Egy élet tükröződéseiben mutatja magát (képgalériával)

Ha úgy tetszik, egy egyszerű vasgyári munkásról, aki pár éve műszakos művezetőként ment nyugdíjba a folyamatos acélöntőműből, és annak indításánál is ott bábáskodott. Ideális alany az emberábrázolásra. Sejthette ezt az alkotó is, nem véletlenül választotta ki. Csakhogy esetünkben a két ember azonos, ugyanis Hevér Rudolf – akinek Tükröződés című kiállítása a hónap közepétől látható a Bartók aulájában – munka mellett képezte magát, nyugodt szívvel kijelenthetjük: művésszé. 

Nem ma kezdődött ez a folyamat, a sztálinvárosi születésű alkotó már 1973-ban ott mozgolódott ifj. Koffán Károly képzőművészeti szakkörében, ahogy Farkas Mihály, Móder Rezső, vagy Rozsnyai Sándor is. Aztán háttérbe szorult kicsit nála ez a vonal, csak 2010-ben kezdett újra intenzíven foglalkozni önmaga képzésével, az alkotással. Persze nem hunyt ki a parázs benne, talán a képzőművészet iránti rajongásának köszönhetően lett lányából, Liliből olyan iparművész, aki a nemzetközi porondon is megállta a helyét. Tudható, hogy Rudolf igencsak komolyan vette az önképzést. Mesterei között olyan festőművészek nevei vannak, mint Birkás István, ifj. Koffán Károly, Ludvig Zoltán, Székács Zoltán, Ziegler Németh Ferenc, Gécseg András, vagy Király Nikoletta, többször megfordult a Kendlimajor Művészeti Szabadiskola kurzusain. A városban már többször is megmutatta magát, önálló kiállítása volt a többi között 2018-ban Úton címmel az MMK-ban, 2020-ban Találkozások címmel, majd 2022-ben Új utakon címmel az evangélikus templomban. 

A kiállítás ajánlójában így vall: „Műveimben a természet és az ember kapcsolatát, harmóniáját keresem. Előtérbe kerül immár az absztrakt megfogalmazás, melyet nagy kihívásnak tekintek. Az alkotás – túl a kifejeződés minden jellemzőjén, egy darabkája az alkotónak. Az alkotó tükröződik a műben. A szemlélő valamilyennek látja az alkotást, és amilyennek látja, az az ő tükre. Így alkotjuk meg saját műveinket, a világunkat, melynek mi vagyunk a kifejeződései. Mutatjuk magunkat.”

A Bartókban közszemlére tett alkotások lényegében egy életmű-kiállítássá állnak össze, bár meggyőződésem, hogy bőven akadnak 2015 előtti képek is otthonában, hiszen egészen biztosan születtek már korábban is olyan színvonalú munkái, amik kiérdemelnék a közönség figyelmét. Érdekes végigkövetni azonban ennek a viszonylag rövid időszaknak a fejlődési ívét is. A nyolc évvel ezelőtti portrék még markánsan magukon hordozzák mestere, ifj. Koffán Károly korai grafikai stílusát, melléjük téve a 2023-as absztrahált világú műveket, mintha nem is ugyanarról a festőművészről beszélnénk, hanem valamely fiatal kortárs alkotóról. Ez a sokszínűség talán a legjellemzőbb a tárlatra, ahányféle alkotóeszközt használ a ceruzától az olajig, annyiféle alkotói szemlélet tükröződik a munkákról. Témái is változatosak, kezdve a csendélettől a tájképen át a portréig, de neki nem csak a téli táj, vagy az éjszakai víztükör csillogása ad ihletet, elegendő egy földút is a mellette futó beton villanyoszlopokkal. Mindenben – ahogy ő is mondja – saját világa köszön vissza. Egyedi, megismételhetetlen. Mutatja magát, az embert.