Komoly célhoz alapozás szükséges

2018.08.13. 21:18

Dunaújváros futsalcsapata nagyon keményen beleállt az alapozásba

Szükségük is van rá, ha a céljaikat el szeretnék érni. Németh Péterrel az egyik klasszis játékosukkal beszélgettünk.

Balogh Tamás

Németh Péter alapember a csapatban Fotó: Balogh Tamás / DH

– Kellemes nyaralás után vagyok, kikapcsolódtam, pihentem, világot láttam, nagyon klassz volt. Ez után a Fehér Zsolt által vezetett edzéssorozatba beleállni egy komoly kihívásnak tekinthető.

Tudtuk előre, hogy már az első edzésen „inga” és más fizikai állóképességi teszttel fog ránk várni. Ezért készültünk is a nagy igénybevételre, de a folytatás sem lesz egyszerű. A híres dossziéiból előkapta azokat az edzésterveit, amiknek a nyomán garantált a bőséges izzadás, az elfáradás és persze az izomláz is. Nyilván most ennek van itt az ideje, és tudjuk, hogy ez a munka vezet a céljainkhoz.

Teljesen egyértelmű, hogy szükségünk van a fiatalokra

A fiatal versenyzők most le akarják nyomni a jó öreg Németh Petit?!

– Lassan azt tudjuk mondani, hogy csak jóval fiatalabb játékosunk van! – mondta nevetve. – De hát ők a csapattársaim, akikkel egy közös célért egy irányba megyünk. Nyilván szeretek a pályán lenni és játszani, de teljesen egyértelmű, hogy szükségünk van a fiatalokra. Sok esetben az ő lendületük nagyobb erő, mint a rutin. Azért dolgozok az edzéseken, hogy még én is minél többet tudjak hozzátenni a közös céljaink eléréséhez – a játékommal. Szeretném bebizonyítani, hogy az életkorom ellenére még nem kell engem leírni!

Németh Péter alapember
a csapatban Fotó: Balogh Tamás / DH

– A „félig új” a Klacsák Bence, aki Győrből tért vissza hozzánk. Emberként és játékosként is nagyon kedvelem őt. Jelentős segítsége lehet a csapatunknak, ha ugyanazt a játékot fogja hozni, amit már korábban láttunk tőle. Mellette szintén a bajnokcsapattól érkezett egy másik fiatal tehetség: Sáhó Kristóf. Ő a Dróth Zoli mellett vagy mögött pallérozódott centerjátékos. Reméljük, hogy itt nálunk és majd akár a válogatottban is, meg tudja közelíteni a nagy hírű elődjének a szintjét. Kristóf egy nagyon fiatal játékos, annak minden előnyével és hátrányával. Ő is azért dolgozik, hogy a teljesítménymutatója egy fölívelő egyenes legyen.

– A feladatsorunk úgy van felépítve, hogy edzünk, erősödünk, és mellette azokat a taktikai elemeket gyakoroljuk, amiket az edzőnk szeretne viszontlátni. Ezért megtervezetten érkeznek az edzőmérkőzések. A heti ellenfelünk két alkalommal is a Kecskemét lesz, akik a kooperációs partnerünkké váltak. Teljesen egyértelmű, hogy közülük mindenki meg szeretné mutatni, hogy neki helye lehetne a mi csapatunkban is. Ezért nem lesz egy egyszerű feladat a legyőzésük.

– Nekünk gyakorolni kell a dolgainkat és mellette folytatnunk kell a fizikai felkészülésünket is. Jelenleg ezen van a hangsúly és nem a finom hangoláson. Fárasztó, de múlhatatlanul szükséges lesz. Végigcsináljuk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában