A reneszánsz reneszánsza

Összeesett és meghalt a kifutón egy 26 éves modell a Sao Paulo-i divathéten. 2007-ben bejárta az egész világot Isabelle Caro képe, aki az anorexia elleni harc szimbóluma lett. Három év múlva meghalt. Azóta is több modellnek az életébe került a megfelelési kényszer. Néhány modellügynökség úgy döntött, segít az egészséges testkép hirdetésében.

Pierre de Bourdeille (1540–1614) értő szemekkel fedezte fel a kor ízlését: a „felségesen felépített nő a legnagyobb csodálatot érdemli ki akkor, ha nagy, impozáns növésű, telt, tekintélyes a keble, széles a csípője, és erős az ágyéka, teltek a karjai, és ruganyosak a combjai, amelyek ölelésükkel mintha óriásokat nyomnának agyon” – olvasható Papp Gábor „A szabadosság szabadsága” című tanulmányában. És az eszményi férfi? Arra is megkapjuk a választ: „A férfiak a természettől nagy testűek, az arcuk széles, a felső szemöldökük némileg behajtott vagy meggörbített, nagy szemek, négyszögletes áll, kövér és széles erű nyak, erős vállak és bordák, széles mell, beesett has, csontos és látható csípőmélyedések, vastagon erezett, egyenletes és erős combok és karok, kemény térdek, vastag erű lábszárak, lefelé húzott lábikrák, arasznyi erű csomók, egyenletes lábak, nagy, jól formált és vastag erű kezek, erős, nagy és egymástól messze álló vállak, nagy, erős és bordákkal sűrűn ellátott hát, a hát és ágyék közötti hely egyformán szögletes, és teli húsú, csontos, kemény ágyékok, kérges ülep, kemény és száraz hús, lassú járás, nagy és durva hang és így tovább. Kedélyüket és erkölcsüket illetőleg azonban nagylelkűek, rettenthetetlenek, igazságosak és becsületesek, egyszerűek és dicsőségre vágyók” – egy 1568-ban kiadott anatómiai mű tanúsága szerint.

A testi szépség istenítése, különösen a női szépségé, beláthatatlan távlatokat nyitott meg a szerencsések előtt, akiknek osztályrészül jutott – értekezik Georgina Masson a reneszánsz Itália kurtizánjairól szóló, immár huszadik századi munkájában. – Hajdan legfeljebb az arisztokrata udvarok rafinált légkörében fordulhatott elő, hogy egy szerelmes férfi kedvese szemöldökéhez írjon epekedő balladát. A képzőművészetben, filozófiában és irodalomban a szépség és a szerelem kultusza tobzódott, tehát az érzékiséget is piedesztálra emelték.

A szépségideálból következett az is, hogy a reneszánsz a legmagasabbra az érett korában lévő férfit és nőt értékelte – a fizikai erejének és szexuális potenciáljának csúcspontját elérő negyven körüli férfit, s az alig fiatalabb asszonyt. Napjainkban divattanácsokat osztogatnak az ötven év fölötti molett hölgyeknek, testi hibáik palástolására. A szépségipar beleragadt a maga kreálta ifjúságkultuszába. Az orvosok és gyógyszergyártók bizonyos kor és súly felett a kockázati tényezőket emlegetik. A fiatalok harminc- és negyvenévesen, erejük teljében alapítanak családot.