Dallamok a gregoriántól a trapéznadrágig

A 2023-as év különleges időszak a Nemzeti Filharmonikusok (Nemzeti Filharmonikus Zenekar, a Nemzeti Énekkar és a  Nemzeti Filharmonikus Kottatár) életében, hiszen idén ünnepli fennállásának 100. évfordulóját. Az egy évszázados múlt különleges ünneplést kíván, amit szerettek volna mindenkivel megosztani. Így született meg az ötlet, miszerint a filharmonikusok rendkívüli koncertsorozattal lepik meg közönségüket az ország számos pontján. Egészen pontosan száz helyszínen száz koncertet adnak ingyenesen a társulat művészei. Az évforduló jó alkalom arra, hogy ne csak a zenekar múltját ünnepeljék, hanem az élő zene erejét és szépségét is.
Ez a koncertsorozat azért is rendkívüli, mert egy filharmonikus zenekar létszámának köszönhetően nem tud mindenhová eljutni, különösképpen nem a kisebb településekre. A budapestiek számára könnyen megközelíthetőek a nagyobb koncerthelyszínek, a Vigadó, a MÜPA, vagy a Zeneakadémia, vidéken azonban korlátozottak a lehetőségek a befogadásra. Annak érdekében, hogy a zene öröme és szépsége eljusson a kisebb településekre is, több kis kamaraegyüttesre osztották az együttest. Íg jutottak el Rácalmásra, a Művelődési Ház és Könyvtár nagytermébe is.

A nyolcvannál is több tagot számláló énekkar a művelődési házban négy taggal képviseltette magát. Mégpedig ebben a felállásban Rácalmáson utoljára. Boros Sándor (tenor), Mukli Gyula (tenor), Pásztor Péter (basszus), Silló György Béla (basszus) egyórás műsoruk alatt eljutott a "gregoriántól a trapéznadrágig". Az még csak érthető lenne, hogy a filharmonikusok énekkari tagjai gregoriánt énekelnek, de az már talán némi magyarázatra szorul, hogy miért szólalnak meg a trapéznadrág fénykorából, a beatkorszakból dalok egy ilyen születésnapi koncerten. Nos, vélhetően azért, mert a kvartett fele, jelesül Boros Sándor és Mukli Gyula "másodállásban" a Four Fathers énekegyüttesben is csillogtatja tudását, akik viszont inkább a könnyedebb műfajt képviselik. Mindenesetre ez alatt az egy óra alatt - a XII. századtól indulva, többszáz éveket ugorva az időben -, egy zenei utazáson bemutatták, hogy micsoda felemelően, de lenyűgözően meghatározó ereje van az emberi hangnak, ugyanis a'capella, tehát kíséret nélkül énekelték végig az estet a közönség legnagyobb örömére. Tudatosan választották merítésük tárgyául azokat a műveket, amiknek írásos forrása, tehát kottája is van már. Elsőként egyházi művek, Dies est laetitiae, Orto dei filio, Krisztus feltámada sorrendben gregorián dallamok hangzottak fel rendkívüli tisztán csengő hangokon. Ezt követte Giovanni Croce, a késő reneszánsz, a velencei iskola olasz zeneszerzőjének Cantate domino című négyszólamú műve, amibe már világi dallamok is beleszövődtek elképesztően telt hangzással. Daniel Friderici Baráti kör című műve képviselte a madrigálok korát, amiben már a szórakozás áll a középpontban, a bor, a tánc, a hölgyek. A középkor hangulatát Claude Goudimel francia hugenotta zeneszerző művével idézték meg, a 102. zsoltárához a szöveg Szenczi Molnár Albert bibliafordításából származik. A barokk zene egyik legnagyobb alakjáról, Johann Sebastian Bachról néhány adoma is elhangzott gyermekeinek számáról, és a sültekhez, valamint a borhoz, sörhöz való viszonyáról, néhány fennmaradt számla alapján. Tőle a III. (D-dúr) zenekari szvit Air című tétele hangzott el. A romantika korát Felix Mendelssohn Bartholdy Beati mortui című egyházi motettája idézte meg, ami a halálról szól ugyan, de nem szomorú hangvételű. Átrepülve az amerikai kontinensre az afrikai dallamvilág és a kereszténység találkozásából létrejött stílusok kerültek előtérbe, mégpedig a spirituálé és a gospel stílusai. Az Amazing grace és a Dream River ezt szemléltette. Az úgynevezett Barbershop style-nak még ma is jelentős tábora van abból a korból, amikor még a fodrászok is énekeltek az üzletben, hogy elüssék az időt. Ezt a korszakot mutatta be a The story of the rose. Az Amerikában kialakult másik zenei stílus, a dixiland is helyt kapott a műsorban, mégpedig a When the saints formájában, amit szinte mindenki ismer. A következő dallal már elérkeztek a trapéznadrág időszakához. Tolcsvay László szerzeménye a Testamentum című oratóriumból, a Mióta világ a világ, viszik, viszik a katonát című dal a háború borzalmaira hívta fel a figyelmet. Zárószámnak a korszak egy másik klasszikusát választották, a közönséggel együtt énekelték Presser Gábor - Adamis Anna: Petróleumlámpa örökbecsű szerzeményét.