Korábban már részletesen közöltük a Szolnokon a hét végén megrendezett kajak-kenu I. Felnőtt és Ifjúsági Válogatóverseny dunaújvárosi illetőségű eredménysorát. Az alábbiakban Pető Zsolt, a Dunaferr SE szakosztályvezetőjének értékelését olvashatják.

Szabó Szabolcs

„A legfontosabb, hogy a Kiss Balázs–Dóri Bence-páros olimpiai távon nyert, ezzel megszerezte az első diadalt a két győzelemig tartó válogatórendszerben a szegedi világbajnokságra és egyúttal a Minszki Európa Játékokra (ami idén egyúttal az Európa-bajnokságot is jelenti)” – kezdte összefoglalóját Pető Zsolt, aki természetesen a többi versenyzőre is részletesen kitért:

Kiss Balázs (jobbról a 3.) és párja, Dóri Bence az első kört megnyerte Fotó: Dunaferr SE

– Kulcsár Dorina harmadik lett ugyan a felnőttek között párjával, Bonyai Reginával, de mivel U 23-as korúak, így ott ez egyben egy ezüstérmet ér, amivel szintén van egy „fél kvótájuk” az ifjúsági és U 23-as Európa-bajnokságra. Az indulásért azonban még újra harcba kell szállni. Hasonlóképpen jól szerepelt a versenyen Hajdu Jonatán, aki ugyan csak a B döntőt nyerte meg, így összességében a 8. helyen végzett, de ott olyan időt ment, amivel az A döntőben a negyedik helyen ért volna célba. Mindez nem jelent mást, csupán azt, hogy a 200 méter (m) sprintszámról az 1000 m felé való

átállás útján jól halad a Dunaferr SE kiváló és már sok csodálatos eredményt elért versenyzője. Reményteli, amit a hét végén láttunk tőle, a komplett szakma szájtátva nézte a befutóját. Kiss Balázs a páros futamot követően nehezen talált magára, az a győzelem nagyon sokat kivett belőle, és a férfi kenusok 1000 m-es számában az A döntőben végül a hatodik helyen ért célba. A lényeg, hogy párosban nagy lépést tett a világbajnokság felé.

A teljes hét végi mérlegből természetesen a fiatalok sem maradhattak ki.

– Az ifjúságiak közül Boldis Csenge K1-1000 m-en a kiváló 4. helyen végzett, elsőéves ifiként ez igen szép eredmény. Ugyanígy remekül szerepelt Mányi Zsófi is, aki a kajakos lányok sprintszámában, K1-200 m-en lett negyedik (olimpiai távon), amíg az 500 m-es futamban hatodik lett. Csenge és Zsófi párosban is rajthoz állt és egy rendkívül erős mezőnyben, 500 méteren az 5. helyen végeztek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában