A közvélemény sokáig árulónak bélyegezte az „élő vértanút”

1818. január 30-án született Görgei Artúr, az 1848–49-es szabadságharc egyik legtehetségesebb hadvezére, akit a világosi fegyverletétel után a bűnbak szerepére kárhoztattak. Görgeinek a szabadságharc bukása utáni életét azzal az igaztalan váddal kellett leélnie, hogy elárulta a magyar szabadság ügyét, de talán ennél is fájdalmasabb lehetett számára, hogy a nemtelen támadásokat éppen 1848 hőseitől, saját bajtársaitól szenvedte el. Ezt tetőzte be 1849. szeptember 11-én Kossuth híres vidini levele, amelyben alaptalanul árulónak nevezte Görgeit.

1849. augusztus 13-án a magyar fősereg (29 889 fő) a Világos melletti szöllősi mezőn, feltétel nélkül letette a fegyvert, mégpedig az orosz hadsereg előtt, ami különösen bosszantotta az osztrákokat. Ez a gesztus azt jelképezte, hogy Magyarország csupán a túlerő előtt hajolt meg, nem adta fel azokat az elveket, amelyekért 1848-ban felvette a harcot.

Görgeit másnap elválasztották tábornoktársaitól és Nagyváradra vitték. A nagyváradi orosz hadifogságban augusztus 27-én értesítették, hogy a bécsi udvar ugyan kegyelmet adott neki, azonban ausztriai száműzetésre ítélte.

A feltétel nélküli fegyverletétel és életének megkímélése miatt Görgei Artúrt mintegy másfél évszázadig árulóként tartotta számon a magyar közvélemény. Történész-muzeológusként az a véleményem, hogy az dobja rá az első követ, aki ott helyében okosabban cselekedett volna. Folytatni egy értelmetlen háborút Európa és a világ akkori két legnagyobb katonai hatalma ellen, ezzel mészárszékre küldeni több ezer magyar embert, egy már sajnos veszett ügyért. Európa akkor is magára hagyta a magyar nemzetet, akárcsak 1956-ban is.

Görgei vagy Görgey Artúr? Keresztlevelén szereplő neve: Johannes Arthur Woldemár Görgey a Szepes vármegyei Toporcon (ma Toporec, Szlovákia) született, 1818. január 30. 1848–49-es honvédtábornok, hadügyminiszter, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején több alkalommal a honvédsereg fővezére, 1849. augusztus 11. és 13. között Magyarország katonai vezetője. Polgári végzettségét tekintve vegyész volt, és 1848 előtt e területen is kiemelkedő eredményeket publikált. A kutatók a mai napig vitatkoznak nevének írásmódján. Tényként leszögezhető, hogy a születési és a halálozási anyakönyvben is y-os, Görgey alakban szerepel a neve. Görgey 1848 kora tavaszán jelentkezett Pesten a haza megvédésére és felajánlotta szolgálatait a magyar kormánynak. Ekkor a plebejus forradalom iránti rokonszenve miatt, elhagyta családnevéből a nemesi származására utaló y-t.

Nehéz gyermekkora volt, mert apai nagyanyja megszakított minden kapcsolatot a családdal, ugyanis édesapja, Görgey György rangon alul nősült, egy lőcsei, polgári származású lányt, Perczián Erzsébetet vette feleségül, emiatt állandó anyagi gondok nehezítették a család helyzetét.

Tanulmányait Késmárkon kezdte. Tanár szeretett volna lenni, de apja utasítására katonai pályára lépett. 1836-ban a császári-királyi 60. gyalogezred hadapródja lett. 1837-ben előléptették hadnaggyá, majd a magyar nemes testőrséghez került 1842-ben a Nádor-huszárokhoz került főhadnagyi rendfokozatban. A kemény szolgálati évek férfivá edzették. Szolgálata közben éledt fel benne a nemzeti érzés, újra gyakorolni kezdte anyanyelvét. 1843-ban eljegyezte Medgyaszay Friderikát, egy bécsi magyar nagykereskedő lányát, ám akkoriban a katonák házasságkötését rendfokozathoz és életkorhoz kötötték, ezek elérése előtt csak kaució ellenében nősülhettek.

Ezért Görgey apja halála után, 1845. július 31-én kilépett a hadseregből, és ősztől Prágában vegyészetet kezdett tanulni, kémiai tudását a szabadságharcban is kamatoztatta. A prágai Károly Egyetemen az akkor már híres Josef Redtenbacher professzor tanítványa lett. Hamar önálló tudományos munkát is végzett. A szabadságharc bukása után még csaknem hetven évig figyelemmel kísérte a kémia fejlődését, de ő maga már nem végzett komolyabb kutatásokat e téren.

A március 15-ei események hírei komolyan foglalkoztatták. A kormány május 17-én, a honvédség megszervezésére kiadott felhívására, nem sokkal később Pestre utazott és jelentkezett a hadseregbe. Mint volt huszár főhadnagyot honvéd századosi ranggal (1848. június 9-ei hatállyal) osztották be a Győrött szerveződő 5. honvéd zászlóaljba.

Döntő szerepe volt abban, hogy Josip Jelačić horvát bán tartalék hadosztálya Ozoránál letette a fegyvert, a magyar csapatok előtt. Országos figyelmet azzal keltett, amikor szeptemberben kivégeztette a hazaáruláson ért Zichy Ödön grófot.

1848 júliusában berendelték Batthyány Lajos miniszterelnök irodájába, ahol katonai titkári feladatot látott el. Később az Országos Nemzetőrségi Haditanács fegyverfelügyelői osz­tályának titkára lett. Kossuth Lajos ezredessé, majd tábornokká léptette elő, októberben a vesztes schwechati csatában már parancsnoki feladatot lát el. Hadvezérként az észszerű kockázatra törekedett, gyorsan és kiválóan manőverezett, hatékonyan használta a tüzérséget, a harcmezőn higgadtságával és bátorságával tűnt ki. Kitűnő stratéga volt, a lehetőségekből mindig a maximumot hozta ki. A tavaszi hadjáratban a honvédsereg egyik vezéreként verte szét az ellenséget, áprilisban győzelemről győzelemre haladva felszabadította a Duna–Tisza-közét és a Felvidéket, a komáromi csata után az Észak-Dunántúlt. A július 2-i komáromi csatában visszaverte Haynau táborszernagy kétszeres túlerőben lévő seregét, de ő maga súlyosan megsérült, két napig élet-halál közt lebegett. Felépülése után végrehajtotta hadvezéri pályafutásának legbravúrosabb hadműveletét.

Vácnál észak felé vonult, hogy megkerülje a többszörös túlerőben lévő osztrák–orosz haderőt, és egy hónapon át saját erői négyszeresét, a teljes ellenséges haderők egyharmadát kötötte le. Augusztus elején elérte Aradot, és csatlakozott az ottani magyar sereghez. Temesvárnál döntő vereséget szenvedett, már szinte lőszere sem maradt. A kilátástalan helyzetben 1849. augusztus 11-én Kossuth lemondott kormányzói tisztségéről, és Görgeit diktátori teljhatalommal ruházta fel. Görgei más lehetőséget nem látva, tiszti karának döntésével összhangban, két nappal később Világosnál letette a fegyvert az oroszok előtt. A legenda szerint, amikor utoljára ellovagolt katonái előtt, akik megéljenezték, vas­idegei felmondták a szolgálatot, sírva borult lova nyakára.

A szabadságharc bukása után Ausztriába internálták. Ebben az időszakban írta meg, és 1852-ben német nyelven megjelentette kétkötetes emlékiratait. Csak 1867-ben, a kiegyezés után térhetett vissza Magyarországra. Testvére, Görgey István házában élt, és Budapesten, Lipótvárosban, 1916. május 21-én hunyt el, 98 éves korában.

Az „élő vértanút”, ahogy Móricz Zsigmond nevezte, sokáig árulónak bélyegezték, és ez a megítélés élete végéig kísérte. Síremléke a Kerepesi temetőben található, a szabadságharcról írt emlékiratait 1911-ben, majd 1988-ban újra kiadták, a két világháború között állított lovas szobrának másolatát 1998-ban avatták fel a budai Várban.

Áldott legyen emléke!

Forrás: rubicon.hu. wikipedia.org. Kosáry Domokos: A Görgey-kérdés és története, Budapest, 1936. Osiris-Századvég, Budapest, 1994. Görgey Arthur: Életem és működésem Magyarországon az 1848. és 1849. években. mult-kor.hu. Komáromi János: A Nagy Háború anekdotái.

Rendet tartott, a többi lárifári

Görgei Artúr később így nyilatkozott Mikszáth Kálmánnak: „Nem volt énbennem semmi katonai zseni. Az csak mese, magyar legenda, mint annyi más. Rendet tartottam a katonáim között, ez az egész, és a fickók derekasan viselték magukat néhányszor. A többi lárifári.”

Egy másik anekdota szerint, az 1914-es augusztus hónap legelején több huszártiszt látogatta meg visegrádi villájában Görgei Artúrt. Görgei körül persze az első világháborúról beszélt mindenki. Egyszer csak megszólalt az egykori fővezér:

– Milyen is az a géppuska?

A huszártisztek erre magyarázni kezdtek neki, Görgei Artúr azonban makacsul rázta a fejét: – Nem értem… Sehogy sem értem… Kevéssel utána a huszártisztek elbúcsúztak a nagy hadvezetőtől. Másnap délelőtt aztán néhány huszártiszt egy gépfegyverrel lovagolt ki Budapestről Visegrádra, s ott a villa kertjében bemutatták a tábornoknak, hogyan szokás tüzelni a géppuskával. Persze vaktölténnyel lőttek csupán. Megfigyelték aközben, hogy mialatt gőzölögve dolgozott a gépfegyver, Görgei Artúr különösen mosolygott maga elé. Talán Világosra gondolt.