Henrik "GG6" Englund Wilhelmsson

2020.06.23. 18:00

Az Amaranthe hörgősével adja ki az új dalát a dunaújvárosi zenekar

A modern-metalt játszó MEZMERIZED tavaly kezdte meg munkásságát és rövid idő alatt vonta magára a szakma és a közönség figyelmét.

duol.hu

Fotó: Lányi Kristóf

A csapat eddig megjelent 5 dala jelentős érdeklődést váltott ki, nemrégiben pedig a Mezmerized leszerződőtt az egyik legnagyobb független metal kiadó, a Nuclear Blast és Believe Digital közös új vállalatához, a Blood Blast-hoz.

„Egy olyan új fejezet indult el a zenekar életében, amely rengeteget jelent számunkra. Az első olyan kislemezünk, a RAGE, amely már a Blood Blast-on keresztül jelent meg, nagyon pozitív visszajelzéseket kapott és előkelő helyeken nyitott a legnagyobb zeneI szolgáltatók hivatalos lejátszási listáin. Ezek olyan dolgok, amelyekről az ember sokat álmodozik, de úgy gondoljuk, hogy az a legfontosabb, hogy tovább folytassuk a már megkezdett utat.”

A zenekar szokás szerint nem tétlenkedik és a napokban osztották meg az izgalmas hírt, miszerint Henrik „GG6” Englund Wilhelmsson, az Amaranthe hörgőse vendégszerepel új, hamarosan megjelenő dalukban. A Cyanide című tétel július 10-én érkezik egy szöveges videó kíséretében.

„Ez az eddigi legkeményebb, legpörgősebb dalunk. GG6 vokáljai különleges hatást adnak, hiszen nálunk nem jellemző a férfi ének, vagy a hörgés. Ez a dal viszont kimondottan megkívánta és ki más lehetne alkalmasabb a feladatra, mint a műfaj egyik igen neves zenekarának a hörgőse?”

A Cyanide különlegessége továbbá, hogy ez az utolsó megjelenő kislemeze a Mezmerized-nak, mielőtt szeptember 18-án a boltok polcaira kerül debütáló albumuk, az ELECTROLYZE.

 

Mezmerized Facebook

Mezmerized Hivatalos Oldal

A MEZMERIZED dalai digitális formában elérhetőek az összes nagyobb streaming platformon:

Spotify

AppleMusic

Deezer

Amazon Music

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában