Monyó szívesen látott vendég

Ennélfogva nem is kérdéses, hogy az egyik nagyon szívesen látott vendége volt az idei Carissa Kupának. Némi sorban állás után, ráállt egy kis meccs előtti beszélgetésre is. Örömmel látni rajta, hogy szinte nem fogja az idő.

– Szerencsém van, talán a gének miatt, és örülök, hogy így alakult. Jelenleg még játszom is, negyvennégy évesen Vecsésen az NB III-ban. Szerencsére megmaradt a játékszenvedélyem, a szabályok engedte csibészes trükkök és máig is szeretem a focit. Az igaz, hogy ebben a korban már nehezebben megy, mint régen, de adódott ez a lehetőség, ezért élek vele és csinálom.

A mai gyerekek kijárhatnák a „Monyó iskolát”?

– Nincs ilyen tanoda, de meg kell próbálniuk ezt a stílust is, mert ha hozzám hasonlóan megszeretik a játékot, utána a tanulnivaló is menni fog. Én szinte mindenkitől kaptam valamit, aki ifi szinttől fölfelé foglalkozott velem, és ezt raktam össze magamnak.

– A játékhoz szükséges vagányságot nem lehet átadni, az egy hozott, rejtett képesség. A sok gyakorlás adta magabiztosság és a lazaság képessége segíthet a kialakulásában. A legfontosabb az akarat, mert anélkül, nem megy a dolog.

– Jelenleg a gyerekeknél a tíz-tizennégy éves korcsoportban vagyok edző Vecsésen. Ők egy kicsit szeleburdiak, komoly dolgokat még nehéz megtanítani, de azért megpróbálok segíteni nekik. Azt nem tudom, hogy a felnőtteknél is szeretném-e ezt a munkát. Lehetőség szerint azt is kipróbálnám. Persze elmondhatjuk azt is, hogy ha – idézőjelesen mondom – azért, mert „jó játékos” voltam, nem biztos, hogy náluk is beválnék.