Kiberbűnözés

2024.06.01. 12:00

Egy nap alatt hatféle internetes csalás miatt tettek feljelentést

Egy nap alatt hatféle internetes csalás miatt tettek feljelentést Tolnában. Bármi előfordulhat. Akár Fejér vármegyében is megtörténhet ez... Legyenek óvatosak és körültekintők!

Fotó: shutterstock.com (illusztráció)

Az online csalók változatos módokon igyekeznek megszerezni jóhiszemű felhasználók adatait és pénzét. A hét első napján hatan tettek feljelentést vármegyénkben ismeretlen csalók ellen, tette közzé hivatalos oldalán a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Egy szekszárdi férfi pénzügyi befektetési számla nyitására utaltatott el 400 ezer forintot, egy magát pénzügyi szakértőnek mondó ismeretlennek, aki később letagadta, hogy az összeget megkapta.

Egy idős nő jemeni férfi ismerőse kimenekítésére – hogy vele életközösségre léphessen – utalt el – több részletben – 4000 eurót.

Dombóváron egy nő tett feljelentést, mivel valaki a bankkártyája adatait jogtalanul megszerezte, majd - a pénzintézet jelzése szerint - két sikeres és egy sikertelen tranzakció során közel 90 000 forinttal károsította meg.

Pakson a Bankszövetség Biztonsági Osztályára hivatkozva 

telefonon ejtettek tévedésbe egy férfit, így jutottak a kártyájának adataihoz. 

Még tartott a beszélgetés, mikor SMS-t kapott, hogy 90 000 forinttal megterhelték a számláját.

Az online piactéren vásároltak volna ketten. Egyikük semmit nem kapott a pénzéért, a várt pingpongasztal nem érkezett meg és az eladó is elérhetetlenné vált. A másik megrendelő sem járt sokkal jobban, a várt sarokcsiszoló helyett egy lábast kapott 32 000 forintért.

Felhívjuk a figyelmet, hogy gyanús üzenetek, hívások esetén legyenek óvatosak, egészségesen gyanakvók! 

Ne adják meg idegeneknek a személyes- és banki adataikat. Az online piactereken gyakran álprofil mögött rejtőző csalók kínálják sosem volt portékáikat. Az ilyen ügyletek kockázatosak, legyenek alaposak és körültekintők!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában