Elismerések az ünnepen

2024.02.06. 12:00

A legnagyobb harmonikás díjat vihette haza

A „harmonika király” Tabányi Mihály születésnapjához kötődően rendezik meg minden éveben a Harmonikások napját. Ebben az évben elismeréseket kapott a Sándor Frigyes zeneiskola Harmonika zenekara. Szloboda Balázs, a zenekarvezető Elismerő oklevelet vehetett át, Juhos Melinda pedig a legnagyobb elismerést, a Tabányi Mihály-díjat vihette haza.

Balla Tibor

Albertirsa önkormányzata már 2017 óta szervezi meg a Harmonikások Országos Társaságával közösen, a február 1-hez legközelebbi hétvégén a „Harmonika ünnepe” című gálaműsort a Móra Ferenc Művelődési Házban. Az időpont, az EMeRTON-díjas harmonika művész, a „harmonika király”  Tabányi Mihály születésnapjához (1921. február 1.) kötődik, aki gyermek- és tanuló éveit Albertirsán töltötte, és – többek között – Albertirsa díszpolgára is. 

 

Tabányi Mihály harmonikaművész születésnapján ünnepli az ország a Harmonikások Napját. Ebben az évben február 4-én, vasárnap Albertirsa adott otthont a harmonika ünnepének. A Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskola Juhos Melinda által vezetett Harmonika zenekara káprázatos műsorral mutatta meg magát ismét. 

 

A Harmonikások Országos Társasága a Magyar Harmonikások Napján, a gálakoncerten nyújtott sikeres előadásért, a Sándor Frigyes zeneiskola Harmonika zenekara emléklapot, illetve a 2023-as évben végzett kiemelkedő szakmai munkájáért, kiváló eredményeiért Szloboda Balázs Elismerő oklevelet vehetett át.

 

A Harmonika zenekar vezetője, Juhos Melinda a hangszer népszerűsítése, az igényes, sokoldalú oktató, nevelő munkája elismeréseként Tabányi Mihály díjat kapott a szakmai grémiumtól. A Tabányi Mihály-díjat a Harmonikások Országos Társasága alapította 2017. január 23-án, azon személyek, közösségek munkásságának méltó elismerésére, akik hosszú időn át folytatott tevékenységükkel kimagasló érdemeket szereztek a harmonika népszerűsítése, oktatása, a művészi harmonikázás területén.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában