Huszárvágás lett a könyvterasz

– Ha mérleget kell vonni, érdemes megnézni, hogy a nagy tervekből mi az, ami megvalósult, mi az, ami nem, de szeretnénk megvalósítani, és mi az, ami helyett lett más. A Dunaújváros 70 kapcsán nagyon nagy terveink voltak. A Könyvtérben olyan zenekart, olyan körítést szerettünk volna, és még anyagi forrásokat is tudtunk volna mozgósítani, de keresztülhúzta a koronavírus. Elkezdtük a várostörténeti esték sorozatát, megvolt az első, Kemény Dezső, de már a másodikat nem tudtuk megtartani. Onnantól sok minden elmaradt. Viszont úgy gondoljuk, hogy ha az idei év beindul, akkor a Dunaújváros 70 programjait mindenképpen pótoljuk, azzal nem vagyunk még elkésve, hiszen amúgy is megoszlanak a vélemények, mikor 70 éves a város, akkor, amikor elkezdték építeni, vagy akkor, amikor várossá nyilvánították.

Nehéz év volt?

– Olyan szempontból rossz év volt, hogy hosszú volt a bezárás. Az első hullámban azt választottuk, hogy home office­-ban dolgoztunk, és az online térben erősítettünk. Rengeteg mindent kitaláltunk. A világhálóra küldtük ki a város 70 évével kapcsolatos híreket, és ott már médiatáras tartalommal volt megtámogatva. A Lenin-szobor lebontásáról szóló hírben a korabeli tévéműsorból be tudtuk mutatni, hogyan viszik el a szobrot. Ilyenből volt jó néhány. Fontos kiemelni, hogy a gyermekkönyvtárban remek programokat kínáltak, mint például a Mesél a könyvtáros-sorozat. Voltak olyan részei, mint például a Bogyó és Babóca – aminek a kiállítása megszakadt –, amit december végéig huszonkétezren láttak. Nyilván ebben része volt annak is, hogy az író, Bartos Erika is megosztotta az oldalán, de ez egy elképesztően nagy szám. Ott volt a Karantinterjú-sorozat, amiben nemcsak megszólaltattuk a magyar irodalom, a kortárs gyermekirodalom nagyjait, hanem el lehetett menni az ő kedvenc olvasmányukig, az írók blogjára, egy nagyon informatív, interaktív dolog lett belőle, amiből már tizenhét résznél tartunk, és még folytatjuk is. Úgy gondolom, hogy ez az iskolai oktatásban is remekül használható anyag. Volt a Mesés feladatok, igyekeztünk a Facebookon a világnapokat – mint a madarak és fák napja – megtartani, de még kézműves foglalkozás is volt online. Ezeket meg kellett tanulnunk, otthon hogyan tudjuk felvenni, megosztani.

Akkor jött egy parádés húzás, a könyvterasz...

– Akkor már nagyon nehéz volt az olvasók hiánya, a bezártság, és már meg is lehetett oldani, hogy a könyvtár előtt lehetőséget biztosítottunk olvasóinknak a könyvek visszaadására, az előre leadott kérések elvitelére. Amikor a második hullámban be kellett zárnunk, másnap már el is tudtuk indítani. Az első hullám alatt viszont a falakon belül is folyt a munka, felújítottuk a tinisarkot, és áttértünk egy új, integrált katalógusrendszerre, a Corvinára. Ez egy nagyon régóta húzódó terv volt. Megtettük, amit meg lehetett ezen időszak alatt. Utána egész nyáron nyitva voltunk, de amikor az iskolások a legaktívabbak, amikorra a legtöbb rendezvényt terveztük, tavasszal és ősszel, zárva kellett tartanunk. A felnőttek nagyon jól kihasználták a nyári időszakot, jók a forgalmi statisztikáink, a gyerekeknél pedig a látogatási statisztika a jobb, mert egymást érték a rendezvények, hetente háromszor.

A könyvtárban is igaz, hogy több lett a munka?

– Sokkal több. Meg kellett találni a módozatokat, hogyan működjünk. Az őszi rendezvényeink már szegényebbek voltak, nem kaptunk pályázati forrást sem rá. Ennek ellenére a kollégák mindent beleadtak, és nagyon jól sikerültek. Az őszi zárás előtti utolsó napon is rendezvény volt még a gyermekkönyvtárban. Akkor a kollégák megszavazták, hogy ne zárjunk be teljesen, megnéztük, hogyan tudnánk legalább a kölcsönzést fenntartani, hogy a kijárási korlátozások alatt legalább olvasni tudjanak otthon az emberek. Hogy könnyebb legyen választani, listákat kapnak, és indítottunk egy könyvvéleményoldalt az olvasóknak.

Nem hátra léptünk, hanem előre. Ilyenkor az embernek magába kell néznie, hogy egy ilyen szorított helyzetben hogyan működhetne jobban, a lényegre koncentrálva. Nekünk van egy fontos feladatunk a világban, amivel tudunk adni, egyfajta kiutat mutatni ebben a helyzetben is.

Amikor az emberek be vannak zárva, nincsenek közösségeik, akkor talán az olvasással tudunk nekik egyfajta szabadságot adni. A tavalyi év történése az is, hogy minket átszerveztek, nem vagyunk már közalkalmazottak. Már nem vagyunk a kultúra közmunkásai, csak munkásai, ennek ellenére azt gondoljuk, hogy közösségi tevékenységet folytatunk, ez nem változott. A mi esetünkben viszonylag simán ment az átállás, mindenki itt maradt a könyvtárban, és a gazdálkodásunk is maradt önkormányzati fenntartású.