Fotóriporterünk kiállítása

2023.05.20. 11:30

Társbérlet: szépséggel ölelve azok, amik nincsenek a helyükön - képgalériával

Jelentős érdeklődés mellett nyílt meg pénteken délután Szabóné Zsedrovits Enikő Társbérlet című kiállítása az evangélikus templomban.

Balla Tibor

Fotó: LI

A megjelenteket Stermeczki András evangélikus lelkész köszöntötte. „Képet sok mindenki tud csinálni, de olyat, amiben örömünk van, kevesen. …A szemét az, ami nincs a helyén. Ez a kiállítás kitűnő alkalom arra, hogy a helyére tegyük mi is gondolatainkat, szívünket - fogalmazott.

A megnyitóbeszédet Kelemen Marián Éva festőművész mondta. „… kerek egészet alkotnak, értelmezhető, világos kompozíciók- fogalmazott. A hely, ahol ezek a munkák a közönség elé kerültek, az Isten háza. A két dolog összekapcsolódott benne Mózes első könyvének teremtéstörténetével: „Ímé néktek adok minden maghozó fűvet az egész föld színén, és minden fát, a melyen maghozó gyümölcs van; az legyen néktek eledelül. A föld minden vadainak pedig, és az ég minden madarainak, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatoknak, a melyekben élő lélek van, a zöld fűveket adom eledelűl. És úgy lőn.“ Nem kétséges, ezek a növények mindenkor az édenkertre emlékeztetnek bennünket, embereket - fogalmazott. 

Kiemelte, hogy Zsedrovits Enikő korábbi kiállításain is olyan képeket tárt a szemlélődők elé, amelyek túlmutattak a látvány világán, tovább gondolásra késztetve a nézőt. „Ahogy korábbi tárlatán is, ebben is elhagyott tárgyakra lelünk a fotókon. Magányosan jelennek meg a képeken a természetben, és érezzük, hogy semmi keresnivalójuk nincs ott, ahová kerültek. Eldobott, számkivetett, valaha hétköznapjainkat szolgáló tárgyak ezek. Már nem szeretjük őket, zavaró a jelenlétük.“ Kijelentette, saját felelősségünket mindig számba kell venni, számára ezt jelentik Enikő fotói. És egy kérdést: Mi marad, ha mi így viszonyulunk teremtett világunkhoz? Egy Balázs Árpád által megzenésített Nemes Nagy Ágnes verssel kívánt a képek közt kellemes időtöltést: „Bodzavirágból, bodzavirágból hullik a, hullik a sárga virágpor. Fönt meg a felhők szállnak az égen, bodzafehéren, bodzafehéren. Szállj, szállj felhő, pamacsos, hullj le, te zápor, aranyos, hullj le, te zápor, égi virágpor, égen nyíló bodzavirágból.“

A megnyitó hangulatára a koronát Schneider Vilmos tette fel nagybőgőjátékával, ugyanis az erdélyi havasokba röppentette a megnyitó közönségét, miután a négy húros, robosztus hangszerből a tilinkó hangjait varázsolta elő.

Szabóné Zsedrovits Enikő így vall magáról:

"Gyermekkorom és családom Rácalmáshoz köt. 1994-2002 között a Jankovich Miklós Általános Iskolába jártam. 2006-ban Dunaújvárosban, a Széchenyi lstván Gimnáziumban érettségiztem. 2011-ben diplomáztam a Kecskeméti Főiskola tanító szakán vizuális angol műveltségterületen.  2013-2015-ig a Szellemkép szabadiskolában alkotófotográfus szakon tanultam. 

2015 óta fotóriporterként dolgozom a Dunaújvárosi Hírlapnál. 

2022 februárjában Fotográfus- és fotótermék-kereskedőkent végeztem a Kapos 2007 Felnőttképző Központban.

Kiállitasaim: 2017. „Úgyhagyott” Dunaújváros, Bartók Kamaraszínház és

Művészetek Háza Aulagalériája, 2019 Almavirág fesztivál "Helyi érték, közös nevező közös 

kiállitás, 2019, „Forgó” Dunaújváros, Bartók Kamaraszínház és

Művészetek Háza Aulagalériája, 2020 „Forgó” Geresdlak Koffán Galéria, 2022 „Pihenő - Az álmok valósága“ Dunaújváros, Bartók Kamaraszínház és

Művészetek Háza Aulagalériája, 2022 „Pihenő - Az álmok valósága“ XVIII. Rácalmási Tökfesztivál."

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában